/hirek/zaporokkal-zivatarokkal-indul-a-het-a-levego-is-ujra-lehul/
hirdetés

HÍREK

Záporokkal, zivatarokkal indul a hét, a levegő is újra lehűl

Bár a hétfő még inkább napos lesz, kedden ismét sok esőre készülhetünk, szerdán pedig már csak 20 fok lesz a maximum.

Link másolása

hirdetés

A hét első napjaiban csapadékos lesz az időjárás, pár fokot a hőmérséklet is esni fog a hétvégi kellemes meleghez képest - írja az Időkép.hu friss előrejelzésében.

Hétfő reggel viszont elszakadozik a felhőzet a vasárnapi viharok után, és a legtöbb helyen hosszabb időre kisüt a nap, több felhő a keleti tájak fölött maradhat. Napközben, de főként

a késő délelőtti, délutáni óráktól ismét beindul a gomolyfelhő-képződés és elszórtan várható záporok, zivatarok kialakulása. Helyenként hevesebb zivatar alakulhat ki felhőszakadással, kisebb méretű jéggel.

Elsősorban az ország nyugati felén lesz élénk, a Dunántúlon többfelé erős a déli, délnyugati szél, a zivatarokhoz pedig viharos lökések társulhatnak. A hétvégihez képest mérséklődik a felmelegedés, hajnalban 9-16 fok várható, délután 19-25 fok.

Kedd reggel még északkeleten, néhol keleten eshet, majd

hirdetés

napközben napos-gomolyos időre készülhetünk, a déli óráktól többfelé záporral, zivatarral. A zivatarokat viharos széllökések kísérhetik,

de egyéb heves kísérőjelenségek ezen a napon már nem valószínűek. Országszerte élénk, a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon többfelé erős lesz a délnyugati szél. 8-13 fok között alakulnak a minimumok, nyugaton lesz hűvösebb a reggel. A maximumok 17-22 fok körül alakulnak.

Szerdán sok felhő lesz felettünk, inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek. Délelőtt főleg az ország északi felén, majd

egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra. A délnyugatias áramlás élénk marad, helyenként erős széllökések lehetnek. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk