/hirek/trump-mindenkit-hagyott-meghalni-folytatodik-az-impeachment-ujabb-videok-kerultek-elo-a-capitolium-ostromarol/?pg=2
hirdetés

HÍREK

„Trump mindenkit hagyott meghalni” - folytatódik az impeachment, újabb videók kerültek elő a Capitolium ostromáról


Link másolása

hirdetés

A zavargókkal szembeszálló rendőrökről is bemutattak egy eddig nem látott felvételt. Ezen látszik, hogy a Capitolium lépcsőjénél lévő tömeg erőszakkal akart túljutni az egyenruhásokon, és mindenféle dolgokat dobáltak feléjük, például fém oszlopokat és zászlórudakat, de volt olyan is, aki egy hokiütővel fenyegetőzött.

Több rendőr is megsérült a dulakodásban, egy rádiófelvételből pedig kiderül, hogy könyörögve kértek erősítést.

VIDEÓ: A rendőrök harca a tüntetőkkel

Egy szintén soha nem látott videóból derült ki az is, hogy

a tüntetők egy része egy gerendával törte be a Capitolium egyik ablakát, hogy azon keresztül bejuthassanak az épületbe.

A vádemelő demokraták vezetője, Jamie Raskin az impeachment második napján azt mondta,

Trump nem ártatlan szemlélője volt az erőszakos tüntetésnek, hiszen már hónapok óta bátorította híveit.

Egy másik képviselő, Stacey Plaskett is bizonyítékokkal igyekezett alátámasztani, hogy a volt elnök szándékosan gerjesztett erőszakot, és "céltáblává tette" a magasrangú politikusokat, beleértve a saját alelnökét is. A demokraták Trump közösségi médiában megosztott posztjaival bizonygatták, hogy az exelnök a választási csalás emlegetésével folyamatosan szította a feszültséget, elhitetve a híveivel, hogy az egész választás egy nagy hazugság volt. "Uszító főnöknek" is nevezték Trumpot, aki a háttérből nézte végig az eseményeket, amelyeket ő generált.

A vádemelők emellett továbbra is arra akarják kihegyezni a felelősségre vonást, hogy Trump nem ítélte el a Capitolium ostromát, és nem tett semmit azért, hogy ezt megelőzze.

"Trump elnök mindenkit hagyott meghalni a Capitoliumban"

- jelentette ki Joaquin Castro képviselő.

Az impeachment csütörtökön még a demokraták felszólalásaival folytatódik, aztán a védelem, vagyis Trump csapata következik. A két oldal közötti vita várhatóan hétvégéig tart majd, mielőtt a szenátorok is feltehetik majd a kérdéseiket az ügy kapcsán. Trump már korábban kijelentette, hogy nem hajlandó önként vallomást tenni.

Várhatóan jövő hét elejére születhet döntés. Kétharmados többség kell az exelnök elítéléséhez, de ez egyelőre nem tűnik valószínűnek, mert bár hat republikánus képviselő alkotmányosnak ítélte meg a vádeljárást, a párttagok többsége hű maradt Trumphoz.

Forrás: BBC, Guardian


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk