SPORT

Több száz Bayern-szurkoló visszamondta a jegyét, a németek nem mernek tévéseket küldeni a budapesti Szuperkupa-döntőre

Az MLSZ szerint viszont csütörtök este a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.

Link másolása

Tervezték, de a magyarországi járványhelyzet miatt végül mégsem küldenek újságírókat a budapesti Szuperkupa-döntőre a meccset élőben közvetítő német tévécsatornák - írja a Kicker című lapra hivatkozva a 444.hu.

A Sky és a DAZN a munkatársai biztonságával és egészségévél indokolta, hogy nem utaznak Magyarországra, és a német stúdióból kommentálják a meccset.

Arról mi is írtunk korábban, hogy Németország a fertőzések magas száma miatt a piros, azaz utazásra nem javasolt helyek közé sorolta Budapestet.

A Bayern felajánlotta a szurkolóinak, hogy ingyen elvégezteti azt a tesztet, aminek a birtokában Budapestre jöhetnek a drukkerek, és szintén ingyen letesztelik majd azokat is, akik visszatérnek Budapestről, nehogy fertőzötten térjenek haza.

A Club Nr. 12 – az Allianz Arena Südkurve nevű részében helyet foglaló szurkolói klubokat összefogó szervezet – sajtósa, Alexander Fischer azt mondta,

a bajorok 2100 jegyet értékesítettek, de legfeljebb 1300 német szurkoló érkezik Budapestre a csütörtöki meccsre, miután a 2100 igényelt jegy közül hétfőn és kedden körülbelül 900-at visszamondtak

- írja a hvg.hu.

Mindeközben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a szigorú óvintézkedéseknek köszönhetően az Európai Szuperkupáért kiírt csütörtöki mérkőzés időpontjában a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.

„A Bayern München-Sevilla összecsapás szabadtéren rendezett labdarúgó-mérkőzés. Mint ilyen, megrendezése nézők előtt kevésbé kockázatos, mint bármilyen zárt térben megtartott esemény. Sőt, a szigorú és alapos egészségügyi előírások eredményeként a zsúfolt utcai jelenlétnél is lényegesen nagyobb biztonságban lesznek azok, akik a Puskás Arénában tekintik meg a találkozót"

- olvasható az MLSZ honlapján szerdán közzétett állásfoglalásban, amellyel a budapesti mérkőzés szervezését övező politikai állásfoglalásokra reagált.

Az MLSZ kiemelte, a nézők előtt tartott magyar bajnoki mérkőzések több hónapra visszamenő tapasztalata nem mutatja, hogy különösen kockázatos lenne kilátogatni a szabadtéri sportrendezvényekre.

„A külföldről ideérkezők olyan szigorú egészségügyi szűrés után léphetnek a Puskás Arénába, hogy a velük való esetleges találkozás nem jelent további pluszkockázatot. A két csapat szurkolótáborának tagjai egyébként elkülönítve tekinthetik meg a mérkőzést, nem találkoznak a magyar szurkolókkal” - olvasható a közleményben.

A BL-győztes Bayern München csütörtökön 21 órától a Puskás Arénában játszik az El-győztes Sevillával. A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az európai szövetség (UEFA) versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket. A találkozón 20 ezer néző lehet jelen, ami a létesítmény teljes befogadóképességének 30 százalékát jelenti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk