hirdetés

HÍREK

Operatív törzs: tartalékolják az oltóanyagot azok számára, akik megkapták az első oltást

Müller Cecília arról is beszélt, hogy „a védelmi intézkedések elérték a céljukat”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 04.

hirdetés

Amíg nem stabilizálódik a biztonságos oltási ellátás, addig tartalékolják a második oltást azok számára, akik már megkapták az első oltást. A második oltás alkalmával ugyanis azt az oltóanyagot kell adni, amelyikkel először beoltották az illetőt - hangzott el az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján a Telex tudósítása szerint.

A sajtótájékoztatón György István területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta: január 2-án és 3-án összesen 99 helyszínen tesztelték a köznevelésben és szakképzésben dolgozókat.

Összesen 20 744 óvodai és iskolai dolgozó teszteltette le magát január első hétvégéjén.

Müller Cecília arról beszélt, hogy "a védelmi intézkedések elérték a céljukat", hiszen csökken a megbetegedések és az aktív fertőzöttek száma.

Elmondta azt is, hogy kijelölték az oltópontokat, így mától 25 helyszínen adják be a vakcinákat. Eddig közel 12 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg az oltóanyagot. Müller arra bíztatott minden egészségügyi dolgozót, hogy foglaljanak időpontot a vakcina beadására.

hirdetés
Hozzátette, hogy kedden újabb adag oltóanyag érkezik az országba, amely 39 ezer fő beoltására lesz elég.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központ vezető-helyettese elmondta, hogy ismét több esetben intézkedniük kellett a rendőröknek a korlátozások be nem tartása miatt. Az elmúlt napokban összesen öt üzletet zárattak be ideiglenesen.

Az előre kiválogatott kérdésekre válaszul elmondták azt is, hogy a vakcina mennyisége miatt élveznek előnyt azok, akik még nem estek át a betegségen, de ettől függetlenül jelentkezzenek ők is; a Pfizer-BioNTech vakcináját 16 éves kortól lehet adni; jelenleg 6000 orosz vakcinát tárolnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk