hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

"A tizenévesek beszélgetése kész kincsesbánya"

Kalapos Éva, a D.A.C. írója, Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese és Csapody Kinga, a Manó Könyvek főszerkesztője beszélgetett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2014. február 12.

hirdetés

Lepukkant tornaterem, lelkes középiskolások, minikoncert, majd nagy beszélgetés a szobrászteremből lett diákigazgató-választásos kampányirodában, zsíros kenyér, tea. A már akkor sem ismeretlen Vad Fruttik jófejségből (értsd gázsi és útiköltség nélkül) játszott a zirci diákoknak, majd jókedvűen dumált velük órákon át. De nem ám koncertekről, meg „sztárságról”, hanem a srácok életéről. A sok röhögésből és marhulós nosztalgiából néha kihallatszott a „Csak ésszel, srácok!” – egyike a legkedvesebb képeknek a tanári pályafutásomból. Így nem meglepő, hogy miért érdekelt az, vajon Likó Marcell mit gondol róluk, meg a nekik szóló D.A.C.-ról.

Csapody Kinga:

Külön öröm, amikor két számomra fontos alkotót tudok összeismertetni, főleg, mert tudtam, hogy „be fogtok jönni egymásnak”. Az nem titok, hogy Kalapos Éva előbb hallgatott Likó Marcit, mint Marci olvasott volna Évitől bármit, de ez lényegtelen is, mert mindkettőtöknek egy csomó ötlete, gondolata támadt ezután.

Na, akkor csináljuk úgy, mint a D.A.C.-ban, dumáljunk a neten.:)

Nem tudom, ki mivel kezdené, bedobok egyet én kezdésnek, és nekem is passzolhattok kérdést, de bőven jó, ha ti labdáztok.:)

hirdetés

Marci, azt mondtad nekem, hogy egy csomó emlék jutott eszedbe, amikor pár óra alatt befaltad a D.A.C. – Egy új életet.

A bólogatás volt több, hogy „jaja, ezeken én is átestem, ez nem változik”, vagy a „jaj, de öreg vagyok, ez nálunk nagyon nem így ment”?

Likó Marcell

liko

Az jutott eszembe, hogy a gimis szerelmem néhány vonásában hasonlított a Zsanira – például a nevében –, és végig az ő arcával helyettesítettem be a szereplőt. Ez sokáig jól működött, és láttam magam előtt a körömlakkal bevont délutánokat – amiket elképesztő módon untam –, viszont minden naturalista jegy – bulimia – ellenére is hiányoltam néha az életszerűséget.

Én nőttem fel ennyire „máshogy”, vagy szándékosan húztál ki néhány regisztert a D.A.C. világából?

Kalapos Éva

Hű, hát erre leginkább azt tudom mondani, hogy olyan könyvsorozattal még nem nagyon találkoztam, aminek az első részében minden regiszter azonnal benne lett volna. :) Sajna nem sűríthető minden egy részben, a további kötetek árnyalni fogják a sztorit és a karaktereket is, az első rész inkább még bemutatkozó-bemutató jellegű, ahogyan ez a sorozatoknál lenni szokott (ezért volt pl., hogy Harry Pottert sok rajongó a második rész után szerette meg igazán, és a legtöbben ma is azt tartják, hogy az első rész egy limonádé mese:)). Egy koraérett tinilány szemszögéből szerettem volna megragadni a történetet, akinek az uncsi kis életébe egyszer csak berobban valaki, aki azt a kalandos, ugyanakkor biztonságos érzést hozza el, amit az ember lánya csak egy igazi barátnő mellett élhet át. Nehéz ez az „életszag”-ügy, mert sok minden befolyásolja, mi írható le egy ilyen típusú regényben ma Magyarországon, hiszen amellett, hogy megmutatunk dolgokat, sem elriasztani, sem felemelt ujjal oktatni nem szeretnénk, így leginkább lavírozni próbálunk.:)

Te mit gondolsz egyébként az ilyen típusú felelősségről? Van néhány olyan dalotok, amiktől tiniként én tutira a kardomba dőltem volna. :D

Likó Marcell

Ez a fajta oldás a mi zenénkben is tapasztalható, mert amellett, hogy valami súlyosabb sztoriról beszélek, ott van a dal formája, ami általában 3-4 perc, ezért nem süllyedünk epikus mélységekbe. Másrészről engem sohasem érdekelt, hogy mennyire felelek meg bizonyos elvárásoknak – arra gondolok, hogy egyébként is pop-os terheltségből jövök, és inkább az a kihívás, hogy hogyan idegenítsem el magamat a megszokott formától annyira, hogy az még befogadhatóvá váljon –, és jön egy második szűrő, a zenekar, akik szintén hozzáteszik a saját elképzeléseiket, így több ponton is lazulhat egy adott dal.

A Harry Potter-ügyre visszatérve – a második részben megjelenik már Voldemort (lesz-e durvulás)?

Kalapos Éva

kalapos2

Átérzem, amiről beszélsz (a zenét illetően is, én is énekelek már egy ideje, és ugyanezzel küzdünk folyamatosan), csak annyi talán a különbség, hogy szerintem a zenétől még mindig valahogy jobban elfogadják a szélsőségeket. A kiadóval és Kingáékkal is sokat beszélünk erről – szerintem kábé ez a téma jön fel a leggyakrabban, hogy mit lehet és mit nem –, és nehezíti a dolgot, hogy nem csupán a tinikre, de a szülőkre is figyelni kell például, mert míg a zenei anyag máshogyan is hozzáférhető, addig a szülő megteheti, hogy egyszerűen nem veszi meg a D.A.C.-ot a gyereknek, ha nem találja megfelelőnek, amivel – lassan „szülői korba érő” nőként – valamelyest egyet is kell értenem.

Alapvetően valószínűleg én is durvább lennék, már csak azért is, mert a D.A.C. előtt drámákat írtam (a drámakötetem meg is jelenik ebben az évben), amikben van az alkoholizmustól a családon belüli erőszakon át a tinédzserterhességig minden, és pár kritikus meg is kérdezte, amikor kijött a D.A.C., hogy mi ez a tiniregény, hiszen én egy kőkemény realista szerző vagyok.:) Valóban így van, de amikor én voltam tizenéves – és valamennyire ma is –, egy könyv olvasásakor a durvulás mellett az általad említett oldást is igényeltem, és őszintén megmondom, nem is szeretem az olyan ifjúsági könyveket, amik például humor nélkül, kizárólag sötéten ábrázolnak. Ez is kell, meg az is. És igen, Voldemort különböző alakokban megjelenik a második részben. :)

Érdekelne, hogy szoktál-e konkrét visszajelzéseket kapni a szövegeiddel kapcsolatban – akár tizenévesektől –, és milyen jellegűeket?

Csapody Kinga:

(Félhangosan kimondtuk azt az álmunkat is párszor, hogy szeretnénk, ha nemcsak a szülők, de mondjuk a pedagógusok is használhatnák a D.A.C.-ot kulcsként a diákjaikhoz. Azt, ha funkcionálhatna egyfajta trambulinként a közös olvasmányélmény ahhoz az ugráshoz, amit sokszor nehezen mernek megtenni egy-egy rázósabb szituációban. Mert ugye mennyivel egyszerűbb egy szereplőn keresztül beszélni szinte tabunak számító témákról, mint a veled szemben ülő XY-ról. Kaptunk is már ilyen visszajelzést a kritikától: „Sőt, ha lehetne, ajánlott olvasmánnyá tenném a középiskolák felsőbb osztályaiban” és twitteren olvasótól: „Már az ofőm is várja a D.A.C. folytatását ;)”.

Tehát, én azt gondolom, nem baj, hogy nem sokkolóval rontottunk a házba.)

Likó Marcell

liko2

Aham, így már mindent értek, a szülőkre – mint szűrőre – egyáltalán nem gondoltam.

Kapok visszajelzéseket, általában azt, hogy nem értik, mit akarok kifejezni, pedig azt gondolom, hogy nem írok nagy ívű parabolákat, a szöveg azt jelenti, amit épp mutat, nincs benne semmi hókuszpókusz.

Mondjuk, azt hinné az ember, hogy a millió alkoholista országában gyakoribb a konrádi látásmód, de újra és újra megkérdezik tőlem, hogy miért vagyok ilyen szomorú.

Múltkor koncert után kaptam egy cetlit egy lánytól – csak annyit írt rá, „nem a te hibád”. Aranyos tőle, hogy vigasztalni próbál – bár sikerrel járna…

Sikerről jut eszembe: vannak olyan – akár magyar, akár külföldi – művek, amik a D.A.C.-ot inspirálták? Egyáltalán, ez az íróknál hogyan működik? (Mert a zenében ugye hallgatjuk, megtetszik, kipróbáljuk.)

Kalapos Éva

Ez már csak azért is aranyos a lánytól, mert tuti, hogy látta a Good Will Huntingot. ;) Fura, hogy én alapvetően nem szomorúnak érzem a szövegeidet, inkább melankolikusnak, néha dühösnek, meg nyilván tudjuk, hogy az, ami az emberből papíron vagy zenében kicsapódik, sokszor nem is a jelen lelkiállapotát tükrözi, hanem mondjuk valami masszív emlék eredménye, vagy szimplán maga a téma viszi el nagyon messzire. Vagy, ahogy írtad is, a produktum egyszerűen csak erős, úgy önmagáért. De mi mindent nagyon meg akarunk érteni, mintha ezzel bármi egyszerűbb vagy akár csak kicsit is közelibb volna.

kalapos

A D.A.C.-ot nagyrészt sorozatok inspirálták, mármint filmsorozatok, könyveket illetően inkább csak csodálni tudok embereket, pl. Rowlingot vagy Suzanne Collinst, de közvetlenül nem inspiráltak. Azt vettem észre, hogy nálam sosem működik, ha valami konkrét mintát akarok kipróbálni, mert a szövegeim kivetik magukból az ilyesmit, a sajátot szeretik, vagy legalábbis azt, amit már a magamévá sikerült tennem valamelyest. Nem tudom, a többi író hogy van vele, de én nagyon ösztönlény vagyok, hangulatok, mondatfoszlányok, zenék ihletnek meg, nem olvasok például túlzottan utána semminek (ezt persze később szegény szerkesztőim sínylik meg:)). Ti egyébként konkrét megoldásokat vagy motívumokat is fel szoktatok használni? És még egy kérdés: neked ki a legfőbb kritikusod, akár zenében, akár a szövegekkel kapcsolatban?

Likó Marcell

Vannak bizonyos technikai dolgok – pl. énekléstechnika –, ami sokat hozzáad a hangulathoz. Ezt tanulom is, de inkább a ráérzésről szól – és pont azért, amit te is írtál. Ami nem én vagyok valamilyen elfogadható formában, az nem épül be – kell az a szubjektív szűrő.

Zenében másként van ez, mert sok újdonságot már nem lehet felfedezni. Vannak kipróbált, jól működő receptek – gondolok itt gitártorzításokra, effektekre, plug-in–ekre –, amiket addig állítgatunk, mígnem az adott dalhoz illő hangképet meg nem kapjuk (megjegyzem, ezzel megy el a legtöbb idő a hangszerelésnél, mivel itt sem működnek a szolgai átemelések).

vadfr

A legnagyobb kritikusom én vagyok. Valami mindig van velem, ami nem tetszik. Hónapokig vagyok képes kirakózni a szövegekkel, hogy akkor tényleg azt a szót akarom-e használni, vagy oda más szófaj kellene – szükséges-e, hogy versszerű keretben maradjak, vagy írhatok csak úgy összevissza, slágeres legyen, vagy inkább zavaróan kusza?

Ha kidühöngtem magam, akkor meglátogatom Géczi János költő barátomat, és neki mutatom meg, hogy mire jutottam, aztán az ő javaslatait felhasználva újra nekirugaszkodom.

Legfőbb zenei kritikusunk a kiadónk, Lovasi András, de mellette több zenész barátunknak is megmutatjuk a készülőben lévő anyagokat, bár az esetek döntő többségében a saját fejünk után megyünk.

Ha nem is szeretnéd, mégiscsak van egy útmutató jellege a könyvnek. Gondoltál rá, hogy bekerülhetne egy tanórára?

Kalapos Éva

Nincs gond azzal, ha útmutató jellege van, inkább csak azt nem szeretném, hogy didaktikusnak érezzék, mert én is utáltam anno, ha egy sztoriból „tanulságot” kellett levonnom.:) Igen, nagyon szeretnék minél több suliba ellátogatni – már hívtak néhány helyre, és próbálunk is folyton szervezni ilyen alkalmakat –, mert baromira nagy erőt ad már önmagában az is, hogy látom, hallom, tapasztalom azokat, akiknek írok, és nekik aztán tényleg olyan ötleteik, észrevételeik vannak, hogy felnőttként is csak bámulok. Azt például, hogy lehet nyugodtan durvább a második rész, erősebb a drogos vonal, ők mondták, mert úgy találják, hogy ez körülveszi őket, és szívesen tudnának meg többet róla.

A saját testvéreimen (négy van) és minden tizenévesen, akivel találkozom, azt látom, hogy alapvetően nem akarnak mást, mint hogy figyeljenek rájuk, hogy ők legyenek a fontosak, egyrészt mert ezek az évek ilyenek (a nagy egzisztenciális zűrzavar közepette), másrészt mert sokan közülük éppen ezt nem kapják meg kellő mértékben vagy módon. Valaki nemrég kérdezte, járok-e sulikba beszélgetni, hogy inspirációt gyűjtsek, de azt válaszoltam, nem azért járok, mert tutira félrevezetne, amit ott hallanék. Ha én felnőttként megkérdezem őket az ofőjük előtt, hogy „amúgy gyakran szoktatok szívni?”, kötve hiszem, hogy őszinték lennének, de amikor a buszon kihallgatom egy láthatóan szétcsúszott tizenéves pár beszélgetését, az csúnyán szólva kész „kincsesbánya”.

A következő, ami megfogalmazódott bennem, hogy kezdettől fogva (már persze miután rájöttem, hogy a nevetek nem egy rózsaszín lánybandát takar, ez a tévképzetem nyilván a „fruttik”-szó miatt támadhatott:)) azt szerettem a zenétekben, hogy teljesen póztalan volt, és ezt a mai napig érzem benne. Ennek az az oka, hogy nem vagytok már huszonévesek, és beértetek, vagy mindig is tudatosan zárkóztatok el a pózoktól?

Likó Marcell

Leginkább azért, mert nevetségesek. Gyakran ironizálok – ha magamról kell beszélnem –, és ebbe nem férne bele, ha a tükörképemet puszilgatnám.

liko2

Azt is szoktam mondani erre, hogy túl sok maradt meg bennem a nagyapámból – nem kell ide hipszterszemüveg, meg szűk farmernaci, amiből kilóg a segged –, üvölteni kell, és izzadni.

És van ennek egy másik része is. Ha nagyon ki akarod találni magad egy-egy fellépésen, az csak elrontja az élményt. Olyan dolgokra kezdesz koncentrálni, amiknek semmi közük a belső késztetéseidhez. Ha nem sikerül megvalósítani, rosszul érzed magad, ha megvalósítod, akkor meg úgy jössz le a színpadról, mintha ott se lettél volna.

Egy garázsban kezdtem zenélni Várpalotán, akkor is az tetszett, hogy leural a hangerő, és horzsol a gitár – ugyanezeknek a dolgoknak örülök most is.

Csapody Kinga:

Spoiler nélkül kérdezem; van olyan izzadós vagy izzasztó téma, ami dörzsöl is, meg esetleg sokak körme alatt tüske lesz, de mindenképp írni akarsz róla?

Kalapos Éva

Izzadós téma? Van bőven, gyakorlatilag csak az van. Szeretnék a védekezés nélküli, túl korai szexuális életről írni, az etnikai alapú megkülönböztetésről, a családon belüli erőszakról, az anyagi gondokkal küszködő családokról, a nemi identitás kereséséről (hogy szépen fogalmazzak) és hasonlókról. A lista végtelen. Számítok is rá (és állok is elébe), hogy kapunk majd ezekért hideget-meleget a kiadóval, főleg, mert nekem fontos, hogy nagyon közel menjek a problémához, ahhoz, hogy fáj, hogy vérzik, hogy büdös, hogy nincs kaja és éhezünk, hogy nem tudom, ki vagyok, hogy bántanak, kigúnyolnak, hogy ezért vagdosom magam. Szeretném érzékletesen leírni ezeket, nem azért, mert polgárpukkasztásra vágyom, hanem mert azt akarom, hogy érezzék a bőrükön, amiről szó van, mint amikor egy Steve McQueen-filmben két perc hosszú snittek vannak, nehogy alkalmad legyen kibújni az alól, amit az arcodba nyom.

Csapody Kinga:

Mindannyian offon vagyunk, szerintem folytassuk máskor.

Mondjuk lenne kedvetek/erőtök ezt folytatni élőben? Ha lenne rá igény, vállalnátok, hogy mondjuk havonta egyszer „chateltek” a D.A.C. facebook oldalán fiatalokkal olyan dolgokról, amit mással nem mernének megosztani?

Kalapos Éva:

Én szívesen!

Na, akkor akit érdekelne ez, írjon nekünk a D.A.C. Facebook-oldalára kommentet, üzenetet, és találkozzunk ott!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk