HÍREK

Több tízezren vonultak utcára Brüsszelben a járvány miatt bevezetett szigorítások ellen tiltakozva

A tüntetők egy csoportja összecsapott a rendőrökkel. A rendbontók köveket dobáltak, autókat és kukákat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, több rendőrautót is megrongáltak.

Link másolása

Több tízezren vonultak utcára Brüsszelben a belga kormány szerdán bevezetett, a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó új intézkedései ellen tiltakozva, miközben az újonnan regisztrált fertőzöttek száma napi 12 ezer fölé emelkedett, és hatszáznál többen kényszerülnek intenzív ellátásra Belgiumban a közegészségügyi intézet vasárnapi jelentése szerint.

A vasárnapi megmozdulás résztvevői Brüsszel központjából az Európai Unió intézményeinek helyet adó kerületbe vonulnak, ahol a beoltásra vonatkozó kormányzati felszólítások, valamint a zárt helységekben kötelező maszkviselést és a védettségi igazolvány felmutatását előíró új szabályok ellen tiltakozó beszédeket tartottak.

A bejelentett és a belga főváros által engedélyezett felvonulás szervezői Együtt a szabadságért jeligével hívták össze a menetet. A résztvevők legtöbbje orrot és szájat eltakaró maszk nélkül vonult. Helyszíni beszámolók szerint a felvonulók füstbombákat gyújtottak és petárdákat durrogtattak.

A rendőrség közlése szerint a kora estig tartó tüntetésen mintegy 35 ezren vettek részt. A tüntetők közül mintegy százan összecsaptak a rendőrökkel. A rendbontók köveket dobáltak, autókat és kukákat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, több rendőrautót is megrongáltak. Megfékezésükre a rendőrök vízágyút használtak, valamint könnygázt vetettek be. Legkevesebb 44 embert előállítottak. Három rendőr megsérült

- közölték.

Philippe Close Brüsszel polgármestere Twitter-üzenetében elítélte a rendbontást, és közölte, hogy utasítást adott a videófelvételek elemzésére az esetleges előállítások megkönnyítésére.

A szomszédos Hollandiában a kormány szigorító járványügyi intézkedései ellen pénteken Rotterdamban, szombaton Hágában tüntettek az esti órákban. Mindkét megmozdulás erőszakba torkollott. A tiltakozók köveket dobáltak, autókat gyújtottak fel és tűzijáték-rakétákat lőttek ki. A Rotterdamban tartott tüntetés során két embert meglőttek, legkevesebb 51 embert letartóztattak. Hágában vasárnapra virradóan 30 embert állítottak elő az előző esti erőszakos eseményeket követően.

A belga közegészségügyi intézet vasárnapi jelentése szerint a koronavírussal újonnan regisztrált fertőzöttek napi átlagos száma 12 ezer fölé emelkedett az országban, és hatszáznál is többen szorulnak intenzív ellátásra.

Az elmúlt hétnapos időszakban naponta átlagosan 12 054 ember szervezetében mutatták ki a vírust, ami 19 százalékos emelkedést jelent az előző hét adataihoz képest. Kórházba naponta átlagosan 268 embert szállítanak a fertőzés miatt, 29 százalékkal többet, mint a múlt héten. Jelenleg 2957 embert ápolnak belga kórházakban koronavírussal, közülük 603 beteg fekszik intenzív osztályon. Ez az adat egy hét alatt 24 százalékkal emelkedett. Átlagosan naponta 31-en halnak meg Belgiumban a koronavírus okozta szövődményekben, 29 százalékkal többen mint az előző hétnapos időszakban.

A járvány kezdete óta 1 millió 581 ezer 500 fertőzöttet vettek nyilvántartásba és 26 568-an estek a SARS-CoV-2 koronavírus áldozatául Belgiumban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Novák Katalin kárpátaljai gyerekek és szüleik állampolgárságát vonta vissza
Például egy Kovácsrétről származó négyfős család is elveszítette magyar állampolgárságát.

Link másolása

Újabb kárpátaljai személyek magyar állampolgárságát vonta vissza Novák Katalin - szúrta ki a hétfő késő este megjelent Magyar Közlönyből a hvg.hu.

A határozat szerint

egy Kovácsrétről származó házaspár és 14 éves lányuk, illetve 10 éves fiuk, valamint egy szintén kárpátaljai apa, 21 éves lánya és 12 éves fia nem magyar állampolgár többé. Rajtuk kívül egy oroszországi, nevéből láthatóan valamelyik ottani muszlim népből származó 28 éves nő állampolgárságát is visszavonta az államfő.

A törvény szerint az állapolgárság visszavonható attól a személytől, aki azt a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.

A mostani határozatokat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ellenjegyzésével adták ki.

Az utóbbi időben több határon túli magyar állampolgárságát is visszavonta a köztársasági elnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán az olaszok elleni vereségről: „Nem volt szerencsénk”
A miniszterelnök a Facebook-oldalán reagált a hétfői Nemzetek Ligája-meccs eredményére.

Link másolása

Mint azt megírtuk, hétfőn este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Olaszország legjobbjai ellen a Nemzetek Ligájában. Ezzel a csapat a csoportja második helyén végzett, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Olaszország mögött, de maga mögé utasítva Németországot és a győzelem nélkül zárt Angliát.

Orbán Viktor is nagyon várta az olaszok elleni meccset, kora este a Facebook-oldalán egy olyan kép jelent meg, amelyen egy szurkolói sállal a nyakában látható. "Hajrá magyarok! Mindent bele!" - írta a fotóhoz.

A mérkőzést követően is közzétett egy posztot a miniszterelnök, ebben ezt írta:

"Ma este nem volt szerencsénk".

A képen pedig az olvasható: "Mindörökké magyarok!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A vasutasok arra kérik Orbán Viktort, hogy törölje el a 18 fokos rendeletet
Ha nem vonják vissza a rendeletet, akkor tömeges megbetegedésekkel kell számolni a vasutasok körében.

Link másolása

Embertelen és egészségtelen 18 fokra korlátozni a hőfokot a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint, ezért azt követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy alaposan értékelje át az állami intézményekben kötelezően bevezetett hőmérsékletről szóló rendeletét.

Közleményükben azt írják, hogy ahol a MÁV alkalmazottai nehéz fizikai műszak végén tisztálkodnának, zuhanyoznának, a kellemetlenül hideg helyiségekben mostantól nem teszik vagy, ha mégis, akkor számolniuk kell a tömeges betegállománnyal a vasutasok körében.

„És gondoljunk azokra a vasutasokra is – folytatja az elnök – , akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz”

– sorolja az új hőmérsékleti korlátozással kapcsolatos súlyos aggályokat Meleg János, a VSZ elnöke. Szerinte az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, hiszen közismert, milyen ártalmas hideg helyiségben ülni órákon keresztül. Az elnök szerint az említett, már most „borítékolható” rengeteg betegállomány, nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkáltatónak is végtelenül hátrányos lesz.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a munkaterületeket befogadó helyiségek hőmérsékletének a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését. A szakszervezet elnöke leszögezi, a 18 fokra korlátozott munkahelyi hőmérséklet e szabálynak nem felel meg.

A Vasutasok Szakszervezete ezért levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, sürgősen intézkedjen, kormánya vonja vissza a hőmérséklet-korlátozó, az állami munkahelyeken különösen szigorúan vett rendeletet, s a munkavállalók képviselőivel egyeztetve alakítsa ki az új, egészségre nem káros megoldást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin pénteken jelentheti be a megszállt ukrán területek Oroszországhoz csatolását
Putyin pénteken tarthat beszédet a parlamentben ezzel kapcsolatban.

Link másolása

A brit védelmi minisztérium kedden közzétette hírszerzési jelentését, ami kimondottan a mai napon véget érő orosz népszavazással foglalkozik – írja a 24.hu.

Ebből kiderül, hogy Vlagyimir Putyin szeptember 30-án, vagyis pénteken mond majd beszédet az orosz parlament mindkét házában. Az orosz elnök ekkor fogja hivatalosan is bejelenteni a megszállt kelet-ukrajnai területek csatlakozását az Orosz Föderációhoz. A négy érintett területen jelenleg is zajló népszavazások a tervek szerint szeptember 27-én zárulnak le.

Az orosz vezetők minden bizonnyal abban reménykednek, hogy a győzelmi bejelentés a „különleges katonai hadművelet” igazolásául szolgál majd, amely képes megszilárdítani a fegyveres konfliktus hazai támogatását. Ezt a célt jó eséllyel aláássa, hogy egyre szélesebb körben vállnak ismertté az orosz hadsereg közelmúltbeli kudarcai, valamint a múlt héten bejelentett részleges mozgósítással kapcsolatos általános nyugtalanság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk