hirdetés

HÍREK

Száz lélegeztetőgépet adományozott a vajdasági magyaroknak a kormány

Minden magyar felelős minden magyarért, ezért kötelességünk segíteni a határainkon túl élő magyar nemzeti közösségeken is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Link másolása

hirdetés

A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott hangfelvételen azt mondta,

"a mi esetünkben az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, és mi azt valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezért kötelességünk segíteni a határainkon túl élő magyar nemzeti közösségeken is, különösen így van ez most, a világjárvány idején".

A miniszter elmondása szerint mivel a vajdasági magyarok jelezték, hogy segítségre van szükségük a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén, a kormány csütörtök hajnalban már útnak is indította az egészségügyi eszközöket.

hirdetés

A lélegeztetőgépeket és a monitorokat a Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között; az adományt a szerb egészségügyi hatóságok engedélyezték

- tette hozzá.

"Reméljük, hogy minél előbb túl leszünk ezen a világjárványon, minél előbb túl leszünk ezeken az egészségügyi és gazdasági kihívásokon. Csak együtt sikerülhet" - fogalmazott Szijjártó Péter.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: