HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Sok aggályuk volt a magyar szakembereknek a keleti vakcinák alkalmazása miatt a kiperelt dokumentumok szerint

Az OGYÉI hosszú pereskedés után ugyan kiadta az orosz és a kínai vakcinák engedélyeztetéséről szóló dokumentumokat, de több fontos részt is kitakartak. Az iratokat bírósági úton megszerző Transparency International Magyarország ezért büntetőfeljelentést tett.

Link másolása

Hosszú pereskedés után a magyar hatóságok kiadták a keleti vakcinák engedélyeztetési eljárása során keletkező dokumentumok egy részét. Ezekből az látszik, hogy a magyar szakembereknek is voltak aggályaik mind a kínai, mind az orosz vakcina alkalmazásával kapcsolatban - írja a 24.hu.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) dokumentumait a Transparency International Magyarország perelte ki.

A dokumentumokból többek között kiderült, hogy Magyarországon is tengerimalacokon próbálták ki a Szputnyik-V vakcinákat a hatóságok még január közepén. Az állatkísérletre mindössze két nappal azelőtt került sor, hogy az orosz oltóanyag megkapta az ideiglenes gyógyszer-alkalmazási engedélyt az OGYÉI-től.

Az állatkísérlet a dokumentumok szerint megnyugtató eredménnyel zárult.

"Sem oltás után helyi reakció, sem általános klinikai tünet nem volt megfigyelhető. A vizsgálat során az állatok végig jó egészségi állapotúak voltak"

- olvasható a vizsgálati jelentésben, amelyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága végzett.

A dokumentumokból az is kiderült, hogy az oroszországi vakcinagyárat január 20-án látogatták meg a magyar szakemberek, vagyis mindössze egy nappal az ideiglenes engedély megadása előtt. A helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvben ugyanakkor sok adatot kitakartak, így nem derült ki még a meglátogatott üzem neve és a vizsgálatot végzők személye sem. Az viszont kiolvasható belőle, hogy a

"teljeskörű helyes gyártási gyakorlat megállapítására illetve ellenőrzésére nem volt lehetőség",

illetve hogy "mindenképp szükség van a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) gyártási tételenkénti vizsgálataira és értékelésére" - írja a lap.

A dokumentumok szerint Kínában január közepén jártak a magyar szakemberek a Sinopharm vakcina gyártási folyamatát ellenőrizni. Az ellenőrzésről készült dokumentumból azonban több részletet is kitakartak.

A lap szerint a magyar szakemberek több aggályt is felvetettek, de a szöveg ezen részén szintén sok a kihúzott rész.

Mivel a kiadott dokumentumokból lényeges információkat takart ki az OGYÉI, a Transparency International Magyarország büntetőfeljelentést tett.

A 24.hu megkérdezett egy szakértőt is. A neve elhallgatását kérő orvos-akadémikus azt mondta, "a Sinopharm vakcina esetében az OGYÉI-engedélyezés és az NNK által az orvosi alkalmazások elindítása egyértelműen egy kormányhatározat következménye volt. Az engedélyezéskor sem a biztonságos gyártás, sem a széleskörű, hatékony és biztonságos alkalmazás kérdésében nem voltak egyértelmű információk, és sem az engedélyezéskor, sem az utánkövetésben nem történtek megfelelő hazai vizsgálatok. Különösen bizonytalan, erősen kétséges volt az idősek (60 év felettiek) és a társbetegségekben szenvedők esetében az alkalmazhatóság, ennek ellenére széles körben és szinte kizárólagosan alkalmazták ezt a vakcinát az idős embereknél".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Országszerte megszólalnak a szirénák 11 órakor
Hétfőn tartják a lakossági riasztó rendszer teljeskörű próbáját. Percekig hallani lehet majd a szirénajelzéseket. Mutatjuk, mi fog történni pontosan.

Link másolása

Délelőtt 11 órakor országszerte megszólalnak a szirénák, ugyanis

hétfőn kerül sor a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) hangos üzemű (teljes körű) próbájára

- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, ennek során 667 lakossági riasztó-tájékoztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek.

A katasztrófavédelem tájékoztatója szerint a próbánál a következők fognak történni:

• „Figyelem, ez próba! Figyelem, ez próba! Most a katasztrófariadó jelzését hallják” szöveges részt követően megszólal szirénajelzés, amely egy két percig tartó, váltakozó hangmagasságú, mélyebb tónusú (üvöltő) hang.

• Majd ismét szöveges rész következik: „Figyelem, ez próba! Figyelem, ez próba! Most a veszély elmúlt jelzését hallják”. Ezután ismét szirénajelzés jön, ezúttal a veszély elmúltát jelző: kétszer fél percig tartó, fél perces szünettel megszakított egyenletes hangjelzés.

• A szirénajelzést követően azonnal következik a szöveges rész: „A próbának vége! A próbának vége! A jelzésekkel kapcsolatban a lakosságnak teendője nincs. Ez a rendszer próbája.”

Videó: Angyalföldi MoLaRi. Katasztrófavédelmi próba

Valós riasztás esetén a szirénarendszeren lesugárzott szövegben nem szerepel a „Figyelem ez próba” kifejezés.

Az eredeti menetrend szerint a lakossági riasztó rendszer teljeskörű próbájára a március 7-én került volna sor, de akkor az orosz-ukrán háborús helyzet miatt ez elmaradt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor felparcellázná Szlovákiát a szlovák parlament elnöke szerint
Boris Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt egy tévéműsorban.

Link másolása

Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, a Sme Rodina koalíciós kormánypárt vezetője egy vasárnapi televíziós vitában arról beszélt, hogy az orosz agresszió átrendezheti a nemzetközi békerendszert, amely szuverenitást garantál Szlovákiának. A politikus szerint ezt kihasználva, Orbán Viktor "felparcellázná Szlovákiát".

"Nagy-Magyarországról beszélnek, ingatlanokat vásárolnak itt, útleveleket adnak ki. Ez nem vicc!"

- fogalmazott a politikus.

A Ma7.sk tudósítása szerint Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt a műsorban.

A Telex cikkében megjegyzik, Kollár ingatlanvásárlásról szóló mondatai arra az októberi hírre utalhatnak, amikor a magyar kormány titokban vásárolt értékes ingatlanokat Szlovákiában. A szlovák külügyminiszter akkor magyarázatot kért Szijjártó Pétertől. Ivan Korčok azt kérte, a szlovák felet is vonják be a magyar állam hasonló lépéseibe, de a magyar kormány ezután elállt az üzlettől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
The Times: Finnország és Svédország már a nyáron csatlakozhat a NATO-hoz
Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy ha ez valóban megvalósul, annak „katonai következményei” lesznek.

Link másolása

Finnország már júniusban kérheti a felvételét a NATO-ba, Svédország pedig várhatóan szintén csatlakozik a katonai szövetséghez a nyáron - írja a The Times.

A finn kormányfő, Sanna Marin hétvégén azt mondta, itt az ideje, hogy Finnország újragondolja a NATO-val kapcsolatos álláspontját.

"Oroszország nem az a szomszéd, mint amilyennek gondoltuk" - jelentette ki. Hozzátette, hogy bár nagyon körültekintően járják körbe a témát, nem akarják a kelleténél tovább húzni a döntést, mert a helyzet "nagyon súlyos".

Az orosz-ukrán háború kitörése után, a finn sajtóorgánumok megbízásából készült közvélemény-kutatások alapján a lakosság nagy része támogatná a tagságot.

A svéd miniszterelnök, Magdalena Andersson sem zárta ki a csatlakozás lehetőségét. A kormány jelenleg felülvizsgálja biztonsági helyzetét, a vizsgálat a hónap végéig tart.

Ha mindkét ország valóban csatlakozna a NATO-hoz, a szövetségnek már 32 tagországa lenne. Finnország és Svédország felvétele viszont nagy csapás lenne Oroszország számára, hiszen akkor már északon is határos lenne a NATO-val.

A Kreml már korábban jelezte, hogy ha ez valóban megvalósul, annak "katonai következményei lesznek". Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának alelnöke múlt héten azt mondta, nem valószínű, hogy a finnek aláírnának valamit az országok elpusztítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A pedagógusok 86 százaléka rendelkezik megtakarítással az Állami Számvevőszék felmérése szerint
Az Állami Számvevőszék éppen a sztrájk idején végzett felmérést, amely szerint egész jól élnek a pedagógusok Magyarországon.

Link másolása

Az Állami Számvevőszék márciusban közzétett jelentése szerint meglehetősen jól élnek az utóbbi időben a béremelésért sztrájkoló pedagógusok. A felmérésben - amelyet a Népszava vett észre - a tanárok pénzügyi kultúráját, anyagi helyzetét mérték fel.

A megkérdezettek 86 százaléka azt válaszolta, hogy rendelkezik valamilyen nagyságú megtakarítással - ez a jelentés szerint "rendkívül jó arány".

Azok, akik azt mondták, hónapról-hónapra élnek, az alacsony jövedelmükkel, gyermekeik nevelési költségeivel, illetve idős szüleik támogatásával indokolták a spórolt pénzt hiányát.

A megtakarítással rendelkező válaszadók 75,32 százaléka minden hónapban félre tud tenni valamennyit, a többiek eseti jelleggel.

Arra nem kérdeztek rá a felmérésben, hogy átlagosan mennyi a félretett összeg. Az viszont kiderült, hogy elsősorban folyószámlán tartják a megtakarításaikat, a tudatosabbak (vagy azok, akiknek van annyi, hogy érdemes legyen ezzel foglalkozni) állampapírban, lakástakarék-pénztárban, biztosításban, esetleg befektetési alapban. A jelentés készítői nem tagadják, hogy az eredményből nem lehet általános következtetést levonni, mivel a válaszadók egy része alacsony fizetésről számolt be.

A kutatás szerintük azért volt fontos a pénzügyi kultúra fejlesztése szempontjából, mert a pedagógusuk tudása és viselkedése jelentős hatással van az általuk oktatott tanulók pénzügyi tudatosságára. A cél az volt, hogy felmérjék a különböző szakokon végzett tanárok ismeretei, attitűdje, viselkedése és motivációi közötti különbségeket. Összesen 752 pedagógust kérdeztek meg, akik közül 705-en adtak "érvényes válaszokat" a 21 kérdésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: