Tölgyessy Péter: Eddig mindig ára volt, ha a nyugat alkonyára tettünk
Szerda este a Transparency International konferenciáján tartott előadást Tölgyessy Péter, aki volt az SZDSZ elnöke, majd a Fidesz képviselője is.
Tölgyessy egy példázattal kezdte az előadását. A történet szerint a Potsdam melletti királyi palota szomszédságában épült egy malom, aminek zaja azonban nagyon zavarta a királyt. Kérte a molnárt, hogy bontsa le azt, ő azonban nem volt hajlandó. Az uralkodó figyelmeztette, hogy övé a hatalom, ha akarná, akár erővel is elvehetné a malmot, a molnár azonban azt felelte: „Van még bíró Berlinben”. Ezzel a nyugati alkotmányos jogrendszer alapjára mutatott rá, amelyben az uralkodó hozta a törvényt, de a jogok meg is kötötték a kezét, a közvetlen uralom nem az ő kezében volt.
Magát a joguralom kifejezést az angol Edward Coke használta először, még a 16. században. Ez a fogalom a nyugati demokrácia egyik alappillére: azt jelenti, hogy egy választott testület vezeti az országot, akik felelősek az országért és választásokon leválthatók. A rendszer másik alapja a versengő kapitalizmus, ami nyereségen alapszik, vagyis folyamatosan többletteljesítményre sarkall.
Tölgyessy szerint a keleties berendezkedésű államok (mint Kína, India vagy az Oszmán birodalom), azért nem tudtak hosszú távon sikeresek lenni - noha a történelem adott pillanataiban mindenki másnál erősebbek voltak-, mert
ahol az állam az összetartó erő, mindenről ő dönt, és minden az ő tulajdona, ott kicsi az esély a fejlődésre és a változásra.
Ezzel szemben a nyugat a kapitalizmus kezdete óta hihetetlen fejlődést mutat: míg Krisztus korától nagyjából az 1600-as évekig alig volt ezrelékben mérhető az évi növekedés Európában, addig az azóta eltelt években rendre 5-6, jobban prosperáló években akár 10 százalék feletti a növekedés. Ugyanakkor a nyugat ezen vívmánya Tölgyessy megfogalmazásában "teremtő rombolás" is: míg a fejlődés elképesztő mértékű volt, az egyének közül sokan tönkrementek.
Magyarországról szólva az elemző elmondta, hogy az ország többnyire „a nyugat legkeletibb részének szerepében van”.
Számunkra az államalapítás óta mindig a nyugat volt a példa, körülbelül a 17. században arra is végérvényesen rájöttünk, hogy elmaradásban vagyunk Európa azon feléhez képest, ami sokféle megoldásra sarkallta a vezetőket. Az azóta eltelt időben többször közeledtünk Nyugat-Európa színvonalához, ám Tölgyessy szerint a szocializmus időszaka súlyosan visszavetette ezt az igyekezetet.
1989-ben lehetőség volt arra, hogy megelőzzünk a nyugati régió peremvidékein élő országokat, és a többiekhez is közeledjünk, ám történelmileg ez végül nem így alakult. Részben azért, mert a felzárkózás ekkoriban nem maradt európai sajátosság: elsősorban Ázsiában indult meg egy olyan gazdasági fellendülés (Kína, Vietnám, Indonézia stb.), ami átértékelte a magyar fejlődést is. Másrészt viszont kialakult egyfajta "hideg polgárháború", amiben az egymással versengő politikai erőknek fontosabb volt a másik totális legyőzése, mint szakpolitikai döntések alapján felzárkózni. Ez egyébként régiós sajátosság is, sőt Tölgyessy szerint az utóbbi időben ez történik számos nyugati országban (például Nagy-Britanniában vagy az USA-ban) is.
Az utóbbi 10 évről szólva Tölgyessy Péter elmondta, 2009-ben a térségünkben a magyarok voltak a legelutasítóbbak a kapitalista piacgazdaságon alapuló politikai váltógazdasággal szemben. A 2010-es választáson ezért tűnt el a rendszerváltó pártok egy része, és ezért volt sikeres két, a rendszer tagadására épülő párt, az LMP és főleg a Jobbik. A Fidesz pedig ugyan nem tagadta a rendszert, de felrúgott számos olyan konszenzust, ami alapvetésnek számított '89 óta.
Orbán Viktor nem nyúlt hozzá alapvetően az alkotmányos rendszerhez, Tölgyessy szerint a 2012-es, nagy vihart kavart alkotmánymódosítás sem volt elementáris erejű, de egyre jobban elkezdett felépíteni egy "hatalmi piramist", jobbára a jogrendszeren kívül.
Alapvetően jól érzett rá, hogy az átlagember nem érzi magáénak a joguralom kérdését, azt a hatalmi elit "játékának" tartja, így a joggal való csűrés-csavarás sem bosszantja annyira, mintha a kézzel fogható javaihoz nyúlnának hozzá.
Márpedig az Orbán-rendszer - állítja Tölgyessy - sokak számára kézzel is fogható fejlődést hozott. Nem lehet elvitatni, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2014 és 2019 között nagy mértékben, mintegy 27%-kal nőtt. A szocialista-liberális kormányzás alatt, pont tíz évvel azelőtt ez a szám mindössze 4% körüli volt.
Mindezek mellé Orbán Viktor behozott egy alapvetően kedvelt toposzt. Egyfelől a sikertelenséget alapvetően mindig a külfölddel magyarázza: mi ügyesek volnánk, de "kívülről" sosem hagyják. Érvényesül Zrínyi mondása, a „Ne bántsd a magyart!” is - amihez az is hozzá tartozik, hogy aki akár csak véleményben is a külföldi állásponttal azonosul, automatikusan hazaárulónak bélyegződik.
Tölgyessy szerint azonban Orbán Viktor alapvetően nem tesz olyat kormányzásával, aminek nyomai ne lennének meg számos más, köztük sok nyugati ország vezetési berendezkedésében. A miniszterelnök ezeket csak jobban integrálja a magyar viszonyokhoz, és erősebben, látványosabban teszi.
"Orbán Viktor ismertsége csak Puskás Öcsiével vetekszik"
- mondja Tölgyessy arról, hogy a magyar kormányfő tényezővé vált Európában, a magyarok - több történelmi példa után - ismét "trendteremtővé" váltak a világpolitikában.
Mivel a kormány alaptézise szerint a rossz, hátráltató dolgok külföldről érkeznek, evidens, hogy a magyar vállalatokat (nálunk alapvetően a kormányzathoz közelieket) kell helyzetbe hozni. Csakhogy Magyarországon ez sokszor a jog különös értelmezésével következik be. Tölgyessy szerint erre nagyon jó példa a különadók kivetése, amelyeknél sokszor kifejezetten jól látszik, pontosan mely cégekre szabták őket.
A fideszes, személyre szabott jogalkotás lényege, hogy aki velünk van, az mindenképpen jobban jár. Az utóbbi időben egyébként ez már igaz számos külföldi cégre is.
Ugyanakkor az elemző szerint a joguralom legnagyobb sérelme is az eszközszerű joghasználat, mert a társadalom egyik fontos alappillérét teszi bizonytalanná. Mindazonáltal azon a módon, ahogy a magyar kormány alkalmazza, igen nehezen tetten érhető benne a szabálytalanság vagy törvénytelenség, így aki konkrét esetek alapján akarja elítélni a kormányzat működését, az gyakran belebukik - mint ahogy az európai szervezetek is gyakran szenvednek vereséget a magyar kormány elleni eljárásokban.
Tölgyessy szerint az országnak és lakóinak maguknak kell megérteni, hogy a jogállam, a joguralom elengedhetetlen a fenntartható fejlődéshez és a jó élethez, azt kívülről ránk erőltetni nem lehet.
Az Orbán Viktor által sokszor hangsúlyozott "nyugat alkonyáról" az elemző elmondta: ez Napóleon óta visszatérő toposz, a mostani helyzet legalább a negyedik hasonló a történelemben. Utoljára a második világháború éveiben, a náci és a szovjet uralom idején tűnhetett úgy, hogy az európai eszménynek vége. A kontinens azonban eddig - éppen a megújulásra képes berendezkedése miatt - mindig felül tudott kerekedni a válságain.
Tölgyessy elmondta, nagy kérdés, hogy a most zajló folyamatok ténylegesen a nyugat végső alkonyának tekinthetők-e (ahogy egyesek állítják), vagy csak átmeneti válságról van szó, amiből ismét ki tud lábalni. Hozzátette, alapvetően három vívmány tudja az ehhez hasonló válsághelyzeteket megoldani: a parlamenti váltógazdaság, a versengő kapitalizmus és a joguralom. Hogy ezek most is megteszik-e a "dolgukat", az Magyarország szempontjából is alapvetően fontos, mert - ahogy említette -
Magyarország negyedszerre tesz a "nyugat alkonya" alaptételre - és az eddigi három alkalommal tévedtünk. Ha ezúttal is elszámítjuk magunkat, annak mindannyian megisszuk a levét.