/imadok-olvasni/3-rendhagyo-vers-a-kolteszet-napjara/
hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

3 rendhagyó vers a költészet napjára

Ma csak és kizárólag Márai-versekkel köszöntjük a magyar lírát. Kiderül, miért.

Link másolása

hirdetés

Márai Sándor 1900-ban született, éppen április 11-én Kassán, tehát egy kicsit az ő születésnapját is ünnepeljük ma, a magyar költészet napján. Nem biztos, hogy mindenki tudja, milyen jó költő volt Márai, és nemcsak kiváló regényeket, de sok szép és megrendítő verset is ránk hagyott, amelyek jelentős részét az emigrációban írta.

„Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.” - írta.

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk

hirdetés

Por és hamu vagyunk

Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.

Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...

Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat

A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat

Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak

Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt

A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt

Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt

És megértették, ahogy a dajkaéneket

A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg

Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké

A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é

A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:

„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”

Az ohioi bányában megbicsaklik kezed

A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet

A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát

Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát

Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon

A tested is emlékezik, mint távoli rokon

Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”

De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat

Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.

Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár

A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét

Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -

Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby

Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?

Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?

Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?

„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.

Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.

Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál

Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál

Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved

A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek

Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.

Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”

Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”

S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”

Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”

Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?

Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.

És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.

Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.

Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet

A radioaktív hamu mindent betemet

Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten

Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég

Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség

Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet

Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet

Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat

Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad

Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény

Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -

Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted

A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,

És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet

És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet

És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk

Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk

Íme, por és hamu vagyunk

Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett -

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta -

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta -

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.''

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik -

Ők, akik örökségbe kapták -:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

- A költő, a szamár, s a pásztor -

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, -

mennyből az angyal

(1956)

Hitvallás

S így lassan mégis elmaradtam

És gombjaim is leszakadnak.

Poros és kócos rendbe raktam

Emlékét a régi szavaknak.

Lehet, hogy egy hibát csináltam,

Üzentek, s éppen lusta voltam.

Autóztam tán, vagy udvaroltam,

Cikket írtam, vagy nem tudom mit.

Vagy nem mentem a telefonhoz

S lehet, hogy Isten hívott éppen.

Talán kártyáztam egy szobában

És valami másról beszéltem.

Hol romlott el? Uram! Mi történt?

Hol a hiba? Ki tehet róla?

Hisz itt belül minden meleg még

S nem leszek már Savonaróla.

Rekedt nyögés ez csak, nem ének,

Görnyedten és egyedül állok,

És mint a gyerek, kiabálok,

Ha fölébred s fél a sötétben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk