/hirek/pedagogusok-kasler-nyiltan-hadat-uzent-a-tanaroknak-kijelentese-a-vagohidat-jelenti-szamunkra/?utm-source=kapcsolodo
hirdetés

HÍREK

Pedagógusok: Kásler nyíltan hadat üzent a tanároknak, kijelentése a vágóhidat jelenti számunkra

A tanárok azon akadtak ki, hogy a miniszter kijelentette, nem veszik előre a tanárokat az oltási rendben, szemben a bírákkal vagy a rendvédelmisekkel.

Link másolása

hirdetés

Mi is megírtuk, hogy továbbra sem veszi előrébb a tanárokat a kormány az oltási sorrendben, erről Kásler Miklós miniszter beszélt a parlamentben. Pedig a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint korábban ígéretet kaptak arra, hogy az idősek és a krónikus betegek után ők jönnek majd.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a május harmadikán kezdődő érettségi is veszélybe kerülhet.

Egy petíció is elindult, melyben a végzős diákok azt kérik, hogy a tavalyi érettségihez hasonlóan idén is csak írásbeli vizsga legyen. Eddig több mint 15 ezren írták alá.

Mostanra már forrnak az indulatok a miniszter és a tanárok között a Blikk szerint. Az utóbbiak állítják, a minisztérium feje nyíltan hadat üzent a pedagógustársadalomnak.

– Nem kérünk többet, csak annyit, mint a hasonlóan veszélyeztetett foglalkozási ágak – bírák, rendvédelmisek – képviselői, akik már megkapták a vakcinát – jelentette ki Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője, aki Pécsett tanít.

hirdetés

Ha lehetséges volt máshol megszervezni az oltást, elvárjuk, hogy a tanárok, akik még kitettebbek a koronafertőzésnek, ugyanolyan elbírálás alá essennek - mondta az ügyvivő.

A mi álláspontunk a járvány kezdete óta változatlan: ha a kormány azt szeretné a gazdaság működése szempontjából, hogy az oktatási intézmények nyitva legyenek, akkor azok alkalmazottait el kell látni a megfelelő védettséggel.

Minden nap késlekedés végzetes lehet, elég, ha a májusi érettségikre gondolunk, amelyet a kormányzat egyelőre változatlan formában képzel el.

Nemcsak az ügyvivő háborodott fel, egyszerű tanárok is úgy érzik, egyedül hagyta őket a kormány.

– A miniszteri kijelentés a vágóhidat jelenti számunkra – közölte Czédly Mariann, egy kőbányai általános iskola tanára.

Szerinte egyre erősebb a félelem a tanárok közt, mert a home schooling ugyan életbe lépett, de továbbra is felügyeletet kell biztosítaniuk a gyerekeknek a digitális oktatás mellett, így azt érzik, hogy ott vannak a frontvonalban, és semmilyen segítséget nem kapnak.

Az egészségügyisek után a legnagyobb áldozatot az oktatásban dolgozók hozták a járványban, meg nem erősített adatok szerint eddig 50 pedagógus halt meg a járvány következtében

– közölte Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke.

Videó: Az RTL Híradó riportja:

Szerinte már jóval korábban, az oltási terv nyilvánosságra kerülése előtt kérték a védelmet a pedagógusok számára.

– Csak akkor tudnak biztonságosan működni a köznevelési intézmények, ha beoltják a pedagógusokat – még Horváth Péter, a kormányközeli Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke is ezt mondta a Népszavának nyilatkozva.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk