Videó: Előrejelezhették a madarak a törökországi földrengést

Azt még nem tudni, hogyan tudják előrejelezni a katasztrófát az állatok.

Link másolása

Furcsán viselkedő madarakról készült videófelvétel nem sokkal a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések előtt

- írja az IFLScience alapján a 24.hu.

A felvétel hitelességét még nem igazolták, de sokat hallani arról, hogy az állatok előre megérzik a természeti katasztrófákat.

A lap emlékeztet rá, hogy már az ókori görög történetíró, Thuküdidész írt arról, hogy a kutyák, patkányok, kígyók és menyétek érzékelni tudják a közelgő katasztrófát, illetve az 1805-ös nápolyi földrengés kapcsán is készültek hasonló feljegyzések. Ezeket az anekdotákat persze nem lehet tényként kezelni.

Egy 2020-as tanulmányban arról számoltak be, hogy haszonállatokat figyeltek meg az olaszországi Marcheban, ahol gyakran jelentkeznek földmozgások. A számos rengés bekövetkezte előtt 20 órával nem szokványos viselkedési minták voltak megfigyelhetők az állatoknál.

Arra jutottak, hogy minél közelebb volt egy példány az epicentrumhoz, annál korábban kezdett el furcsán viselkedni.

Azt még nem tudni, hogyan tudják előrejelezni a katasztrófát az állatok.

VIDEÓ: A madarakról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk