KÉK HÍREK

Rács mögé került a rettegett budapesti sorozatgyilkos

Brutális sorozatelkövetőt lepleztek le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói. Felderítésük négy súlyos bűntény ügyében folytatott eljárás végére tett pontot.
Forrás: police.hu , Fotó: niekverlaan képe a Pixabayen - szmo.hu
2021. augusztus 26.


Link másolása

Az E. László (46) ellen folytatott alapeljárás egy tavaly augusztus 26-án hajnalban, a Kámfor utcában történt emberölési kísérlet után indult. Halálos késszúrás ért egy 54 éves férfit, aki egy elhagyatott vasúti épület beugróhelyiségében húzódott meg. Bordatájékon szúrták meg és életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

A sértett éppen aludt, amikor váratlan támadás érte, majd valahogy kitámolygott az épületből, és leintett egy arra járőröző szolgálati autót

– nyilatkozta Szilvási Viktória főhadnagy, a BRFK életvédelmi osztályának főnyomozója.

Amikor kiderült, hogy a segítséget kérő férfi erőszak áldozata lett, megkezdték a vizsgálatot. A helyszínen rátaláltak a hajléktalan életmódot folytató E. Lászlóra, akinek kérdéseket tettek föl.

A férfi elmondta, hogy ő is az áldozat mellett aludt, majd hirtelen arra ébredt, hogy valaki rádobja a fejére a takarót, a lábánál fogva megragadja, és arrébb húzza a földön. Azt állította, hogy elkezdték rugdosni, közben pedig hallotta a késszúrást elszenvedő hálótársát segítségért kiáltozni. Amikor a sértett jobban lett, őt is meghallgatták a történtekről.

Az áldozat már lényegesen másképp adta elő a történetet. Emlékezett arra, hogy E. László állt az ágya mellett, majd késsel a kezében hirtelen ráugrott, és először a védekezésre felemelt karját, majd törzse jobb oldalát is megszúrta. A sértettnek csupán annyi ereje maradt, hogy lerúgja magáról, kitámolyogjon az épületből, és szóljon valakinek.

Beszereztünk egyéb bizonyítékot is, ami cáfolja E. László vallomását. Lefoglaltunk egy kamerafelvételt, melyen látszik a Szent László és a Kámfor utca kereszteződése nem sokkal az események bekövetkezése után. Láttuk a képsorokon, ahogy E. László kijön az épületből, és a kezében tart valamit, amit a fűben megtöröl. Ezután egy fa felé ballagott, és hirtelen megcsillant a kezében egy tárgy. Feltételeztük, hogy az volt a támadó eszközként használt kés, ezt a genetikai szakértői vizsgálat is megerősítette. Találtak rajta vérnyomokat, amik a sértettől származtak. A kést a fa tövébe rejtette, amit később meg is találtunk. Az emberölési kísérlet miatt indított nyomozásban a bíróság augusztus 28-án elrendelte E. László letartóztatását – mondta Szilvási Viktória.

Ezek után a zsaruk más, E. Lászlót érintő ügyek után kezdtek kutatni az adatbázisokban. Találtak egy július 21-én este, a Béke térnél történt esetet. Akkor egy 37 éves férfival keveredett szóváltásba egy élelmiszer­üzlet előtt. Italozás közben vesztek össze, és többször arcul csapta ellenfelét. A másik férfi az úttest felé menekült előle, de E. László követte, és még néhányszor megütötte. Az áldozat többszörös állkapocscsonttörést szenvedett. E. László elismerte a bűncselekmény elkövetését, és szabadlábon hagyása mellett testi sértés bűntette miatt folyt ellene eljárás.

A gyanúsított letartóztatása után egyesítettük a két ügyet. Nyilvánvalóvá vált, hogy a látszólag szelíd ember milyen agresszióra képes

– magyarázta Czink Tibor törzszászlós, a BRFK életvédelmi osztályának nyomozója.

A férfi viselkedése és a személyisége körüli szokatlan momentumok miatt az adatgyűjtést ezután sem hagyták abba az életvédelmi osztály munkatársai. Rábukkantak egy másik rejtélyes halálesetre a nyilvántartásban, ami május 25-én éjjel történt szintén a Kámfor utcai telephely közvetlen közelében. Az áldozat egy 29 éves férfi volt, akit 21 késszúrással öltek meg.

Az bizonyos, hogy E. László az éjszakát együtt töltötte a fiatalemberrel. Több, az elhagyatott épületbe bejáró tanúnak is feltűnt, hogy az áldozat egy takaró alatt régóta mozdulatlanul, ugyanabban a pozitúrában fekszik. Amikor rákérdeztek a mellette fekvő E. Lászlóra, csak annyit válaszolt, hogy alszik. Amikor az egyik érdeklődő lerántotta a leplet, látta, hogy a fiatalember már halott. Teste tele volt szúrt sebekkel, melyeket E. László patkányharapással próbált megmagyarázni. Végül az egyik tanú értesítette a hatóságokat. Az áldozat ekkor már legalább két napja halott volt. Az orvosszakértői vélemény szerint a sérülései nagy fájdalommal és hosszan tartó szenvedéssel jártak. A férfi valószínűleg aludhatott, amikor nekiestek, mert védekezésre utaló nyomokat nem találtak rajta, pedig erősebb fizikummal rendelkezett. Megtaláltuk a gyanúsítotton az áldozat cipőjét, valamint a kés rejtekhelye környékén egy nyakláncot, ami szintén az elhunyté volt. Az ügyben két pólót is vizsgáltak a szakértők.

E. László felsőjén azonosították az áldozat vérét, a 29 éves férfi pólóján pedig nagyszámú genetikai nyomot rögzítettek a gyanúsítottól. A szúrt sérülések egy késtől származtak, amit nem találtunk meg, de a szakértő szerint nem lehet kizárni, hogy ugyanaz a kés volt az eszköz, mint amit augusztusban használt. Bár E. László először szóban elismerte a gyilkosságot, majd a hazugságvizsgálaton is megbukott, de a kihallgatásán azzal a verzióval hozakodott elő, hogy egy közelben lakó hajléktalan szurkálta össze a „barátját”

– fogalmazott a törzszászlós.

E. Lászlót egy negyedik bűncselekmény is terheli a beszerzett bizonyítékok alapján. Egy 2017. novemberi gyilkosság részleteit tárták fel: egy 65 éves férfit oly módon bántalmazott, hogy néhány nappal a kórházba szállítását követően elhunyt.

Az áldozat négy évvel ezelőtt befogadta E. Lászlót VIII. kerületi lakásába. Az idős férfira ismerőse talált rá a fürdőszobában. Az egész testét borító sérülésekről még a laikus számára is látható volt, hogy több napja ellátatlanok. A boncolásból kiderült, hogy sorozat-bordatörést, orrcsont-, koponyatörést és koponyaűri vérzést szenvedett. E. László a férfi megtalálásakor a lakásban tartózkodott, és arra hivatkozott, hogy szállásadóját a postaláda alatt találta meg ebben az állapotban. Arról is beszámolt, hogy a sértett italozó életmódot folytatott, ezért állandóan esett-kelt, nem meglepő, hogy csúnyán összetörte magát. Azonban az adatszerzés, a tanúkihallgatás és a szakértői vélemények mind abba az irányba mutatnak, hogy E. László bántalmazta.

Az igazságügyi szakértői vélemény kimondta, nem szenved elmebetegségben, kóros elmeállapotban, de látszólagos higgadtsága mögött lobbanékony természet, sértődékenység és ebből fakadó támadó magatartás van. Manipulatív viselkedés mellett azért, hogy elérje célját, erőszakossá válhat

– ismertette a nyomozó.

E. Lászlót több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletével, illetve testi sértés bűntett miatt gyanúsították meg a zsaruk. A vizsgálatot befejezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk