?> /hirek/reprezentativ-lett-az-orszagos-koronavirus-szures-tobb-mint-tizezren-vettek-reszt-benne/ Reprezentatív lett az országos koronavírus-szűrés: több mint tízezren vettek részt benne | szmo.hu
hirdetés

HÍREK

Reprezentatív lett az országos koronavírus-szűrés: több mint tízezren vettek részt benne

A pontos adatokra még várni kell, de az eddigi tapasztalatokról már beszámoltak. A szűrést még kétszer megismétlik.

Link másolása

hirdetés

Országos szűrést végeztek Magyarországon annak kiderítésére, hogy milyen mértékben fertőződött a lakosság a koronavírussal. Ehhez közel 18 ezer embert hívtak be tesztelésre. Az eddigi eredményekről a Semmelweis Egyetem számolt be.

Mintegy 10.600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett.

A legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 17.787 főt választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett minden életkorra reprezentatív legyen.

A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár elment az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka, mintegy 10.600 fő vett részt a vizsgálatban. Az ún. kerethiba figyelembevételével legmagasabb, 75 százalék felett részvételi arány Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpont Salgótarján, 77 százalékos részvétellel. Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő személyek csökkentették a ténylegesen elérhető, tesztelendő személyek számát.

hirdetés

Az adatok feldolgozása továbbra is tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatóak, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján a korábban ismertetett részeredményekkel összhangban van a végeredmény.

A Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjunk a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról, dinamikájáról. A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízimentők munkatársai is. A lakosság elérése kapcsán számos üzletlánctól, cégtől érkezett felajánlás, melyekért a szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki. Köszönet illeti a háziorvosokat, a rendőrséget, a polgármestereket és jegyzőket, a helyszíneken segítő munkatársaikat, a szűrőbuszokért a Nemzeti Népegészségügyi Központot, továbbá azokat az országos és vidéki szerkesztőségeket és újságírókat, akik folyamatosan hírt adtak a szűréssel kapcsolatban és segítették a lakosság tájékoztatását.

A jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie – a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben kerülhet sor a következő országos vizsgálatra.

A H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a leszűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel - áll a közleményben.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Karácsony nyelvvizsga-bizonyítványának megvizsgálását kéri az Oktatási Hivatal a Corvinustól

A főpolgármester 2004 és 2008 között dolgozott tanársegédként az egyetemen, ám a Magyar Nemzet szerint nem felelt meg az állás betöltéséhez szükséges feltételeknek.

Link másolása

hirdetés

Felkéri az Oktatási Hivatal (OH) a Corvinus Egyetemet Karácsony Gergely nyelvvizsga-bizonyítványának ügyének kivizsgálására - írja a Magyar Nemzet.

A lap azzal a kérdéssel kereste meg a hivatalt, hogy a főpolgármester hogyan dolgozhatott évekig tanársegédként a Corvinus Egyetemen C típusú nyelvvizsga, államilag elismert oklevél hiányában. Nyelvvizsgája ugyanis nincs, csak egy lektorátusi igazolása az angol nyelvtudásáról.

Karácsony 2000-ben végzett az ELTE-n szociológusként, és bár akkor még nem kellett nyelvvizsga a diplomaszerzéshez, de a lap szerint arra már nem jogosította fel őt, hogy tanársegédként állást vállaljon a felsőoktatásban, arra meg pláne nem, hogy később még adjunktusként is dolgozzon.

Mint írják, a Corvinus birokukba került doktori szabályzata szerint ugyanis abban az időben, amikor a politikus az egyetemen dolgozott, előírás volt a tanársegédi pozícióhoz a nyelvvizsga, az adjunktusi feladatok ellátásához pedig még egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismerete is szükséges lett volna. Vagyis hivatalosan nem dolgozhatott volna az egyetemen.

Az OH tájékoztatása szerint a Corvinus egyetem mint munkáltató alkalmazta Karácsony Gergelyt abban az időben, ugyanakkor a nemzeti felsőoktatási törvény szabályai alapján a hivatal hatósági ellenőrzést indíthat a felsőoktatási intézmény működése jogszerűségének a vizsgálatára.

Ezzel a jogával pedig most élni is fog az OH, mert hétfőn, azaz még a nap folyamán felveszi a kapcsolatot a Corvinus Egyetemmel és felkéri az ügy kivizsgálására.

Karácsony Gergely angoltudása az utóbbi pár hétben lett politikai téma, számos kormánypárti politikus kritizálta ezért az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltet. Fürjes Balázs szúrt oda neki először ezzel kapcsolatban, miután a főpolgármester az Economist nevű angol lapnak nyilatkozva alacsonynak és kövérnek nevezte Orbánt, és bár utána bocsánatot kért ezért, Fürjes Balázs államtitkár úgy fogalmazott: "Kár, hogy az Economist újságírójának mondta. Felteszem, magyarul, tolmáccsal, hiszen angolul nem beszél. Érdekes, hogy a sok különbség mellett ezt az egyet nem emelte ki az angol nyelvű lap: egyikük beszél angolul, a másik nem..."

hirdetés

Azóta Karácsony elismerte, hogy Orbán jobban beszél nála angolul, majd arról beszélt az Egyenes beszédben, hogy neki "hiperpasszív" angoltudása van, és megígérte azt is, hogy felfrissíti az ismereteit, megválasztása esetén pedig angol nyelvű, nemzetközi sajtótájékoztatót tart majd.

A Telexnek adott interjújában azt mondta, hogy az egyetemi lektorátusi nyelvvizsgáját 2000-ben szerezte meg az ELTE idegen nyelvi lektorátusán, akkoriban ez is elég volt a diploma megszerzéséhez. Szerinte 2004-ben nem kellett ennél komolyabb papír ahhoz, hogy tanársegéd lehessen a Corvinuson.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
HÍREK

Hatalmas cégvagyontól vált meg Mészáros Lőrinc volt felesége

Mészárosné Kelemen Beatrixnek így mostanra egyetlen komolyabb vállalatban maradt érdemi részesedése.

Link másolása

hirdetés

Eltűnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévő vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lőrinc volt felesége, aki ezzel százmilliárdos cégvagyontól vált meg - írja a G7.

A százmilliárdos nagyságrendű állami megrendelésekkel megbízott építőipari cégeket összefogó Mészáros Építőipari Holding negyedét még tavaly vehette át exférje, májusban pedig már a család tőzsdén kívüli érdekeltségeinek nagy részét tulajdonló Talentis Group is kizárólag Mészáros Lőrinc kezében volt. Utóbbinak korábban a felét birtokolta Mészárosné Kelemen Beatrix.

A Talentis Group csak a napokban adta le a beszámolóját, amelyből kiderült, hogy "a céget is elérte a válás, igaz, később, mint az építőipari érdekeltségeket". Ezt a vállalatot ugyanis 2020 végén Mészárosék még ketten birtokolták fele-fele arányban, május 31-én azonban

Mészáros Lőrinc már egyedüli részvényesként döntött róla, hogy mi legyen a társaság 6,7 milliárdos nyereségének a sorsa.

Az viszont nem derül ki, hogy pontosan milyen formában kerültek ezek a cégek a felcsúti milliárdoshoz, volt felesége pedig kapott-e értük pénzt, és ha igen, mennyit.

Mészárosné Kelemen Beatrixnek így mostanra egyetlen komolyabb vállalatban maradt érdemi részesedése, a Life- és OzoneTV-t is működtető Media Vivantis Zrt-ben, amelyet már a kezdetektől egyedül birtokol.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Szlávik János: „Biztos, hogy fog kelleni harmadik oltás”

Az infektológus beszélt arról is, miért fontos, hogy a második dózist is beadassák maguknak az emberek, illetve, hogy a várva várt hatmillió beoltottat nagyon nehéz lesz elérni.

Link másolása

hirdetés

A TV2 reggeli műsorának vendége volt hétfőn Szlávik János. Az infektológus az oltási hajlandóság kapcsán elmondta, most már nagyon nehéz lesz meggyőzni azokat, akik eddig nem akarták magukat beoltatni.

"Nagyon-nagyon nehéz lesz elérni a várva várt a hatmilliót, ami már egészen komoly teljesítmény lenne már Európához képest is"

- fogalmazott Szlávik, aki szerint még azért akadnak olyanok, akik megváltoztatják a véleményüket, akár azért, mert meg akarják magukat védeni, akár azért, mert egyszerűen csak a védettségi kártyára van szükségük.

Az infektológus azt is elmondta, hogy a mutánsok továbbra is azokat veszélyeztetik, akik nincsenek beoltva. A negyedik hullám viszont ennyi beoltottnál már olyan óriási nem lehet.

Szlávik szerint az ritka dolog, hogy azok is megfertőződjenek, akik már be vannak oltva, "hogyha véletlenül újrafertőződne, lehet, hogy észre se veszi. Jóval kevesebb eséllyel fertőz másokat."

Az infektológus beszélt arról is, miért nagyon fontos, hogy a második oltást is beadassák maguknak az emberek, hiszen vannak olyanok is, akik csak az első oltást vették fel. Ugyanakkor Szlávik szerint

hirdetés
"biztos, hogy fog kelleni harmadik oltás" is.

Hozzátette, arra egyelőre még nincsenek adatok és tudományos bizonyítékok, hogy ez mikor lesz szükséges, de szerinte kelleni fog a harmadik oltás is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem szabad elfelejteni azt, hogy más oltások fognak jönni, olyan mutánsok ellen is hatékony vakcinák, amelyekkel érdemes lesz majd a harmadik oltást is elvégezni.

Videó: A Szlávik Jánossal készült interjú

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK

Úgy tűnik, mégsem jön Vlagyimir Putyin a napokban Magyarországra

A külügyminisztérium legalábbis nem tud arról, hogy az orosz elnök Budapestre látogatna mostanában.

Link másolása

hirdetés

Mint szombaton megírtuk, a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a vasárnap kezdődött budapesti cselgáncs-világbajnokság miatt Magyarországra látogathat a napokban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke, korábbi belügyminiszter is. A lap információi szerint a Nemzetközi Judószövetség elnöke, Marius L. Vizer hívta meg a világbajnokságra Putyint.

Az orosz elnököt a sportág nagy barátjának tartják, a 2017-es budapesti vb-n is ott volt a Papp László Budapest Sportarénában.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megerősítette a meghívás tényét, de arról nem nyilatkozott, hogy az orosz elnök ellátogat-e Budapestre.

Az Index érdeklődésére azonban

hirdetés
a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem erősítette meg a látogatás tényét, azt közölték, hogy nem tudnak ilyen látogatásról.

A lap hozzáteszi, hogy Putyin látogatása azért lenne nagy diplomáciai dobás, mert az orosz elnök jövő héten, június 16-án először találkozik személyesen Joe Biden amerikai elnökkel, a két nagyhatalom kapcsolata pedig most messze nem kiegyensúlyozott. Ha pedig a Biden-találkozó előtt Putyin Orbán Viktorral egyeztetne, Magyarország biztosíthatná helyét a nagyhatalmi találkozó napirendjében.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk