Új Covid-ellenes gyógyszerek segíthetnek a járvány leküzdésében

A Molnupiravir és a Paxlovid áttörést hozhat a koronavírus gyógyításában. Az eredmények biztatóak, bár eddig csak kevés emberen próbálták ki a hatásukat.

Link másolása

Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány elleni küzdelem elsősorban az oltásokról szólt, de közben sokan keresték a gyógyszeres megoldást is a már megbetegedettek számára. Az utóbbi hetekben néhány biztató eredményről érkezett hír.

Október elején a Merck transznacionális gyógyszercég és a Ridegeback biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy a Molnupiravir, amelyet húsz évvel ezelőtt állítottak elő az atlantai Emory Egyetemen, közel 50%-kal csökkentette a Covid-betegek kórházba kerülési és halálozási kockázatát. November elején pedig a Pfizer közölte, hogy a direkt a koronavírus ellen kifejlesztett Paxlovid nevű gyógyszere a súlyosan veszélyzetetett covid-betegek 89%-át védte meg a súlyos következményektől.

Ez nagy előrelépést jelenthet – írja a Wired. Az oltások gyártása bonyolult, forgalmazásuk is nehéz, mert például az mRNS-alapúakat különlegesen hideg fagyasztókban kell tárolni.

Gyógyszerfronton a dexametazon szteroid csak a súlyos betegeknek adható. A monoklonális antitesteket pedig már a betegség korai stádiumban be kell adni, hogy hassanak, ráadásul drágák, és csak kórházban, intravénás infúzióval adagolhatók.

Ezzel szemben a Molnupiravir és a Paxlovid „kis molekulás” gyógyszerek, amelyeket könnyű előállítani, egyszerűbb a tárolásuk, szállításuk, és csak be kell venni, mint bármilyen más pirulát.

Mivel a hatékony oltások a világ számos régiójába nem jutnak el, egy könnyen használható, viszonylag olcsó gyógyszer sokat segíthet a pandémia megfékezésében.

Ezt a folyamatot erősítheti, hogy a Merck és a Pfizer egyaránt bejelentette, hogy széles körű licenszmegállapodásokat kötöttek általános gyógyszergyárakkal, és alacsonyabb árakat számítanak a szegény országoknak.

A Molnupiravirt kifejlesztő Merck már tárgyal kormányokkal, globális és regionális egészségügyi hatóságokkal a gyógyszer eladásáról, év végéig akár 10 millió kezelésre elegendő adagot is le tudnának gyártani. Igaz, még mindig nem jutottak el az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) engedélyezéséig. Amennyiben ez megtörténik, azonnal szállíthatnak 3 millió adagot a szegényebb országoknak, és onnantól kezdve a nemzetközi gyógyszergyárak több mint 100 ország számára gyárthatják.

A Molnupiravirt egyébként Nagy-Britannia már engedélyezte, és az amerikai kormány is megállapodott 1,4 millió adag megvásárlásáról. Egy öt napos kúrára való gyógyszer kedvezményes ára a Merck-től kiszivárgott elképzelések szerint optimális gyártási körülmények között 20 dollár lenne, illetve csak 10, ha igénybe veszik a Gates alapítvány támogatását.

A Pfizer éppen csak elkezdte a Paxlovid gyártását, de azt mondják, az év végéig képesek 120 ezer adagot forgalomba hozni, jövőre pedig akár 50 milliót. A licenszmegállapodás 95 országra vonatkozik, de a cég a világ egyetlen országától sem kér szabadalmi díjat mindaddig, míg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) be nem jelenti a járvány végét.

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni biztosan, mennyire hatásos a két gyógyszer.

A Merck kísérletében 385-en kaptak Molnupiravirt, és 377-en placebót. Az első csoportból 28-an kerültek kórházba vagy haltak meg, míg a másodikból 53-an. Néhány fős eltérés ide vagy oda azonban máris alaposan megváltoztatná a kockázati arányokat. Hasonló a helyzet a Paxlovidnál. A 89%-os kockázatcsökkentés úgy jön ki, hogy 389 főből hárman kerültek kórházba és senki sem halt meg, míg a 385 emberből, akik placebót kaptak, 27-ez vittek kórházba, és közülük heten meg is haltak.

Edward Mills, a kanadai McMaster egyetem kutatásmódszetani szakértője szerint az ilyen kis körben végzett kísérletekből származó szenzációs eredmények általában nem hitelesek, legfeljebb arra jók, hogy az illetékes hatóságok eldöntsék: egyáltalán érdemes-e folytatni.

Ráadásul mindkét gyógyszert valószínűleg még a betegség korai szakaszában kell beadni, amikor a vírus reprodukálódik. Csakhogy a SARS-CoV 2 éppen azért okozhatott pandémiát, mert úgy tudott emberről emberre terjedni, hogy a fertőzöttek többségének nem voltak tünetei. Másfelől pedig a gyógyszerek felírása előtt covid-tesztet kellene csináltatni a betegség igazolására, ami a szegényebb országokban komoly kihívás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk