hirdetés

HÍREK

Pikó András szerint hazudik a Fidesz-frakció szóvivője

A józsefvárosi polgármester szerint nem igaz, hogy elvenné kerületi egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók lakását, ahogy Halász János állítja. A Fidesz már reagált is a kerületvezető közleményére.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.

hirdetés

Komoly szócsatába kezdett egymással a Fidesz-frakció és Pikó András VIII. kerületi polgármester.

Korábban mi is megírtuk, hogy Halász János, a párt frakciójának szóvivője azt állította, a baloldali önkormányzatok kirúgásokra, megszorításokra, fizetéscsökkentésre készülnek - miközben az önkormányzatok álláspontja szerint éppen a kormány több intézkedése hozta nehéz helyzetbe őket.

Halász János külön kiemelte Pikó Andrást, aki szerinte „Józsefvárosban elvette a kerületi egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók lakását”.

Erre válaszolva Pikó ma közölte, Halász hazudott a közleményben. Mint írja,

hirdetés

„ez a kijelentés minden alapot nélkülöz. A kerületben üres, nem lakott, senkinek sem odaítélt lakások átminősítéséről született döntés, amivel a cél éppen az, hogy az önkormányzat igazságos lakáspályázatokat tudjon kiírni a veszélyhelyzet visszavonását követően. Senki sem vett el a rendőröktől, tűzoltóktól vagy az egészségügyi dolgozóktól lehetőséget. Egyetlen ilyen eset sem történt.”

Hozzáteszi, a jelenlegi kerületvezetés célja éppen a Fidesz helyi és kormányzati lakhatási válságának enyhítése. Ezután arról ír, hogy „például Kocsis Máté bizalmasa, Danada-Rimán Edina volt jegyző harmadáron vehette meg bérlakását az akkor ugyancsak fideszes vezetésű Erzsébetvárosban.”




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk