hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Ezt a verset jelöltétek a legtöbben kedvenceteknek a költészet napján

Facebook-oldalunkon titeket, olvasóinkat kérdeztük, melyik a kedvenc versetek. Az egyik művet nagyon sokan említettétek, de rengeteg versről derült ki, hogy szeretitek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. április 11.

hirdetés

A költészet napján arra kértünk benneteket a Szeretlek Magyarország Facebook-oldalán több posztban is, hogy írjátok meg, melyik a kedvenc versetek. Számtalan válasz érkezett, ezért úgy döntöttünk, megvizsgáljuk, hogy melyiket mondtátok legtöbben.

A végeredmény szerint nagyon szeretitek József Attila Tiszta szívvel, Radnóti Miklós Hetedik ecloga, Tóth Árpád Esti sugárkoszorú és Arany János A walesi bárdok című versét, de kimagaslóan sokan írtátok Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményét.

Ezért most előtte és előttetek való tisztelgésül itt is közöljük ezt a csodaszép művet.

Radnóti Miklós: NEM TUDHATOM (1944)

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

hirdetés

nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belõle nõttem én, mint fatörzsbõl gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslõ fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;

az gyárat lát a látcsõn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdõt, füttyös gyümölcsöst, szöllõt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntrõl pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter elõtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kõre léptem én,

ím itt e kõ, de föntrõl e kõ se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költõk is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnõ az értelem,

világít bennük, õrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval õk felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

A mű Latinovits Zoltán előadásában:

A mű Reviczky Gábor előadásában:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk