HÍREK

Vidnyánszky: az Amnesty International készítette fel a tiltakozó SZFE-diákokat

Az új kuratórium vezetője szerint 'az ellenzék nem tud fogást találni a kormányon, nem tud esélyessé válni a 2022-es választásokon, ezért mindent bevet – akár a diákok jövőjét is feláldozva'.

Link másolása

"Bizonyítási kényszerben vagyunk – nekünk a szakmai érveinknek kell hitelt és érvényt szerezni, nekik azt kell bizonyítaniuk, hogy valóban nyitott, párbeszédképes és toleráns közösséget alkotnak. Abban igaza van Máté Gábornak, hogy kis ország, kis szakma a miénk. Ezt a „kicsit" kellene jól csinálnunk"

- mondta Vidnyánszky Attila az Origóban megjelent hosszú interjúja végén.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult helyzetről, az okokról és az elképzeléseiről is beszélt a kormány által az SZFE kuratóriumának élére kinevezett rendező, a Nemzeti Színház igazgatója.

Mint azt mi is megírtuk, az SZFE dolgozói 5 pontban foglalták össze a követeléseiket, és azt ígérték, hogy "Eredménytelen tárgyalások esetén legkésőbb 2020. szeptember 21-étől határozatlan időre sztrájkba kezdünk".

Vidnyánszky ennek kapcsán azt mondta,

"Úgy tudjuk, hogy jövő hétfőn sem akarják elkezdeni a tanévet – a tegnapi sztrájkhirdetéssel kiderült, hogy végig őszintétlenek voltak. A tanárok úgy tettek, mintha el akarnák kezdeni a szemesztert. Elképesztő, hogy nem veszik figyelembe a diákok jövőjét.

Döbbenetes, hogyan használják a hallgatókat, mennyire manipulálják őket. Hihetetlen politikai játszma ez az első pillanattól kezdve. Olyan híreket kaptunk, hogy az Amnesty International segíti a tiltakozókat a szervezésben, és már nyáron egy táborban felkészítették a diákok egy részét arra, ami most történik".

Erről sajnos bővebbet nem tudtunk meg, pedig biztosan érdekes részletekkel szolgált volna a kuratórium elnöke.

Szerinte több rendező és színész is - akik most a tiltakozókkal van - korábban mást nyilatkozott, akkor azt mondták, hogy változásra van szükség az egyetemen - mondta. A hallgatókról úgy vélekedik, hogy majd ha

"ez az euforikus hangulat véget ér, szembesülnek a valósággal. Ezt követi majd a fájdalmas kijózanodás és felismerés, hogy eszközként használta őket a politika.

Egyszerűen azért, mert az ellenzék nem tud fogást találni a kormányon, nem tud esélyessé válni a 2022-es választásokon, ezért mindent bevet – akár a diákok jövőjét is feláldozva. Döbbenetes. Sajnálom, és őszintén fáj, hogy így manipulálják és használják a hallgatókat"

- mondta a lapnak.

Vidnyánszky úgy tudja, hogy egyre több diák jelzi, hogy tanulni szeretnének, és olyan egyre erősödő jelzéseket kapnak, hogy vannak, akik félnek megszólalni.

Érzése szerint a gyűlölet hozta most össze az embereket, akik most őt gyűlölik.

"Azt gondolom, hogy nem lehetett elkerülni ezt a forgatókönyvet. Ha egy sokszínűbb, gazdagabb, minőségibb, igazságosabb korszakot szeretnénk elindítani a színművészeti egyetemen, akkor ezt meg kellett lépni. Kétségkívül többféle lehetőségre gondoltunk, hogy mi történik majd, ha valóban változtatni akarunk. Számítottunk erre, de volt bennem némi halvány remény, hátha nem lesz annyira gyűlöletes az a felállás a számukra, hogy együtt, közösen gondolkozzunk az intézmény és a szakma jövőjéről. Rengetegen támadnak és gyaláznak. Gigantikus erővel mocskolnak engem és a Nemzeti Színházat is, amit vezetek".

Pedig szerinte sok sötét dolog van az egyetem múltjában, csak még nem mer senki kiállni emiatt.

Arra a kérdésre, hogy felmerült-e benne - látva a tiltakozásokat -, hogy lemondjon, azt válaszolta:

"Ha azt látnám, hogy tényleg én vagyok az akadálya a megegyezésnek, ha az én személyem gátolná, hogy elinduljon egy konszolidációs folyamat, akkor felállnék. De nem így látom.

A másik oldalról semmilyen szándék nincs a tárgyalásra, egyeztetésre".

Véleménye szerint a diákok már most igazodni és megfelelni akarnak, ami viszont szerinte megbénítja az alkotó embert.

Arról, hogy ők hibáztak-e azt mondta, hogy nyilván voltak rossz mondatok, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy az egyetem egy bunker és a hallgatók nem akarnak senkit beengedni, sőt ők maguk építettek barikádokat.

A terveiről szólva elmondta,

"Először is azt hangsúlyoznám, hogy a diákok, akik a harcukat vívják, pontosan tudják: azok a tanárok tanítják majd őket tovább, akikhez felvételiztek, akik eddig tanították őket... Emellett az elkövetkező években kiépül egy másikfajta képzési rendszer, így nem egy-, hanem többféle képzési metodika szerint, különböző oktatókkal valósul majd meg a képzés. Elodázhatatlan az infrastrukturális fejlesztés...

Az új campusra komoly ígéretet kaptunk a kormánytól".

Az is a céljai között szerepel, hogy intenzívebbé váljon a nemzetközi élet, vendégtanárokkal, fesztiválokkal. Konferenciákon beszélnének a változási irányokról, ahol a filmes és a színházi szakma is ott lehetne.

"A képzés tartalmi részét tekintve azt sem titkolom, hogy olyan fogalmaknak is előtérbe kell majd kerülniük, mint például a szolgálat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Azért kell a magánorvosokat belekényszeríteni az állami ellátásba, hogy ne avuljon el a tudásuk – jelentette ki az államtitkár
Takács Péter élő Facebook-videóban egyeztetett az orvosi kamarával.

Link másolása

Élő Facebook-videóban közvetítette a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárával, Takács Péterrel folytatott egyeztetést a kormány által tervezett egészségügyi átalakításokról – számol be a Telex.

A két és fél órás megbeszélésen Takács többek között arról beszélt, nem cél az, hogy a csak magánorvosi praxisban dolgozó fogorvosokat, háziorvosokat és foglalkozás-egészségügyi orvosokat is arra kötelezzék, hogy a továbbképzésük gyakorlati részét valamelyik állami kórházban teljesítsék.

A többi csak magánpraxisban dolgozó szakorvosnak viszont az ötévente kötelező továbbképzés részeként átlagosan havi 20 órát kell valamelyik állami egészségügyi intézményben gyakorlatot teljesíteniük. Az államtitkár elmondta: ezek természetesen átlagos időtartamok, ezeket nem havonta, hanem egyben is lehet teljesíteni.

Mint elmondta: eddig gyakran bírálták a kormányt, hogy a magánegészségügy felé tereli az orvosokat. Szerinte a továbbképzési rendszer most a privát szektor orvosainak bevonásával javítja az állami ellátás színvonalát és a betegbiztonságot.

Vannak ugyanis sajnos olyan, kis magánrendelőkben dolgozó orvosok, akik nagyon szűk szakmai területen mozognak, és a tudásuk közben elavul.

Takács elmondta: az orvosi „tudásamortizáció” megakadályozására tanulmányozták az európai példákat. Németországban például az alapellátási ügyeletbe bármilyen orvos, akár egy nőgyógyász vagy egy laboráns is. bekényszeríthető, míg az angolszász és skandináv modellben bizonyos mennyiségű esetszám akkreditált elvégzését írják elő.

A Magyar Orvosi Kamara vezetői szerint a továbbképzés ürügyén való kényszerítés helyett jobb lenne igazi motivációval elérni az állami szektor erősítését.

A MOK vezetői bírálták azt is, hogy az orvosoknak a munkáltató a teljesítménytől függően 20 százalékkal csökkentheti vagy 40 százalékkal növelheti a bérét. Emlékeztettek: 2020-ban a Karmelitában a miniszterelnökkel abban egyeztek meg: minden orvosra egységes alapbéremelés vonatkozik, és ettől az elvtől nem akarnak eltérni.

Takács Péter szerint két év után be kellene látni, hogy bizonyos területeken nem működik a szocialista típusú, mindenkire egyformán érvényes béremelés, és ha van évi 350 milliárd forint a bérekre, akkor azt érdemes lenne a minőségi munka elismerésére fordítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Gyurcsány: „Mennyi a negyven, ha csak tizenöt a bér? Cserbenhagytak bennünket” – A savanyúkáposzta okán posztolt a volt miniszterlnök
Életképek Szántódról a volt kormányfő interpretálásában.

Link másolása

Ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, kissé expresszionista, valamelyest költői stílusban nyilvánult meg közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök legújabb bejegyzése egyszerű életképnek indul, csak később bizonytalanodunk el, hogy vajon most is szabadvers formájában akarta-e kifejezni magvas gondolatait, vagy szimplán csak érzékletesen írta le mindennapi benyomásait.

A bejegyzés központi eleme ezúttal egy átlagos férfi és a savanyúkáposzta esete.

„Ősz, hosszú hajú férfi, lófarkot visel. Amolyan bohém, pesti ember benyomását kelti. Borostás. Sovány, karakteres arca van, inkább zöld szemekkel.

A hűtőpult mellett áll. Savanyú káposztát keres, három különböző csomag van. Más termelő, más ár. Felveszi, nézi az árat, visszarakja. Nézi a következőt. Semmi gesztus, hétköznapi, talán érzelemmentes az arc. Végül egyiket se rakja bele a kosarába. Elengedte. Nem lesz káposzta mostanában az asztalon”

– írja a Mindennapok Ismeretlen Hőséről a volt kormányfő, majd tanulságfélét igyekszik levonni:

„Elrabolták az országot. Metszően fájó élelmiszerinflációt hoztak a fejünkre. Mennyi a negyven, ha csak tizenöt a bér? Cserbenhagytak bennünket. Megöl bennünket a valóság. A semmi. Az élhetetlen élet. Kuszahaza. Lent szorít, fent csillagos ég.”

Közben arról is ír, hogy a hangosbemondónak folyamatosan vásárlásra kell buzdítania az embereket, állandóan a leárazásokat mondják be. „Te tetted!” – teszi hozzá, csak gyaníthatjuk, hogy Orbán Viktorra gondolva ezzel. Sorait pedig egy Szózat-átírással zárja:

„Aztán majd jönni fog, mert jönni kell. Egy jobb kor. Egy jobb élet. Volt már hasonló jajj, Vörösmarty jobban írta.

Drága a savanyú káposzta mostanában.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin legújabb háborús beszédén több orosz tábornok is elaludhatott
Az orosz elnök beszéde a szokásos panelekből épült fel: meg fogják nyerni a háborút, a Nyugat a hibás mindenért, az ukránok pedig a testvéreik.

Link másolása

Több orosz parancsnok is csukott szemmel hallgatta végig Vlagyimir Putyin legújabb háborús beszédét, írja a Metro. Az orosz elnök monológja alatt a Kreml fotósa több felvételt is készített a közönségről, melyeken jól láthatók az alvó, de legalábbis mélyen relaxáló tábornokok. Ezek közül az egyik felvételt a Twitterre is posztolta Anton Gerascsenko.

Az ukrán belügyminiszter tanácsadója a fotóhoz azt írta, hogy a katonai vezetők „nagy érdeklődéssel és figyelemmel” hallgatták az elnök szavait.

Putyin védelmi vezetőkhöz intézett tévébeszédében továbbra is a Nyugatot vádolta azzal, hogy Oroszország meggyengítése és feldarabolása a célja a szövetségeseknek. Az orosz elnök annak ellenére „testvéri” népnek nevezte az ukránokat, hogy a február óta kezdődött invázió során több tízezer embert ölhettek meg az oroszok, és milliók hagyták el otthonaikat.

„Kétségtelenül tragédia, ami történik, de nem a mi politikánk eredménye” – jelentette ki Vlagyimir Putyin, akinek nincs kétsége afelől, hogy a különleges katonai hadművelet során az oroszok el fogják érni céljaikat. Ugyanakkor leszögezte, hogy tanulniuk kell az Ukrajnában elkövetett hibákból. Egyúttal biztosította a hadsereget arról, hogy a pénz nem számít, és minden szükséges eszközt megkapnak a háború során. Putyin azt is bejelentette, hogy hamarosan elkészülnek az első „Satan II” hiperszónikus rakétákkal.

Szergej Sojgu is a nyugati országokat vádolta a konfliktus elhúzódásával. A védelmi miniszter javaslatot tett a kötelező katonai szolgálat jelenlegi 18-27-ről 21-30 éves korra módosítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Varga Judit: „A fiataloknak 25 éves korig járó szja-mentességet a gyermeket vállaló nők számára 30 évre emeljük”
Orbán Viktor az új intézkedést már szeptemberben említette.

Link másolása

Varga Judit igazságügy-miniszter rendkívüli bejelentést tett Facebook-oldalán.

„A fiataloknak 25 éves korig járó szja-mentességet a gyermeket vállaló nők számára 30 évre emeljük.”

Orbán Viktor még szeptemberben, a parlamentben beszélt arról, hogy decemberben a kormányzati intézkedések között lesz, hogy ha egy fiatal nő már elhagyja a 25. évét, de vállalja, hogy 30 éves koráig megszüli az első gyermekét, akkor addig továbbra is élvezheti az szja-mentességet - emlékeztet az ATV.

A miniszterelnök később a szerdai kormányinfón beszélt arról, hogy ha a kormány elfogadja, akkor az szja-mentesség 30 éves korig él majd a gyermeket vállaló nők számára.

Herczeg Mária, a MASZSZ nőtagozatának elnöke korábban az ATV egyik műsorában szkeptikusan vélekedett az intézkedésről, mivel szerinte amíg a munka világának szabályzói és maga a munka törvénykönyve nem fog garanciát adni a gyermeket vállaló családoknak, addig minden ilyen bejelentés „egy jó nagy propaganda”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk