KÖZÖSSÉG
A Rovatból

"Védjük meg az emberséges társadalom határait" – közös célért harcol Beer püspök, Veiszer Alinda és Hajós András

Gundel Takács Gáborral valamint Gégény Istvánnal álltak össze öten, hogy fellépjenek az embertelen közhangulat ellen.

Link másolása

Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait!

- ezzel a címmel írt petíciót öt egymástól merőben eltérő, más-más területről ismert magyar közéleti személyiség, Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda tévés műsorvezető, újságíró, Hajós András zenész és tévés, Gundel Takács Gábor tévés és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.

Az elmúlt napok történései vették rá őket arra, hogy együttesen lépjenek fel az embertelen közhangulat ellen.

"Mi, ennek a petíciónak az aláírói olyan országban akarunk élni, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani. Az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet: olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok"

- fektetik le már az első sorokban, miért is kezdtek aláírásgyűjtésbe. A nyílt levelüket a legális papírokkal rendelkező menekült gyerekek rövid nyaraltatása elleni erőszakos őcsényi reakció kapcsán írták meg.

"Tegyük fel, mert a jövőnk érdekében mindenképp fel kell tennünk a kérdést: mi történt velünk? Merünk-e szembenézni a tükörben azzal a Magyarországgal, ahol ilyesmi előfordulhat?"

"Ijesztő látni, ahogy normális életet élő polgárok félinformációk, számukra ismeretlen tények és meg nem ismert emberek kapcsán egymás ellen fordulnak, a jó szándékra halállal fenyegetéssel válaszolnak."

A nyílt levél szerzői azt is hangsúlyozták, nem a határvédelem ellen vannak, és a bevándorlók ellenőrizetlen beengedése mellett, sőt. Azonban úgy vélik, az emberséges társadalom határait is meg kell védeni:

"Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket. Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait. Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.

Ellene mondunk az emberséges társadalom lerombolását célzó törekvéseknek! Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra. Ez munkával jár, de nem spórolhatjuk meg az erőfeszítést, ha nem akarjuk, hogy megsokasodjanak a hasonló esetek.

Mondjunk nemet együtt a félelem eluralkodására! Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait!

Beer Miklós, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Gégény István"

A petíciót cikkünk elkészültekor már több mint 500-an írták alá, vagyis ezzel elkötelezték magukat, hogy közösen megpróbálnak egyfajta humánus civil mozgalmat alapítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk