/imadok-olvasni/korosi-zoltan-heimannbarbar/
hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Kőrösi Zoltán: Heimannbarbár

Kőrösi Zoltánt a Heimann Barbár Ünnep ihlette meg
Link másolása

hirdetés

Kőrösi Zoltán: Heimannbarbár

Heimannéknál ég a világ, sütik már a … Hm… mit sütnek? – szimatolt körbe Móricz Zsigmond a domboldal fölött. Húsos orrcimpái megrándultak, mint egy szagot kapott magyar (!) vizsla ugyancsak rózsaszín orra, amikor a délutáni vizslatáskor őzeket sejt a csalitosban.

Pedig alkatilag nem kifejezetten vizsla típus vagyok, simított végig a pocakján elégedetten a nagy magyar író. Bal kézzel simított, mert a jobbjában, rendes szokása szerint jegyzetfüzetet és ceruzát tartott. Úgy készül a regény, hogy minden szembejövőt azonnal bele kell írni oda.

Ha már, hát inkább komondor – bólintott Móricz. - Ha már. Igaz, ennie egy komondornak is kell. Tényleg, mit sütnek a Heimannéknál? – kezdtek újfent heves mozgásba az orrcimpák.

hirdetés

A szaglás tudvalevőleg a legősibb érzékelésünk – mormogta a nemzet írója, - nem csoda, ha ennyire felkészületlenül éri az embert. De hát nem vagyunk mi állatok, hogy azért együnk, mert éhesek vagyunk.

Azért gyorsabban gyalogolt a domboldalon, szorongatta a noteszét.

Valami nagy-nagy művet kellene írni – mondta hangosan. - Mondjuk betyárokról, lovakról, juhokról meg kutyákról. Nem mindenféle szagokról meg sütésekről.

Különben a szőlőről is, meg a borról is írnék, csak nem értek hozzá. Akkor meg minek? – rázta meg a fejét a realista író. - Egyébként meg: kik azok a Heimannék?

Amint kimondta, a kérdés rögvest nyugtalanítani is kezdte, szaporázta a lépteit, nem csupán, mert gyalogolni jó, hanem mert közismerten akkurátus, a dolgok végére járó ember volt.

Mármint azok a Heimannék, akiknél ég a világ és sütnek valamit.

A dűlőútról egy helybélinek látszó, nagydarab, tekintélyes körméretű, szakállas ember ereszkedett le a magyar író felé. Az, hogy helybélinek látszott, nem látszott egyáltalán, de Móricz mégis ezt firkantotta be a noteszába, ugyanis ilyen az irodalmi realizmus.

Olyan magam forma ember - mormogta elégedetten Móricz Zsigmond. – Na jó, a szakálla nem annyira, de a szép, madárforma feje az igen. Mint egy jó húsban levő sólyom. Vagyis, mivel pannon vidéken járunk, hát kerecsensólyom.

Adjon Isten jó napot! – köszönt rá vidékies módon a nagy magyar író a sólyomforma emberre.

Adjon Isten! – biccentett vissza a fehér szakállas.

Korán kelt fel – jegyezte meg Móricz. – Vagy még le se feküdt?- csippentett a szemével bizalmasan. Derék dolog egy meglett férfiembertől az.

Alisca – felelte a szakállas ember. – Alisca.

Tudtam, hogy nő van a dologban – írta fel a nagy magyar realista. - És mikor indult neki?

Neki? – csodálkozott a sólymos ember.

Hát az útnak – segített Móricz Zsigmond.

1758 óta vagyok itt- válaszolta a férfi.

Ez hülyének néz engem – füstölgött Móricz Zsigmond. – Író vagyok, de azért tudom, hogy kétszáz évig még errefelé se élnek az emberek! Meg azért, ha jól megnézem, ez itt fiatalabb is nálam. Különben is, ha jól veszem ki, valami sváb.

Dehogy nincsenek - döntötte meg a busa fejét a sváb, mintha meghallotta volna a nagy magyar író gondolatait. A két hüvelykjét a széles, rézzel kivert bőrövébe akasztotta. Szép öv - mondta az író.

Szép - bólintott a sváb. - Ebben őrizném a nyájamat, ha volnának juhaim. Így csak a tőkéket őrzöm, meg a szeretteimet.

Tudom: Alízka – mondta Móricz.

Hát jöjjön, igyunk egy pohár bort – bökte meg a nagy magyar vállát a sváb. Milyen bort? - kérdezte gyanakodva Móricz.

Valami vöröset. Ami akad.

Nem vagyok vörösboros - mondta Móricz. – A vörösbor az olyan… Babitsos… – bökte ki végül. – Én meg, ha már, hát legfeljebb fukszlis, ha tudja mi az.

Tudom azt is, bólintott a sólyomfejű . – Hogyne tudnám.

Hát hiszen nincsen is baj ezekkel a svábokkal – dünnyögte Móricz. – Sőt. Csak ez itten, ez ilyen füllentős. Még hogy kétszáz éves!

De hangosan csak ennyit mondott: - Tudja, a bor olyan, mint az élet, az élet meg olyan, mint egy regény.

A sváb figyelmesen nézett a noteszos íróra, de nem válaszolt.

Azt is mondják, hogy egy jó író az életét rakja a regényébe, a borász meg a borba – toldotta meg Móricz. – Illetve nem is csak a sajátját, de még a családját is. Valahogy egy hasas palack és két pohár került a fehér szakállas kezébe, de hogy miként, azt még a figyelmes Móricz se jegyezhette fel.

Kóstoljon! – nyújtotta a füllentős gazda a poharat az író felé.

Mégis rendes ember ez – érzékenyült el a nagy magyar író, különösen, amikor az első kortyot lecsurgatta a torkán.

Na, Isten, Isten!

Vörösbor volt, az igaz, de Móricznak mégis könnybe lábadt a szeme.

Cabernet franc, merlot, kékfrankos – dörmögte a nagydarab gazda. – Tudja, cuveé, mint egy regény.

De Móricz akkor már nemigen figyelt a szavakra. Mint a zongoraszó, gondolta magában. Az a legszebb mondat, amihez nem is kellenek szavak.

Kihörpintette a poharát, s egyszer csak érezte, hogy a kissé már konyadt bajsza megint olyan tömötten sokasodik a szája fölött, mintha újra húsz éves volna. Sőt, érezte a bizsergést a feje búbján is, ahol a ritkulásnak indult haja egyszeriben heves burjánzásnak indult, a körmei kifényesedtek, s a nagy regények ezer gondját viselő táskák is eltűntek a szeme alól. Röviden: egy pohár, s a nagy magyar író máris megfiatalodott.

Hohó! – kiáltotta lelkesen Móricz. - 1758? Mi?

Így valahogy – bólintott a sólyomforma gazda. – Akkor már érti maga is.

Sütött a nap, s úgy fújt a szél a szőlőtőkék között, mintha zongoraszót hordott volna a dombtetői pince felől.

Valami Bartók – jegyezte meg Móricz, aztán elhallgatott. Minek beszélni, ha szól a zene? Jó dolog az, hogy van nyelv szavak nélkül is.

Ültek csak ketten, mosolyogtak elégedetten, s ittak még egy pohár vörösbort. Nincs is idő, nincs is múlás, csak mulatás.

Barbárok - sóhajtotta maga elé szeretettel Móricz, és a poharába nézett. Fiatalnak, könnyűnek és boldognak érezte magát. Aztán oldalba bökte azt a kétszáz éves sváb embert, és csak megkérdezte tőle:

És azt nem tudja, barátom, hogy mit sütnek a Heimannéknál?

Barbár Ünnep Szekszárdon

2014-ben nagy sikerű rendezvényen mutatták be csúcsborukat, a Barbár 2011-es évjáratát. A bor mögött húzódó gondolatiságot és mélységet meghívott neves művész barátaik közvetítették, melyet csúcsborunk négy évjáratának kóstolója követett.

Idén nyáron új helyszínen, kötetlenebb formában és kibővített tartalommal rendeznek meg a Barbár Ünnepet. 

"Hogyan született a Barbár? Megmutatjuk a Heimann pincekupolában, titokzatos vezetett kóstoló keretében.

"
A borainkat elsődlegesen kiváló gasztronómiával kísérjük: Vomberg Frigyes mesterszakácsnak, a világhírű Bocuse d’Or szakácsversenyre készülő magyar csapat egyik felkészítőjének előadásában.

image002

A könnyedebb szekszárdi fajtákat gasztroshow keretében hozzuk új megvilágításba.

A Barbár gondolatiságát a kortárs magyar irodalom nagyjainak novellái közvetítik. Az este egyik fénypontja a Tárkány Művek, modern folk-jazz zenekar koncertje lesz, melyet éjszakai tűzgyújtás követ.

Élvezzük együtt a nyár kezdetét, a szekszárdi tájat, a rafinált ételeket és a hozzá méltó borokat, legyünk a Barbár életérzés részesei!"

Helyszín és időpont:

2015. június 6. 16 órától hajnali 2-ig

Heimann Családi Birtok, Présház

Szekszárd, Iván-völgyi tető



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk