HÍREK

Szlávik: Érkezik az első koronavírus elleni gyógyszer, ami a betegeknél 50%-kal csökkenti a halálozást

A szakember úgy fogalmazott, hogy már „nagyon-nagyon várjuk” a molnupiravir nevű szert, amelyet egy közös európai beszerzésből, vagy akár két ország közötti megállapodással lehet majd Magyarországra is beszerezni.

Link másolása

Hamarosan elérhető lesz az első olyan koronavírus elleni gyógyszer, amely a kísérleti eredmények alapján 50 százalékkal csökkenti a rizikócsoportba tartozó betegeknél a halálozást és a kórházba kerülést - mondta el Szlávik János infektológus főorvos az az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szakember úgy fogalmazott, hogy már "nagyon-nagyon várjuk" a molnupiravir nevű szert, amelyet egy közös európai beszerzésből, vagy akár két ország közötti megállapodással lehet majd Magyarországra is beszerezni.

Jelenleg két gyógyszert alkalmaznak nálunk koronavírus-fertőzés kezelésére. A favipiravirt azoknak írják fel, akik súlyosabb tünetekkel küzdenek, de még nem szorulnak kórházi kezelésre. A remdesivir nevű vírusellenes készítményt pedig a kórházba került betegeknek adják.

Emellett van egy antitestterápia is, amely azoknak segíthet, akik még nincsenek olyan rossz állapotban, hogy kórházba feküdjenek, de a betegség szempontjából veszélyeztetettnek számítanak, például idősek, elhízottak vagy alapbetegségeik vannak.

Ilyenkor a beteg egy egyórás infúziót kap a kórházban, majd egy rövid megfigyelési időszak után hazamehet. Ez a terápia megakadályozza a súlyos állapotba kerülést. Tízből kilenc esetben az antitestterápiában részesültek nem kerülnek kórházba - magyarázta Szlávik János. Ugyanakkor hozzátette, hogy az első antitestterápia már nem hat a delta variánsra.

Azt is elmondta, hogy a kezelőorvos dönthet arról, hogy a betegnél antitestterápiát kell-e alkalmazni, ahogy arról is neki kell döntenie, hogy a betegnek mikor kell kórházba mennie. Például a tüdőgyulladásos tünetek, a véres köpet már azt jelzik, hogy kórházi kezelésre van szükség.

Az infektológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus nagyon gyakran okoz véralvadási zavarokat, ezért fontos mérni az oxigénszintünket egy kis mérőműszer segítségével, és ha ez a szint 90 alatt van, akkor azonnal kórházba kell juttatni a beteget, hogy ne legyen nagyobb baj.

Szlávik elmondása szerint bár most kevesebb gyerek kapja el a vírust, a delta variáns jobban támadja őket is, ezért több gyerek betegedhet meg most, mint a korábbi hullámok idején. Az viszont jó hír, hogy a gyerekek továbbra is nagyon ritkán lesznek súlyos betegek. A szülőknek azonban a gyógyulás után is érdemes figyelni gyermekük állapotát, mert ha olyan tünetek jelentkeznek náluk, mint a hasfájás, a láz, a gyengeség vagy az étvágytalanság, az jelezheti az úgynevezett immunmechanizmusú gyulladásos betegséget, amely előfordulhat a gyerekeknél. Ez a szindróma jól gyógyítható, de ez is egy súlyos, középtávú szövődménye a koronavírusnak. Éppen ezért a gyerekek oltása is fontos a főorvos szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.

Link másolása

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióba adott interjújában úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni - vette észre a 444.hu.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly október 15-i szintre csökkentik vissza, február elsejétől minden üzletben ezen az áron lehet őket megvásárolni.

Az árstop pedig éppen akkor lépett hatályba, amikor a miniszterelnök Oroszországba látogatott, amit később békemissziónak nevezett, tehát nemhogy háborúról, de szankciókról ebben az időszakban végképp nem lehetett még beszélni.

Ezzel szemben a miniszterelnök már egészen másként emlékezett a történtekre, szerinte ugyanis éppen a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Putyin függetlenné nyilvánított két ukrajnai megyét
Az orosz elnök szerint Herszon és Zaporizzsja lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát figyelembe véve döntött erről.

Link másolása

Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

A két rendelet szövegében azt állítja, hogy az orosz elnök "döntését a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és normáival összhangban hozta meg, elismerve és megerősítve az ENSZ Alapokmányában rögzített, a népek egyenlő jogainak és önrendelkezésének elvét, figyelembe véve a régió lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát".

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között népszavazást tartottak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Az Ian hurrikán felkapott egy házat, és az öböl közepén dobta le Floridában
Már tíz felett az ismert áldozatok száma, de a hatóságok szerint ennél jóval többen veszíthették életüket a brutális viharban.

Link másolása

Legalább tíz halálos áldozata van már Floridában az amerikai államra szerda délután lesújtó hurrikánnak, írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy a mentés és kutatás során ez a szám meredeken emelkedni fog. Az Ian névre keresztelt vihar most Észak- és Dél-Karolina felé halad a szárazföldön. Joe Biden amerikai elnök szerint ez volt a déli állam történetének legpusztítóbb hurrikánja, ami „jelentős számú emberéletet követelhetett”.

A pusztítás után még mindig nincs áram 2,2 millió otthonban vagy vállalkozásnál. A szélvihart követő áradások miatt sokan az otthonukban rekedtek. Őket most házról házra járva menekíti ki a nemzeti gárda. A már ismert tíz halálesetet kivétel nélkül Charlotte megyéből jelentették, ahol még viharosabb volt a szél. Egy helyi szemtanú szerint a 12 órán át tartó szélvihar „brutális” volt.

@cbsnews The Weather Channel meteorologist #JimCantore was met with "Hurricane Ian's full fury" as he covered the then-Category 4 storm from Punta Gorda. #weather #hurricaneian #florida ♬ original sound - cbsnews

Valamivel délebbre, a Lee megyéhez tartozó Fort Myers kikötővárosában „szinte leírhatatlan” a kár az állam kormányzója szerint. Ron DeSantis csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Estero-öböl kellős közepén landolt egy ház, amit egyszerűen felkapott a hurrikán, majd ott dobta le.

Orlandói túlélők elmondták, hogy egy idő után nem volt más választásuk, mint úszva elhagyni otthonaikat. Egy nő a vihar elvonulta után öt percig állt a nyitott ajtóknál, mire a víz nagy része távozott a házából. Szellemváros lett a tengerparti Naplesből is. A település útjai sok helyen járhatatlanok, mindent sár borít, miközben a város ikonikus mólója gyakorlatilag kettétört.

A floridai katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy senki ne álljon neki megfelelő képzettség, tapasztalat és eszközök nélkül a vezetékekbe gabalyodott fák és tárgyak eltávolításának, mert akár végzetes következményei is lehetnek.

Az Ian hurrikán először Kubát érte el, majd letarolta Puerto Ricót is. Utóbbi országban a vihar elvonulta után tíz nappal még mindig nagyjából 269 ezer otthonban nincs áram.

Link másolása
KÖVESS MINKET: