HÍREK

Teljes körű zárlatot kell elrendelni, a gazdasági és társadalmi életet befagyasztva az akadémia szerint Németországban

A Leopoldina szerint december 14-től fel kell függeszteni az iskolakötelezettséget és a feltétlenül szükséges minimumra kell szorítani a személyes találkozásokat. Később a létminimumhoz szükséges boltok tartsanak csak nyitva, a lezárt állapotban kell kitartani január 10-ig.

Link másolása

A koronavírus-járvány második hullámának elhúzódó tetőzése miatt a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) kedden kiadott rendkívüli állásfoglalása szerint teljes zárlatra van szükség Németországban.

A legtekintélyesebb német járványügyi szakértők, köztük a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler által jegyzett állásfoglalásban kiemelték, hogy nem sikerült ellenőrzés alá vonni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedését, és megszüntetni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének veszélyét.

Ezért elkerülhetetlen, hogy az eddigi "enyhe", részleges zárlatot felváltsa az ország életét messzemenően befagyasztó "kemény" zárlat.

Kifejtették, hogy a november elején bevezetett és időközben megszigorított korlátozások révén hozzávetőleg 43 százalékkal csökkent az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezéseinek száma a korlátozások előttihez képest. Ez elmarad a járvány második hullámát sikeresen megfékező európai országokban, például Írországban mért 60 százalék körüli szinttől, és messze elmarad a Németországban az első, tavaszi hullám idején mért 63 százaléktól.

Az intézkedések nem is váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a napi új regisztrált fertőződések száma túlságosan magas és naponta több száz halálos áldozatot szed a járvány.

Ugyanakkor a karácsonyi ünnepi időszak jó "keretfeltételeket" kínál a trend megfordításához, mert ilyenkor mindig elcsendesül az élet, csökken a gazdasági aktivitás és szünetet tart a legtöbb állami intézmény, így automatikusan csökken a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok, találkozások száma. Erre a kiinduló helyzetre építve egy két szakaszból álló zárlatot kell elrendelni a Leopoldina szerint.

A javaslat

December 14-től fel kell függeszteni az iskolakötelezettséget és a feltétlenül szükséges minimumra kell szorítani a személyes találkozásokat. Így minden vállalkozásnál, állami hivatalnál és egyéb szervezetnél a lehető legnagyobb mértékben át kellene állni az otthoni munkavégzésre. A december 24-én kezdődő második szakaszban a mindennapi élethez elengedhetetlen termékeket árusító boltokon kívül minden üzletnek és ügyfélforgalommal működő egyéb szolgáltatónak zárva kell tartania, és a családi élet területén is a szükséges minimumra kell korlátozni az érintkezést, így az idén nemcsak az utazásoktól, kirándulásoktól, hanem a családi összejövetelektől is el kell tekinteni az ünnepek idején.

Németországnak ebben a lezárt állapotban kell kitartania január 10-ig ahhoz, hogy a járvány enyhülésének reményével kezdhesse az új évet

- áll a Leopoldina állásfoglalásában, amely egy sor javasolt részletszabályt, köztük a maszkviselés kiterjesztéséről szóló előírás-tervezetet is tartalmaz.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Novák Katalin kárpátaljai gyerekek és szüleik állampolgárságát vonta vissza
Például egy Kovácsrétről származó négyfős család is elveszítette magyar állampolgárságát.

Link másolása

Újabb kárpátaljai személyek magyar állampolgárságát vonta vissza Novák Katalin - szúrta ki a hétfő késő este megjelent Magyar Közlönyből a hvg.hu.

A határozat szerint

egy Kovácsrétről származó házaspár és 14 éves lányuk, illetve 10 éves fiuk, valamint egy szintén kárpátaljai apa, 21 éves lánya és 12 éves fia nem magyar állampolgár többé. Rajtuk kívül egy oroszországi, nevéből láthatóan valamelyik ottani muszlim népből származó 28 éves nő állampolgárságát is visszavonta az államfő.

A törvény szerint az állapolgárság visszavonható attól a személytől, aki azt a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.

A mostani határozatokat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ellenjegyzésével adták ki.

Az utóbbi időben több határon túli magyar állampolgárságát is visszavonta a köztársasági elnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán az olaszok elleni vereségről: „Nem volt szerencsénk”
A miniszterelnök a Facebook-oldalán reagált a hétfői Nemzetek Ligája-meccs eredményére.

Link másolása

Mint azt megírtuk, hétfőn este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Olaszország legjobbjai ellen a Nemzetek Ligájában. Ezzel a csapat a csoportja második helyén végzett, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Olaszország mögött, de maga mögé utasítva Németországot és a győzelem nélkül zárt Angliát.

Orbán Viktor is nagyon várta az olaszok elleni meccset, kora este a Facebook-oldalán egy olyan kép jelent meg, amelyen egy szurkolói sállal a nyakában látható. "Hajrá magyarok! Mindent bele!" - írta a fotóhoz.

A mérkőzést követően is közzétett egy posztot a miniszterelnök, ebben ezt írta:

"Ma este nem volt szerencsénk".

A képen pedig az olvasható: "Mindörökké magyarok!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A vasutasok arra kérik Orbán Viktort, hogy törölje el a 18 fokos rendeletet
Ha nem vonják vissza a rendeletet, akkor tömeges megbetegedésekkel kell számolni a vasutasok körében.

Link másolása

Embertelen és egészségtelen 18 fokra korlátozni a hőfokot a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint, ezért azt követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy alaposan értékelje át az állami intézményekben kötelezően bevezetett hőmérsékletről szóló rendeletét.

Közleményükben azt írják, hogy ahol a MÁV alkalmazottai nehéz fizikai műszak végén tisztálkodnának, zuhanyoznának, a kellemetlenül hideg helyiségekben mostantól nem teszik vagy, ha mégis, akkor számolniuk kell a tömeges betegállománnyal a vasutasok körében.

„És gondoljunk azokra a vasutasokra is – folytatja az elnök – , akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz”

– sorolja az új hőmérsékleti korlátozással kapcsolatos súlyos aggályokat Meleg János, a VSZ elnöke. Szerinte az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, hiszen közismert, milyen ártalmas hideg helyiségben ülni órákon keresztül. Az elnök szerint az említett, már most „borítékolható” rengeteg betegállomány, nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkáltatónak is végtelenül hátrányos lesz.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a munkaterületeket befogadó helyiségek hőmérsékletének a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését. A szakszervezet elnöke leszögezi, a 18 fokra korlátozott munkahelyi hőmérséklet e szabálynak nem felel meg.

A Vasutasok Szakszervezete ezért levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, sürgősen intézkedjen, kormánya vonja vissza a hőmérséklet-korlátozó, az állami munkahelyeken különösen szigorúan vett rendeletet, s a munkavállalók képviselőivel egyeztetve alakítsa ki az új, egészségre nem káros megoldást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin pénteken jelentheti be a megszállt ukrán területek Oroszországhoz csatolását
Putyin pénteken tarthat beszédet a parlamentben ezzel kapcsolatban.

Link másolása

A brit védelmi minisztérium kedden közzétette hírszerzési jelentését, ami kimondottan a mai napon véget érő orosz népszavazással foglalkozik – írja a 24.hu.

Ebből kiderül, hogy Vlagyimir Putyin szeptember 30-án, vagyis pénteken mond majd beszédet az orosz parlament mindkét házában. Az orosz elnök ekkor fogja hivatalosan is bejelenteni a megszállt kelet-ukrajnai területek csatlakozását az Orosz Föderációhoz. A négy érintett területen jelenleg is zajló népszavazások a tervek szerint szeptember 27-én zárulnak le.

Az orosz vezetők minden bizonnyal abban reménykednek, hogy a győzelmi bejelentés a „különleges katonai hadművelet” igazolásául szolgál majd, amely képes megszilárdítani a fegyveres konfliktus hazai támogatását. Ezt a célt jó eséllyel aláássa, hogy egyre szélesebb körben vállnak ismertté az orosz hadsereg közelmúltbeli kudarcai, valamint a múlt héten bejelentett részleges mozgósítással kapcsolatos általános nyugtalanság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk