Jókai írása a '80-as évekig volt könnyű olvasmány - Arató Lászlóval beszélgettünk

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Mutatjuk a 2023. augusztus 20-ai programok kínálatát Budapesten és vidéken egyaránt.

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

"A sajtó, a közvélemény, a Facebook-hozzászólások is csak azt emelik ki az interjúból, ami Jókairól és a Bánk bánról szól: hogy el kellene engedni őket, mert a mai gyerekekhez már nem jutnak el. A sajtó és a közvélemény csak a kötelező olvasmányok listájára igazán érzékeny, pedig a kontextus nélkül nem érthető meg az, miért mondják a bátrabb tanárok ezekre a művekre, hogy nem kéne már őket tanítani.

A kontextus pedig az - amit szintén kiemel Fenyő az interjújában -, hogy az iskola már nem az információközvetítés központja. Inkább az információ elrendezésében, a lényegkiemelésben tud segíteni. Az okostelefonos generáció esetében a figyelem és az emlékezet szerkezete, működésmódja, a gyerekek figyelmi képessége változott meg.

Véleményem szerint azt kellene megtanulniuk az iskolában, hogy elidőzzenek egy olvasmányon. A lassú olvasást. A lelassulásra nincsenek kondicionálva a gyerekek, és erre óriási szükség lenne.

A hétköznapi, gyors tempójukból kimozdulva, kevesebb művet, de alaposabban kellene feldolgozniuk.

A másik, amit fontosnak tartok, hogy az iskolák döntő többségében nem lenne szabad feladni Jókait, a Csongor és Tündét, Az ember tragédiáját és a Bánk bánt is. Nem kellene és valójában sikeresen nem is lehet minden középiskolában, minden tanulócsoportnak mindet megtanítani. Van, ahol és amikor az egyiket, van, ahol és amikor a másikat célszerű tanítani. Akkor viszont rájuk kell szánni 4-5 hetet, és azt az összefüggést kell kiemelni bennük, ami a gyerekekhez szólhat. Például, ha a Bánk bánnál maradunk, Bánk belső konfliktusát a munka és a család fontossága között."

De mi alapján dőljön el, hogy hol legyenek ezek kötelező olvasmányok, és hol hagyhatóak el?

"A tanulócsoportok megismerése a kulcs. Ha egy csoportban mondjuk a történelem vagy a lélektani dilemmák iránti érdeklődés erősebb, ott helye lehet a Bánk bánnak vagy Az ember tragédiájának. Ahol teszem azt, a csoda, a fantasztikum iránti érdeklődés erős, ott pedig inkább a Csongor és Tünde, és mellé mondjuk a Tragédiából a falanszter-szín. Ezeknek a kipuhatolása úgy történik, hogy elkezdünk tanítgatni, először azt, amit kiválasztottunk, és közben figyeljük a gyerekeket. Megbeszéljük velük az olvasmányokat, és kérjük őket, hogy ajánljanak ők is könyvet nekünk, illetve egymásnak.

A gyerek javaslatait is figyelembe kell venni, és sokkal több populáris irodalmat kell olvastatni. Mert ha én elfogadom valamennyire a te kultúrádat, akkor te is elfogadod majd valamennyire az enyémet.

Az irodalomtanítás feladata nem az, hogy a tanár kizárólagosan határozza meg, mit kell elolvasni, és nem is az, hogy elmondja, miről szól a mű. El kell felejteni azt is, hogy a mai gyerekek 'már nem olvasnak'. De, olvasnak. Csak mást, mint amit mi olvastunk. Ha felszállok a metróra, számtalan kézben látok például fantasy regényeket, amelyek hozzám talán nem állnak közel, mégis igent mondok, ha egy diákom egy ilyet javasol az osztály közös olvasmányaként. Nem arról van szó, hogy csak populáris műveket kellene tanítanunk, de azokat is."

A nemzeti elkötelezettségből fakadó elfogultság sem lehet az oktatás alapja

"Láthatjuk, hogy az utóbbi időszakban a sajtó és a közvélemény különösen felkapta a kötelező olvasmányok kérdését, és ezen belül is Jókai Mór műve, A kőszívű ember fiai az, amit különösen sokat emlegetünk. Jókai teremtette meg Magyarországon a széles értelemben vett - polgári - olvasóközönséget, sokáig az ő műveivel lehetett rákapatni a fiatalokat az olvasásra, regényeinek kalandossága és szereplőinek egyszerűsége miatt. Regényei régen könnyű olvasmányok voltak, ezért is volt meghatározó a pedagógiai-iskolai szerepük. Csakhogy nagyjából a '80-as évektől ez a szerep lejárt. Márpedig pusztán nemzeti kötelességtudatból és tiszteletből tovább erőltetni A kőszívű ember fiait teljesen rossz döntés. Jókai írásain a mai gyerekek már - hiába a kalandosság, hiába az egyszerű jellemképletek - nem tudják átrágni magukat a mű nyelvezete miatt, tisztelet a kivételnek, és itt hangsúlyoznám még egyszer: nem kiirtani kell őt a listáról, hanem ott tanítani, ahol helye van, ahol rá való fogékonyságot fedez fel a tanár. És inkább később, mint hetedikben, ahol ma kötelező. Ugyanis ma már nem alkalmas az olvasás megszerettetésére.

Nekem például nagyon nagy fájdalmam, hogy Kemény Zsigmondot vagy Eötvös Józsefet - pedagógiailag egyébként indokoltan - nem tanítjuk, holott Kemény legalább olyan nagy regényíró, mint Jókai. De ezen senki sincs felháborodva, mert annak idején Jókait határozták meg elengedhetetlennek, így akiknek anno ő volt a kötelező, azok azt gondolják, hogy ma is az a helyes.

A kronológiai alapú irodalomoktatással is gondok vannak. Attól, hogy egymás hegyén-hátán tanítunk mindent, ami épp a soron következő korszakhoz tartozik, az egyes művek nem fogják egymás megértését segíteni. Ez nem azt jelenti, hogy a kronológiai alapú tanítás helytelen, hanem azt, hogy az csak az egyike a tananyag-kiválasztás és -elrendezés lehetőségeinek. Ki állítja, hogy a Szigeti veszedelem éppen a kilencedik osztályban működik jól, éppen a 15 éveseknek jelenthet élményt? Ötödik-hatodikban még nagyjából gyermekközeli a tananyag, hetedik és tizedik között kerül élesen szembe az olvasóvá nevelés, a diákbefogadó és az irodalomtörténeti kronológia szempontja.

Ki állítja, hogy a 20. század csak tizenkettedikben működik jól? Ráadásul alig tanítjuk az elmúlt hetven év irodalmát. Ez olyan, mintha 1980-ban nem tanították volna a '20-as, '30-as évek irodalmát, az érett Móriczot, az érett Babitsot és Kosztolányit, illetve József Attilát és Radnótit egyáltalán nem.

A nehezebb művek mélyebb elolvasására is meg kell tanítani a diákokat, de a kronológia mellett egészen más csoportosítással, más rendezőelvekkel is kellene élnünk. Például: a szerelem változatai, a bűn vagy Isten arcai a különböző korokban és művekben." photo-1497633762265-9d179a990aa6

Mi lenne tehát az ideális funkciója az irodalomtanításnak?

"Az irodalomórák meghatározó célja az volna, hogy megtanítsuk a gyereket például helyesen drámát olvasni, vagy arra, hogy hogyan lehet egy bonyolult időszerkezetű vagy nézőponttechnikájú regénnyel elboldogulni, vagy arra, hogy érzékennyé váljon egy lírai vers nyelvi megformálására és e megformálás jelentésképző szerepére. Nem arra kell koncentrálni, hogy adott versben hány metafora van, hanem, hogy azok a metaforák hogyan hatnak az olvasóra. Nem a műlisták a fontosak, hanem ezeknek a kompetenciáknak a kifejlesztése. Ugyanakkor ezek a kompetenciák nem fejleszthetők ki klasszikus művek olvastatása, tanulása nélkül.

Az irodalom az önismeretnek és mások megismerésének olyan fontos terepe, amit semmi más nem képes helyettesíteni. Az irodalomtanítás talán legfőbb feladata a nézőpontváltás, a más világlátásba való belehelyezkedés megtanítása."

Mennyi lehet az esély az itt felvetett változtatásokra?

"Akkor történne előrelépés, ha az Oktatási Minisztérium fejlesztési célokat, fejlesztendő kompetenciákat, és ajánlott mintatanterveket fogalmaztatna meg. Ezeket pedig szakértők szigorú ellenőrzésén kellene átszűrni.

A jelenlegi oktatáspolitika kevés szabadságot ad a tanároknak az irodalomtanításban. De ha nagyobb szabadságot kapnánk, önmagában az sem lenne elég. A 2003-as és 2007-es Nemzeti alaptanterv jó példa erre. Amikor megvolt a nagyobb döntési szabadság, nagyon sok oktató mégsem tudott élni ezzel. Ugyanis a szabadság felhasználásához segítséget is kell adni. A liberális oktatáspolitika már többször adott szabadságot, csak épp elegendő támasz nélkül.

Mindenesetre most azt látom, hogy moccangat valami. Ezt a kötelező olvasmány-kérdéskört egyre többször veti fel a sajtó, emellett a tanárok is érzik, hogy egyre nehezebb tanítani a hagyományos iskolai kánont.

Még egy igazán jó és színvonalas iskolában is több idő kell a kötelezők feldolgozásához, mint korábban.

Nem tudom, milyen lesz az új Nemzeti alaptanterv, de talán van remény néhány modernizációs elem érvényesülésérere, igaz, ezek eddig inkább csak szóban hangzottak el."

Kiss Zsuzsanna magyartanár gondolatai a kötelező olvasmányok listájának átformálásáról, Jókai és a nagy klasszikusok elengedéséről:

"Alapvetően egyetértek. Fájdalmas, mint minden átmenet, mert azt hisszük, az lehet csak jó, amit ismerünk. De ma már más megközelítésre van szükség. Ha az alábbi gyönyörű négy szóból: 'ösztövér kútágas hórihorgas gémmel...', egyetlen szót sem ismer a diák, hisz ezek a dolgok nem részei az ő valóságának, akkor mintha azt várnánk el tőle, hogy idegen nyelven olvasson. Ha nem motivált, nem fogja megtenni.

Olvasó, irodalomértő, a sorok között olvasni tudó embereket csak élmény által lehet nevelni. Az irodalomtörténeti szemléletű oktatást lassan fel kell hogy váltsa a szövegközpontú megközelítés. Olyan művekkel kell a diákokat találkoztatni, amikhez közük van, ami megszólítja őket, és aztán, ha rákaptak az ízére, akkor fognak olvasni mást is. Kell, hogy tudjanak ezekről a klasszikusokról. Kell, hogy a művek kérdésfelvetéseivel találkozzanak szövegrészletek vagy szuggesztív előadásrészletek formájában, vagy akár a tanár élményszerű megosztását által. Kíváncsivá kell tenni őket ezekre a művekre. És ez nem nehéz feladat, hisz a Bánk bán is, A Tragédia is tele van ma is érvényes emberi léthelyzetekkel, dilemmákkal.

És persze nem kihúzni kellene őket az olvasmánylistáról, hanem fenntartani a lehetőséget, hogy ha olyan a diákcsoport, hogy nem okoz gondot a befogadás, akkor olvashassák. Ha megértettük a tanítványokkal, hogy az irodalom élet, az ő életük is, és tudják, mit vegyenek le a polcról, akkor nyert ügyünk van. Ha viszont olyasmit akarunk lenyomni a torkukon, amit még a szavak szintjén sem értenek, akkor az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. Beszélgetni, beszélgetni sokat, 'irodalomról, s más, ily fontos emberi lomról'. 'Ez a mi munkánk, és nem is kevés'."

Címkép: Tamás Ferenc

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

Címlapról ajánljuk

IMÁDOK OLVASNI

Bödőcs Tibor: „Próbáltak rólam írni lejárató cikkeket ugyanazzal a három fordulattal”

„Nagyon fontos a lendület, és hogy arról beszéljek, ami érdekel, ami fáj, ami érint, mert jó esetben az a nézőket is érinti” - véli a humorista.

Nyitókép forrása: Bödőcs Tibor Facebook - szmo.hu
2022. május 21.

Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése kapta a 2022-es Libri irodalmi díjat, a közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című politikai szatírája nyerte el - közölte a Libri-Bookline Zrt.

Bödőcs Tibor közönségdíjas politikai szatírája egy regény, "amely megjelenésével megrengette, megrángatta, tépte-vonta a világot, amely mondatok tevepatáival tapodja, betűvágtával kopogja, szóharanggal kongatja, anekdoták lángnyelveivel lobogja az igazságot, és annak fordítottját, visszáját, fonákját, árnyékát, reciprokát, egy olyan országban, ahol az a törvény, hogy a sokaság kevésre se vigye, ahol mindőnk akarata, hogy a sólyom repüljön, a vakond túrjon, de legyen, aki megmondja, kiből lehet sólyom" - mondta Beck Zoltán.

A humorista a díj kapcsán arról is beszélt a Népszavának, hogy alkotói szabadságra ment.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

Bödőcs elmodta, mi jön: „Humortalan cinizmus. Agyrémek. Polgári szalonnáculás. Belorusz-light, öröm lesz nézni.”

"Volt egy kis lockdown-nosztalgia is bennem, többet tudok olvasni, alkotni így, mint amikor turnézok, mert akkor délután kettőkor beszállok az autóba, és hajnali kettőkor kiszállok. És nem biztos hogy a másnap reggelt Krasznahorkaival kezdem. Plusz van három kis gyermekem, meg írói álmokat dédelgetek, van új ötletem is

– ez mind lassítja az alkotói folyamatot, de nem is baj, mert így érnek meg az ötletek. Nem kapkodok, nem iparilag termelem az újabb és újabb esteket és könyveket, hanem hagyok időt az ötleteknek szárba szökkeni" - árulta el.

Az alkotói folyamatról elmondta:

"A dühömet kell használnom, az indulatomat, azt utána fel kell építeni és díszíteni.

Kell a standupban eltöltött évtizedeim tapasztalata, alkalmazni kell a mesterségbeli tudást, de azért nagyon fontos a lendület, és hogy arról beszéljek, ami érdekel, ami fáj, ami érint, mert jó esetben az a nézőket is érinti".

A témákról pedig úgy vélekedett:

"Nagy kérdés, hogy miként lehet a háborúról, vagy másról beszélni? Lehet, hogy azért kell másról is, mert háború van, és ne csak erről legyen szó, mert az élet nem csak ebből áll. De a háborúról hallgatni sem lehet. Nem tudom még, mi lesz".

A politikai szerepvállalást is elutasítja:

"Én teljesen alkalmatlan vagyok az életre, én csak figyelek, ábrázolok, reagálok rá, gúnyolódom, bohóckodom, hülyéskedem. Próbáltak rólam írni lejárató cikkeket ugyanazzal a három fordulattal, de előtte egy héttel csináltam meg a propagandamédia paródiáját, és utána próbálkoztak, mintha önmagukat parodizálták volna".

A teljes interjú ITT olvasható.

Kapcsolódó

A humorista egy új műsor, esetleg új könyv reményében alkotói szabadságra megy. Azt mondja, még számára is meglepetés, mivel folytatja majd.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

IMÁDOK OLVASNI

„A jelek mindvégig ott voltak” – Ha meg akarod érteni Putyint, olvasd el ezt a könyvet

Gyomor és figyelem kell Catherine Belton könyvének olvasásához, de ha van hozzá időnk és idegrendszerünk, komolyan elmélyülhet a tudásunk Putyin Oroszországáról.

Fischer Gábor - szmo.hu
2022. június 27.

„Oroszországot, ész, nem érted, méter, sing sose méri fel, külön úton jár ott az élet, Oroszországban hinni kell!” – Fjodor Ivanovics Tyutcsev (1803-1873)

2020-ban jelent meg először Catherine Belton könyve, a Putyin emberei. A majd' hatszáz oldalas munkát magyarul nemrég adta ki a Libri, Bujdosó István fordításában. A kiadó már korábban készült a kiadással, de a könyv végül az csak az ukrajnai háború után jelent meg. Abból a szempontból ez nem is baj, hogy így be tudott kerülni a háborúra reagálva a szerző aktuális utószava, amit már a 2022-es kiadáshoz írt, reflektálva a legutóbbi fejleményre is. Többek között megvallja azt, hogy álmában nem gondolt arra, hogy az orosz elnök valóban háborút indít Ukrajna ellen.

Valóban, Vlagyimir Putyin sok meglepetést okozott nekünk, már eddig is. Amikor 2000 január elsején, a szilveszteri ünneplésből felocsúdva elolvastam a híreket, például maga a tény is meglepetés volt, hogy Oroszország elnökét éjfél óta Vlagyimir Putyinnak hívják. Bizonyára nem egyedül voltam ezzel. Addig sokat nem tudhattunk erről a negyvennyolc éves hivatalnokról. Pedig nem akármilyen életút állt már mögötte akkor is. És ha akkor annyira ismerhettük volna, mint ahogy ezt az utat Catherine Belton a könyvében feltárta, minden bizonnyal sokan, komolyan aggódtunk volna a jövőt illetően. De hát a meglepetések már csak ilyenek, utólag tudhatjuk meg, milyen ember is Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.

Catherine Belton korábban a Financial Timesnek dolgozott, moszkvai tudósítóként dolgozott, illetve a Moscow Times és a Business Week számára írt cikkeket Oroszországról. Jelenleg oknyomozó munkatárs a Reutersnél. 2008-ban felkerült az év legjelentősebb üzleti újságíróinak listájára. A Putyin embereit hét évig írta, s bemutatása után perek sorozata zúdult rá: négy orosz milliárdos és a Rosznyeft is pert indított ellene és a kiadója, a HarperCollins ellen. A kiadó azonban kitart szerzője mellett.

A könyv alcíme: „Hogyan szerezte vissza a KGB Oroszországot és gyűrte maga alá a Nyugatot".

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

Még Mészáros Lőrinc sem akart hitelt adni Le Pen kampányához a Financial Times szerint

És valóban, ami az első oldaltól kezdődően kirajzolódik, egy politikai krimi.

Elképesztő részletességgel írja le a szerző Putyin életét egészen a korai éveitől kezdve, nem keveset időzve a németországi KGB-s tevékenységénél, ami már önmagában egy James Bond-film. Van itt minden. Terrorista szervezetek pénzelése, a kommunista párt titkos céghálózatának létrehozása és üzemeltetése, beszervezés, zsarolás, ahogy azt elképzelni sem merjük. Ez ez is, meg a későbbi, még súlyosabb állítások végig forrásokkal bizonyítottak, semmi olyat nem találni a könyvben, ami ne lenne több forrásból is alátámasztható. A könyv megírásához rengeteg interjút, újságcikket, vallomást használt fel a szerző és számtalanszor éreztem úgy, hogy végre megértettem valamit, aminek akkor csupán a felszínéről lehetett tudomásom.

Nem könnyű olvasmányról van szó. Mert bár tekinthetjük izgalmas bűnügyi történetnek, tényfeltáró történeti irodalmi munkának, de az alapossághoz hozzátartozik rengeteg név, cégnév, adat, évszám, kis idő után az embernek zsongani kezd a feje. Én rendes esetben, ha szépirodalomról van szó, ha van időm és érdekes a könyv, ötszáz oldalt akár egy nap alatt is elolvasok. Itt azonban, ha valóban meg akarja az ember érteni, jóval több időre van szükség, és nem szégyen időnként visszalapozni, hogy összeálljon a kép. A kép pedig valóban grandiózus.

Egy semmiből jött leningrádi srác, aki gyerekkora óta a KGB tisztje akar lenni, egész életét a szervezetnek szenteli, hogy végül a történelem viharában gellert kapva meg se álljon az orosz állam éléig, ám ott is, az orosz hatalmi gépezet, az erőszakszervezet, a szilovikok megszemélyesítője, egy új, csekista cár lesz, az „első polgár”, ahogy közeli környezetében emlegetik.

Már ez szédítő, de hogy mi mindent épített fel ez a kiismerhetetlen modorú, jéghideg tekintetű tiszt? Egymaga lett az orosz revansizmus vezetője, aki tehetséggel alapozta meg fel az új orosz birodalmi politikát, amely a hidegháború (és ezzel együtt a szovjet birodalom) elvesztése miatt érzett sérelmek és nosztalgia miatt nagyon erős alapokon nyugszik jelenleg Oroszországban.

Mert nagyon fontos, hogy ez a könyv nem ítélkezik. Leírja mindazt, amit sikerült megtudni Putyinról és az orosz politika elmúlt harminc évéről, segít, hogy megértsük, miért és hogyan működik a putyini rendszer, mi mozgatja, mik a céljai. Miközben olvasom, óhatatlanul eszembe jut valami: az első világháború, és az azt lezáró, brutális békerendszer hogyan készítette elő a második világháborút. És bár a hidegháborút nem zárta le megalázó békeszerződés, de az, ami nekünk Nyugaton a szabadságunk kiterjesztése volt (EU, NATO bővítés), azt oroszok milliói megaláztatásként élték meg. És most ne mantrázzuk a mi igazunkat, csak simán képzeljük bele magunkat

egy hiányosan tájékoztatott, elmaradott és szegény ország polgárainak helyébe, akik hirtelen egy megcsonkított birodalom és egy széteső gazdaság közepén találják magukat, persze, hogy szívesen fordulnak a nemzeti nagylét mítoszai felé.

Ez a sérelmi attitűd pedig könnyen csatornázható be egy állampárti, demokráciaellenes fordulat irányába. A KGB pedig ezt kínálta, az elejétől fogva. Részben azért, mert nem is tudott volna mást kínálni, de azért is, mert

a csekisták komolyan hittek benne, hogy ez az egyetlen módja, amivel megmenthetik Oroszországot.

És tett is azért, hogy átmentse a struktúrákat, melyeket felélesztve restaurálhatják majd a birodalmat.

Bizalmi vagyonkezelők

Emlékszem, amikor a rendszerváltás környékén olyan mendemondák terjedtek, hogy ez az egész az orosz KGB műve, amelyik így menti át a hatalmát, minden le van zsírozva az amerikaiakkal, nincs itt semmi látnivaló. Bár ez így természetesen nem volt igaz, az azonban bizonyítható, hogy

a szovjet KGB már a nyolcvanas évek végétől aktívan készült az összeomlásra.

A szovjet állami vagyon egy részét fedett cégekbe menekítette át, speciális ügynököket bíztak meg nyugati cégek alapításával. Ezekkel az emberekkel aláírattak egy okmányt, mely szerint a rájuk ruházott vagyont a Párt javára hasznosítják és azt adott esetben első felszólításra visszaszolgáltatják.

„Alulírott ..., a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja (belépés dátuma: ..., párttagsági szám: ...) jelen nyilatkozattal megerősítem azon önkéntes és felelősségem teljes tudatában hozott döntésemet, hogy vállalom a Párt bizalmi vagyonkezelői szerepét, és ennek értelmében hűen elvégzem mindazon feladatokat, amelyekkel a Párt e tekintetben bármilyen poszton, bármikor megbíz engem, anélkül hogy bizalmi vagyonkezelői státuszomat felfedném. Fogadom, hogy a rendelkezésemre bocsátott pénzügyi és anyagi forrásokat gondosan megőrzöm és minden esetben a Párt érdekében használom. Garantálom továbbá, hogy ezen forrásokat első felszólításra haladéktalanul visszaszolgáltatom. Minden jövedelmemet, amelyet a Párt reám bízott forrásaival végrehajtott gazdasági tevékenység eredményeként realizálok, a Párt tulajdonának tekintem, és garantálom, hogy azt bármilyen időpontban, bármilyen helyszínre eljuttatom a Párt utasításai szerint. Fogadom továbbá, hogy ezen információt szigorúan bizalmasan kezelem, és minden esetben teljesítem a Párt bármely utasítását, amelyet a megfelelő felhatalmazással-rendelkező személytől kapok.

Párttag aláírása:

......

Átvevő fél aláírása:

......”

Az, hogy milyen irdatlan vagyont mentettek így ki, illetve csatornáztak a KGB által közvetlenül működtetett cégekbe, csak hozzávetőlegesen ismert, de éves szinten dollármilliárdokról beszélhettünk akkor, amikor az egész szovjet(orosz) állami költségvetés csupán nyolcvanmilliárd dollár volt. És ez a művelet az összeomlás után sem ért véget. Putyin a kilencvenes évek elején már szülővárosában, az egykori Leningrádban, Szentpéterváron tevékenykedik. Nem is akárhol: a demokrata Anatolij Szobcsak polgármester helyettese. Ebben a pozíciójában, az akkor végtelenül leszegényedett város élelmezési programját irányítja. A projekt neve: olajat – élelemért. Azonban a valóságban a helyi maffiával kiegyező Putyin az így becsatornázott pénzek nagy részét

nem a lakosság élelmezésére, hanem továbbra is a KGB-hez kötődő cégek feltőkésítésére fordította.

Az összeomlás közeledtével ilyen vagyonkezelők már az országon belül is megjelentek. Még a szovjet időkben, megbízható komszomolistákat választottak ki, és közvetlenül a KGB irányítása alatt hoztak létre előbb kisebb, majd nagyobb cégeket, vállalkozásokat. A strómanok eleinte szóról szóra azt csinálták, amit KGB-s gazdáik diktáltak. Később persze önállósították magukat. Ilyen kreatúra volt Mihail Hodorkovszkij is, aki a kilencvenes évek során a leggazdagabb orosz oligarchává küzdötte fel magát. Az általa átvett, csőd szélén tántorgó Jukosz olajtársaságból évek alatt nyereséges vállalatbirodalmat épített, egymaga több olajat termelt ki, mint Kuvait. Ám a jelcini időkben Hodorkovszkij elkövette azt a hibát, hogy túlbecsülte a demokratikus(abb) struktúrák erejét a (volt) KGB-vel szemben és szembefordult korábbi gazdáival. Az, hogy ez később mennyire bizonyult végzetesnek, ma már tudjuk. Hodorkovszkij tíz évet töltött Putyin börtönében.

A tisztogatás

Részletes képet kapunk arról is, hogyan ragadta meg a hatalmat Putyin. A kései Jelcin-korszak állandósuló gazdasági káosza és az államfőig érő korrupció olyan helyzetet teremtett, hogy az évtized végére a KGB árnyékállama fokozatosan visszaszerezte a pozíciókat a vezetésben, majd mikor egy államügyészi vizsgálat már közvetlenül Jelcin családját (és benne az elnököt) fenyegette, egy ügyes húzással Putyin megérkezett a hatalomba, először csak az FSZB (a KGB utódszervezete) vezetőjeként, majd miniszterelnökként. A pragmatikus hivatalnok imidzsét magára öltő, fiatal, intelligens Putyin az elnök szűk körét is megtévesztette. Mire észbe kaptak, már késő volt: a KGB átvette a hatalmat. A népszerűségét teljesen elvesztett Jelcint, lánya segítségével rábeszélték, mandátuma lejárta előtt mondjon le, így Putyin megbízott elnökként váltotta Jelcint.

Innentől kezdve válik igazán brutálissá a könyv. A hivatalosan azóta is csecsen terrorcselekménynek tartott 1999 őszi házrobbantások részletes leírása csak a bemelegítés. Ezek a terrorcselekmények azóta is sok szempontból tisztázatlanok. Sok független oknyomozó szedte össze azt, amit tudni lehet és bár (érthetően) hivatalos nyomozás és vizsgálat nem mondta ki, de szép számmal utalnak körülmények arra is, hogy az oroszországi lakóházakat maga az FSZB robbantotta fel, hogy így

lehetőséget adjon Putyinnak a kemény fellépésre a csecsenföldi lázadók ellen, s nem utolsósorban így az addigi nagyon alacsony népszerűségét is feltornázzák.

Az utolsó robbantás azonban meghiúsult: Rjazanyban a lakók rendőrt hívtak az ügynökökre, akik elmenekültek. A rendőrség el is fogta őket, ám kiderült, hogy a szolgálatok embereiről van szó. Ekkor szólalt meg Putyin legközelebbi munkatársa Nyikolaj Patrusev, aki azt nyilatkozta, hogy mindez csak gyakorlat volt, és megdicsérte a lakókat éberségükért.

Patrusev egyáltalán nem mutatott megbánást, csak dühöt érzett, amiért az FSZB-t majdnem leleplezték. (...) „Semmi szükség nem volt ezekre a robbantásokra. Anélkül is simán hoztuk volna a választást.” A Kreml propagandagépezete elég hatalmas volt ahhoz, hogy enélkül is biztosítsa Putyin számára a választási győzelmet. „De Patrusev (...) magához akarta kötni Putyint, és be akarta sározni a kezét.”

Hogy mi történt, nem tudni. Bár mindez egy valóban független vizsgálatig természetesen csak teória marad, de beleillik abba, amit bizonyítottan azelőtt és azután Putyin emberei elkövettek.

A rendcsinálás ezek után nem állt meg. Teljes támadást intézett előbb a média ellen, független televíziócsatornákat hallgattatott el, tulajdonosaik örülhettek, ha elhagyhatták Oroszországot. Utána sorra kerültek az oligarchák. A korábban már említett Hodorkovszkij bebörtönzése jelzés volt mindenkinek: a nyugati útnak vége, itt orosz államkapitalizmus épül, ahol a legvégső tulajdonos minden esetben az állam.

Minden jel arra utalt, hogy Oroszország piacgazdasága csak álca. Hiszen a színfalak mögött folyamatosan zajlott a bevételek felosztása. A pénzeszközöket a Kreml közös feketepénzalapjába, az obscsakba csatornázták, és minden üzletet, lett légyen az bármilyen kicsi is, egyeztetni kellett az elnökkel. „Jevtusenko azt hitte, hogy a Basnyefty az övé, merthogy ő azért pénzt fizetett” – mondta egy vezető tisztviselő a Kremlből. „De aztán kiderült, hogy nem az övé, és hogy egy pillanat alatt elvehetik tőle. Az orosz üzletemberek számára ma már teljesen világos, hogy a Kreml bármikor bármelyiküktől elvehet bármit. A mai Oroszországban a magántulajdon nem szent, a kilencvenes években szerzett magántulajdon pedig főleg nem az. Nem védi más, csak Putyin jóindulata.”

Mi is az az obscsak? Eredetileg a bűnbandák közös pénzét jelentette, amelyből szükségleteik szerint költhettek a maffiózók. A későbbiekben a KGB ügynökei kezelték így a mondjuk külföldi vállalat alapítására kapott pénzt. Elvégezték a megbízatást, de közben bőségben éltek. Az orosz felső hivatalnoki körök ezidőre már így biztosították maguk számára azt a hihetetlen fényűzést, amit nehezen tudunk elképzelni. A hivatalosan szerény körülmények között élő Putyinnak így lett palotája a Fekete-tenger partján. Természetesen nem az ő nevén van, hivatalosan dzsúdópartnere, Arkagyij Rotenberg birtokolja a több, mint ötszázmilliárd forint értékű ingatlant. Ez az obscsak.

Nagyorosz restauráció ortodox ideológiával

Ami viszont a legjobban érdekelhet most minket, az az, hogyan korrumpálta és hálózta be a Nyugatot Putyin állama? Ahhoz, hogy előrenyomulhasson, mindenképpen meg kellett gyengíteni ellenfeleit. Ehhez kiváló lehetőséget láttak az európai szélsőjobb-, illetve szélsőbaloldali pártokban. Az, hogy Le Pen konkrétan orosz pénzből finanszírozta korábbi kampányait, mára bizonyított, de a könyvből az is kiderül, hogy például a görögországi Szirizát is minden bizonnyal az FSZB pénzéből hozták létre, mint ahogy komoly pénzek landoltak a német AfD-nél, az osztrák Szabadságpártnál és a magyar Jobbiknál is.

Kapcsolódó

Orbán Viktor közvetlen utasítására volt szükség ahhoz, hogy a széljobbos elnökjelölt megkapja a 10 millió eurót az MKB-tól.

De támogatták Putyin emberei a brit Konzervatív Párt egyes politikusait is, amely segítség bizonyára jól jött a Brexit környékén. Ahogyan a Trumppal való üzletelés is egy hosszabb történet, már a kilencvenes évek elején kezdődött, ebből is látszik, mennyi vasat tarthatnak a tűzben. Természetesen az oroszok gondosan ügyeltek arra, hogy formálisan magánemberek, „üzletemberek" pénzeiről legyen szó, de a KGB sem csinálta másképpen, amikor még a hidegháború idején támogatott olyan szervezeteket, melyek akkor a szovjet érdekeket szolgálták. Amíg a kommunizmus volt az ideológia, ilyenek voltak például a békemozgalmak. Az új helyzetben az ideológia az orosz ortodoxia lett. Az egyház teljes mértékben beépült a hatalmi struktúrákba, az egyházi vezetők dácsái is legalább annyira fényűzőek, mint az állami tisztségviselőké. És mit is hirdet ez az ideológia? Röviden és egyszerűen: az orosz felsőbbrendűséget, a tiszta kereszténységet, szembeállítva a vallástalan Nyugattal, amely vesztébe rohan. Így érthető, hogy az Ukrajnáért folytatott harc bizony keresztes háború.

Tehát a végére elérkezünk Ukrajnához. Ami egyszerre geopolitikai és érzelmi kérdés, és mint ilyen remekül kommunikálható egy leuralt médiatérben. Értelemszerűen nem a mostani eseményekről van szó, hanem arról az

aknamunkáról főleg, amivel Ukrajnát sikerült destabilizálni minden olyan alkalommal, amikor az a Nyugat felé akart elindulni.

Megtudhatjuk, hogy hogyan tudtak egy korrupciógyanús gázüzlettel éket verni az akkori nyugatos elnök, Viktor Juscsenko és miniszterelnöke Julija Timosenko közé. Hogyan építgették az orosz nacionalizmust és csempésztek fegyvereket éveken át kelet-Ukrajnába, még a 2014-es szakadár lázadás előtt.

Ahogy a Kreml a szélsőjobbos orosz nacionalista csoportokat támogatta azzal a céllal, hogy megtörje Ukrajna egységét és megakadályozza az EU-csatlakozását, az kísértetiesen hasonlított Putyin drezdai ténykedésére. Akkoriban a KGB (és a két korábban említett szövetségese szerint maga Putyin is) ügynököket épített be a német neonáci csoportokba, valamint a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakcióba is, amely amerikai katonákat és német iparmágnásokat gyilkolt meg, hogy így keltsen káoszt és tegye instabillá a közéletet. A Kreml benyomulása Ukrajnába olyan volt, mintha kitéptek volna egy fejezetet a KGB forgatókönyvéből, amelyben az „oszd meg és uralkodj” mottója alatt az volt leírva, hogyan kell fegyvereket és pénzt csempészni egy másik országba egy sor közvetítőn keresztül – a módszer azokat az időket idézte, amikor a stratégiai műveletek alapja a csempészet volt, és a szovjet vezetőknek semmi nem számított, csak a saját hatalmuk kiterjesztése, és a harc a Nyugat ellen a világ feletti uralomért.

A könyvet 101 oldalnyi jegyzet egészíti ki, melyben minden forrás és háttérinformáció megtalálható, valamint egy névmutató segít a tematikus keresésben.

A korábban említett 2022-es utószóban a szerző így zárja a művét, az ukrajnai háború fényében:

„... ma is tisztán látható, hogy mindaz, ami történik, tragédia. Tragédia Ukrajna számára az értelmetlen emberáldozat és az orosz csapatok által elkövetett atrocitások miatt, de tragédia Oroszország számára is, mivel megint teljesen elszigetelődik, és az elmúlt harminc év gazdasági eredményei szinte máról holnapra semmivé lesznek. Mindezek ellenére bízom abban, hogy e könyv valamelyest segít megérteni, miként jutottunk el ehhez a fordulóponthoz – és azt is segít majd látni, milyen szerepet játszottunk mi ebben a folyamatban, hogyan hagytuk, hogy mindez megtörténjék. A jelek mindvégig ott voltak, mindenki láthatta őket.”

Catherine Belton: Putyin emberei - Hogyan szerezte vissza a KGB Oroszországot, és gyűrte maga alá a Nyugatot, 2022, Libri, 590 oldal

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

IMÁDOK OLVASNI

Szabad-e röhögnünk az elkerülhetetlen világvégén? – Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év

Időutazás, egy macimézes flakon, rengeteg műanyag és néhány generáció mindenre elszánt kalandorai. Ezek a fő összetevői Kőhalmi Zoltán második könyvének, ami egy kacagtató disztópia – bármennyire ellentmondásnak is tűnjön ez.

Malinovszki András / Fotó: Kőhalmi Zoltán/Facebook - szmo.hu
2021. október 07.

Egy macimézes műanyagflakon lebomlási ideje éppen annyi idő, mint amennyi Kőhalmi Zoltán második könyvének címében szerepel: 450 év. És ez természetesen nem véletlen, hisz a humoros-disztopikus sci-fi műfajába sorolható regény főszereplője éppen egy ilyen helyes macimézes doboz, aki eredeti funkcióját (úgy mint mézet szolgáltatni a vásárlónak) a szokottnál lényegesen gyorsabban elvégzi, hogy aztán időn és téren (sőt: űrön) át izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba keveredjen – sőt, pályafutása során egészen a szent ereklyeségig is vigye.

Kőhalmi Zoltán első könyve, a már címében is zseniális A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit – Avagy 101 hulla Dramfjorban egy skandinávkrimi-paródia, illetve egy kicsit több annál: a mű dramaturgiailag megfelelő pontjain a történetbe ágyaz számos más paródiát is, például a tini-vámpírregényekről vagy épp a bugyutácska „bogaras” gyerekmesékről.

Kapcsolódó

Kőhalmi Zoltán és a mindenparódia – elolvastuk a Dumaszínház sztárjának első könyvét

„A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit - Avagy 101 hulla Dramfjorban” egyszerre hökkent meg és hoz valamiféle elvárhatót. Egy bonyolult és összetett humorú művet kapunk egy szerteágazó gondolatvilágú humoristától.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

A humor teljesen természetesen továbbra is vezérlőeleme Kőhalmi írói munkásságának, ám a paródia ezúttal szatírává, az emberiség iránti finom, de azért "betaláló" gúnnyá alakul. A címben jelzett 450 év nemcsak a macipalack lebomlását jelzi, de (így talán nem spoiler) már a mű elején (sőt, ugyebár a címből is) megtudjuk, hogy pontosan ennyi ideje van hátra a Földnek a méz 2022. őszi elfogyasztásától a teljes pusztulásig. Kacagtatóan szánalmas azt figyelni, hogy eközben hogyan nem tudunk valódi megoldást találni, és hogyan tudunk számos álmegoldást ki"okos"kodni a bolygó egyik legnagyobb problémájára, a mérhetetlen szemét felgyülemlésére.

A regény egyik legszórakoztatóbb része a közeljövőt (a 2050-es éveket) bemutató korai fejezet, ahol még épp elég közel vagyunk időben, hogy átérezhessük a lemerülő digitális szemüveg vagy tölthető cipő problémáját, és szórakozzunk a retró rádiókból szóló Fluor Tomi-számokon. De azért ebben az időszakban sem könnyű már az élet: a napokat szemétviharok nehezítik, a hatóságok pedig beépített emberekkel kénytelenek harcolni mindent elborító hulladékból jól megélő bűnszervezetekkel.

Kőhalmi és Litkai Gergely a könyv bemutatóján; fotó: Helikon Kiadó/Facebook

Innentől kezdve akkurátusan végigjárjuk a következő évszázadokat, amelyeket ötletes és izgalmas módon kapcsol össze a szerző, újra és újra ismerős szereplőket, de inkább leszármazottakat hozva be a történetbe.

Ami állandó, az a szemét okozta probléma, ami viszont változik az az emberiség újabb és újabb bénázása, amivel a gondot próbálja megoldani – de legtöbbször inkább csak valahogy együtt élni vele.

A regény fő erénye, hogy utaztat minket más-más kultúrák között, járunk a Holdon és egy idő után még az időben is visszautazunk, a kohézió viszont sehol még csak meg sem reccsen. Azt is szemrebbenés nélkül elfogadjuk, hogy eljön az emberiség történetében az a korszak, amikor egy parányi magyar település vagy egy zsebkendőnyi óceániai miniállam a világ közepévé válik. Ez a precizitás egyébként már Kőhalmi első regényére is jellemző volt.

Furcsa mód ez adja a mű kisebb nehézségét is. Az egy percig sem kérdés, hogy Kőhalmi agya egy átlag emberénél jobban pörög, hamar képes új dimenziókat, sőt egy egész új világot létrehozni, amiben bámulatos következetességgel mozog. Ezt az ügyességet viszont a szöveg elvárja az olvasótól is, akinek egy szórakoztató regényhez képest váratlanul nagy odafigyeléssel kell olvasnia a könyvet, ha egy pillanatra sem akar „leesni” a történetről. Észben kell tartanunk a robotállatokat (az igaziakról már csak nagyon kevesen tudnak), a gondolatletöltő programokat és a regény által kreált összes kultúra minden apró utalását is.

A jó hír, hogy Az ember, aki megølte a férfit...-hez hasonlóan a figyelmet és a kitartást az író itt is remek iróniával és kifejezetten kacagtató poénokkal hálálja meg. Egyszerre ugyanakkor zavarba is hoz, mert két jó poén között, mosollyal az arcunkon időnként mégiscsak belegondolunk, hogy az emberiség reménytelenségén röhögünk épp. Kőhalmi stílusát több helyen hasonlítják (Kurt Vonneguté mellett) Douglas Adamséhez. A párhuzam annyiban mindenképp áll, hogy a tudományos fantasztikum eszközeivel mutat görbe tükröt elénk, de abban talán még inkább hasonlít a nagy elődre, hogy az utolsó oldalakra is tartogat egészen váratlan fordulatot.

Kőhalmi Zoltán egy interjúban kifejezetten visszautasította, hogy könyvéből komolyan tanulni lehetne, pláne hogy valami ilyesmi cél vezérelte volna. Azért én nem lennék ennyire szigorú a szerzővel, szerintem ügyesen megtanítja, hogy hogyan tudjunk nevetni saját kollektív bénázásunkon. A gondot csak az jelenti, hogy a múlt alakjait itt úgy röhögjük ki, hogy ők jövőbeli utódaink. De hátha a fiatalabb generáció (akik a történetben jövőbeli egykori nagyjaink, de ebbe most ne menjünk bele mélyebben...) kezébe kerülve a könyv valamiféle ébresztővel szolgálhat, hogy ne kövessék el a XX.-XXI. század emberének hibáit. Ha így lesz, talán még sokáig nem lesz igaz a könyv alternatív fülszövege, miszerint a szerző az „egykori Budapest”-en élt.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

IMÁDOK OLVASNI

Emily Ratajkowski teste, izgalomhajhászás, túlélési kézikönyv – Olvass a strandon, még tart a nyár!

Persze ne csak ott olvass! Válogatásunkban a teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk össze sokkoló, vagy izgalmas, vagy tanulságos könyveket.

Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. augusztus 16.

Olvassunk könyvet! propaganda-cikksorozatunk nyárvégi epizódjához érkeztünk. Leemeltünk pár könyvet a boltok polcairól, melyek közül bárki bátran válogathat, nem lőhet félre.

Jake Adelstein: Tokió Vice - Egy újságíró a japán maffia hálójában

Az HBO Max népszerű sorozata alapjául szolgáló könyv írója, Jake Adelstein, a fiatal, amerikai újságíró hosszú ideig bujkált, miután visszautasította a jakuza által kínált félmillió dollárt, ha nem írja meg ezt a könyvet, amelynek japán kiadója halálos fenyegetéseket kapott. Története ott indul, hogy Japán egyik legnagyobb napilapjánál, a Jomiuri Sinbunnál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, ahol Tokió álarca mögött egy pénzhajhász, romlott, szexuális perverzióktól fűtött, kegyetlen világ lappang.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés