/hirek/otthagyja-a-168-orat-az-egyik-vezeto-szerkeszto-is-nem-ert-egyet-a-foszerkeszto-kirugasaval/
hirdetés

HÍREK

Otthagyja a 168 Órát az egyik vezető szerkesztő is, nem ért egyet a főszerkesztő kirúgásával

Herskovits Eszter 12 év után távozik a laptól, azt mondta, nem tudná a korábbi szakmai lelkesedéssel folytatni a munkát.
hirdetés

Felmondott Herskovits Eszter, a 168 Óra egyik vezető szerkesztője, felmondását a kiadó már tudomásul is vette – értesült a 24.hu.

A 12 év után most távozó Herskovits Eszter a 24.hu-nak hangsúlyozta:

"Személyes döntésről van szó, aminek a legfőbb oka, hogy nem tudnám a korábbi szakmai lelkesedéssel folytatni a munkát ebben az új felállásban. Nem értek egyet Rózsa Péter menesztésével, de biztos vagyok benne, hogy amíg a kollégáim ott dolgoznak a 168 óránál, addig nem lesz irányváltás."

Szerdán bocsátották el Rózsa Pétert, a 168 Óra című hetilap főszerkesztőjét, aki tavaly szeptember óta volt az újság élén. A Media1 információi szerint Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa kedden döntött a főszerkesztő kirúgásáról, Rózsa Pétert pedig szerdán reggel írásban értesítették arról, hogy azonnali hatállyal felmentették a a munkavégzés alól. Milkovics Pál megerősítette a hírt a portál érdeklődésére.

hirdetés

Szerinte a főszerkesztőnek azért kellett mennie, mert a 168 Óra most megjelenő lapszámában egy Orbán Viktor miniszterelnökről és családjáról készült korábbi, adventi fotó is megtalálható.

A vezérigazgató szerint pedig ez elfogadhatatlan és morálisan aggályos, mert a képen a miniszterelnök fiatalkorú gyermeke is látható. Milkovics szerint ráadásul „a képet a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”.

Rózsa Péter helyére a Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese, Makai József érkezik, aki korábban az Origónál, majd a szerkesztőség távozása után kiürült Vs.hu-nál dolgozott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk