HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Olyan sok embert oltottak be Izraelben, hogy már telefonon kell rábeszélni a kimaradtakat

Míg márciusban napi 80 ezer ember kapta meg a vakcinát, a napi átlag most már csak 6000 - elfogytak ugyanis azok, akik be akarják oltatni magukat, egymillióan viszont még hiányoznak a felnőttek közül.
Fotó: - szmo.hu
2021. április 03.


Link másolása

Amilyen hatalmas lendülettel indult az oltási kampány Izraelben, olyannyira laposodott most el az oltási görbe. Ennek oka, hogy aki be akarta oltatni magát, azok nagy része már megtette, sokan viszont még kivárnak. Az egészségügyi dolgozók az utóbbi időben jobb híján oltás helyett telefonon próbálják rábeszélni őket, hogy oltassák be magukat - írja a The Times of Israel.

Izraelben már februárban be volt oltva a lakosság fele, nem sokkal később pedig már az volt a tudományos körökben a vita tárgya, hogy vajon elérték-e már a nyájimmunitást.

Az oltásdömping február közepén érte el a maximumát, amikor egy nap alatt 83 280 embert oltottak be. A szám még mindig magas volt márciusban, amikor átlagban 45 ezren kapták meg naponta az oltást, azóta rohamosan csökkent. Olyannyira, hogy a múlt heti számok alapján átlagosan 6 ezer embert oltottak be naponta.

Ennek okai nem abban keresendők, hogy nem lenne elég vakcina, vagy az oltási terv akadozna, hanem abban, hogy egyszerűen elfogytak az emberek. Azok, akik prioritásnak érezték az oltást, azok már megkapták, most már azok jönnek, akik vonakodnak.

Ők viszont egyelőre nem jönnek éppen azért, mivel ilyen-olyan okokból fenntartásaik vannak. Az egészségügyi dolgozók emiatt telefonon keresik meg őket, és megpróbálják rábírni őket az oltásra.

Eddig 5,24 millió izraeli kapta meg az első oltást, míg teljes körűen, azaz két dózissal 4,79 millióan vannak beoltva. A 9,3 millió össznépességhez képest azonban ez még mindig kevés, a becslések szerint még legalább 1 millió oltásra jogosult van.

A 90 évnél idősebb izraeliek közül 97,4%-nak volt meg legalább egy oltása. A 80–89 éveseknél ez az arány 94,6%, a 70–79 éveseknél 97,3%, a 60–69 éveseknél 88,7%. Az ötvenes, negyvenes, harmincas és huszonéves izraeliek esetében ez 87,2%, 82,3%, 77,6% és 72,9%.

A távolmaradásnak számos oka lehet: egyrészt Izraelben is rengeteg oltásellenes álhír terjed, így sokan bizalmatlankodnak az oltóanyagokkal kapcsolatban. Mások vallási megfontolásból nem oltatják be magukat: egyes ortodox zsidók határozottan ellenzik az oltást, míg mások a zsidók tavaszi ünnepe, a pészah miatt odázzák el az oltást. Emellett az okok abban is keresendők, hogy sokan nem akarnak az esetleges mellékhatásoktól szenvedni az ünnepek alatt, így inkább még várnak vele. A szakértők arra számítanak, hogy a pészah után - amely idén április 4-ig tart - ismét visszatér az oltási kedv.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Országszerte megszólalnak a szirénák 11 órakor
Hétfőn tartják a lakossági riasztó rendszer teljeskörű próbáját. Percekig hallani lehet majd a szirénajelzéseket. Mutatjuk, mi fog történni pontosan.

Link másolása

Délelőtt 11 órakor országszerte megszólalnak a szirénák, ugyanis

hétfőn kerül sor a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) hangos üzemű (teljes körű) próbájára

- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, ennek során 667 lakossági riasztó-tájékoztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek.

A katasztrófavédelem tájékoztatója szerint a próbánál a következők fognak történni:

• „Figyelem, ez próba! Figyelem, ez próba! Most a katasztrófariadó jelzését hallják” szöveges részt követően megszólal szirénajelzés, amely egy két percig tartó, váltakozó hangmagasságú, mélyebb tónusú (üvöltő) hang.

• Majd ismét szöveges rész következik: „Figyelem, ez próba! Figyelem, ez próba! Most a veszély elmúlt jelzését hallják”. Ezután ismét szirénajelzés jön, ezúttal a veszély elmúltát jelző: kétszer fél percig tartó, fél perces szünettel megszakított egyenletes hangjelzés.

• A szirénajelzést követően azonnal következik a szöveges rész: „A próbának vége! A próbának vége! A jelzésekkel kapcsolatban a lakosságnak teendője nincs. Ez a rendszer próbája.”

Videó: Angyalföldi MoLaRi. Katasztrófavédelmi próba

Valós riasztás esetén a szirénarendszeren lesugárzott szövegben nem szerepel a „Figyelem ez próba” kifejezés.

Az eredeti menetrend szerint a lakossági riasztó rendszer teljeskörű próbájára a március 7-én került volna sor, de akkor az orosz-ukrán háborús helyzet miatt ez elmaradt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor felparcellázná Szlovákiát a szlovák parlament elnöke szerint
Boris Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt egy tévéműsorban.

Link másolása

Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, a Sme Rodina koalíciós kormánypárt vezetője egy vasárnapi televíziós vitában arról beszélt, hogy az orosz agresszió átrendezheti a nemzetközi békerendszert, amely szuverenitást garantál Szlovákiának. A politikus szerint ezt kihasználva, Orbán Viktor "felparcellázná Szlovákiát".

"Nagy-Magyarországról beszélnek, ingatlanokat vásárolnak itt, útleveleket adnak ki. Ez nem vicc!"

- fogalmazott a politikus.

A Ma7.sk tudósítása szerint Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt a műsorban.

A Telex cikkében megjegyzik, Kollár ingatlanvásárlásról szóló mondatai arra az októberi hírre utalhatnak, amikor a magyar kormány titokban vásárolt értékes ingatlanokat Szlovákiában. A szlovák külügyminiszter akkor magyarázatot kért Szijjártó Pétertől. Ivan Korčok azt kérte, a szlovák felet is vonják be a magyar állam hasonló lépéseibe, de a magyar kormány ezután elállt az üzlettől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
The Times: Finnország és Svédország már a nyáron csatlakozhat a NATO-hoz
Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy ha ez valóban megvalósul, annak „katonai következményei” lesznek.

Link másolása

Finnország már júniusban kérheti a felvételét a NATO-ba, Svédország pedig várhatóan szintén csatlakozik a katonai szövetséghez a nyáron - írja a The Times.

A finn kormányfő, Sanna Marin hétvégén azt mondta, itt az ideje, hogy Finnország újragondolja a NATO-val kapcsolatos álláspontját.

"Oroszország nem az a szomszéd, mint amilyennek gondoltuk" - jelentette ki. Hozzátette, hogy bár nagyon körültekintően járják körbe a témát, nem akarják a kelleténél tovább húzni a döntést, mert a helyzet "nagyon súlyos".

Az orosz-ukrán háború kitörése után, a finn sajtóorgánumok megbízásából készült közvélemény-kutatások alapján a lakosság nagy része támogatná a tagságot.

A svéd miniszterelnök, Magdalena Andersson sem zárta ki a csatlakozás lehetőségét. A kormány jelenleg felülvizsgálja biztonsági helyzetét, a vizsgálat a hónap végéig tart.

Ha mindkét ország valóban csatlakozna a NATO-hoz, a szövetségnek már 32 tagországa lenne. Finnország és Svédország felvétele viszont nagy csapás lenne Oroszország számára, hiszen akkor már északon is határos lenne a NATO-val.

A Kreml már korábban jelezte, hogy ha ez valóban megvalósul, annak "katonai következményei lesznek". Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának alelnöke múlt héten azt mondta, nem valószínű, hogy a finnek aláírnának valamit az országok elpusztítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A pedagógusok 86 százaléka rendelkezik megtakarítással az Állami Számvevőszék felmérése szerint
Az Állami Számvevőszék éppen a sztrájk idején végzett felmérést, amely szerint egész jól élnek a pedagógusok Magyarországon.

Link másolása

Az Állami Számvevőszék márciusban közzétett jelentése szerint meglehetősen jól élnek az utóbbi időben a béremelésért sztrájkoló pedagógusok. A felmérésben - amelyet a Népszava vett észre - a tanárok pénzügyi kultúráját, anyagi helyzetét mérték fel.

A megkérdezettek 86 százaléka azt válaszolta, hogy rendelkezik valamilyen nagyságú megtakarítással - ez a jelentés szerint "rendkívül jó arány".

Azok, akik azt mondták, hónapról-hónapra élnek, az alacsony jövedelmükkel, gyermekeik nevelési költségeivel, illetve idős szüleik támogatásával indokolták a spórolt pénzt hiányát.

A megtakarítással rendelkező válaszadók 75,32 százaléka minden hónapban félre tud tenni valamennyit, a többiek eseti jelleggel.

Arra nem kérdeztek rá a felmérésben, hogy átlagosan mennyi a félretett összeg. Az viszont kiderült, hogy elsősorban folyószámlán tartják a megtakarításaikat, a tudatosabbak (vagy azok, akiknek van annyi, hogy érdemes legyen ezzel foglalkozni) állampapírban, lakástakarék-pénztárban, biztosításban, esetleg befektetési alapban. A jelentés készítői nem tagadják, hogy az eredményből nem lehet általános következtetést levonni, mivel a válaszadók egy része alacsony fizetésről számolt be.

A kutatás szerintük azért volt fontos a pénzügyi kultúra fejlesztése szempontjából, mert a pedagógusuk tudása és viselkedése jelentős hatással van az általuk oktatott tanulók pénzügyi tudatosságára. A cél az volt, hogy felmérjék a különböző szakokon végzett tanárok ismeretei, attitűdje, viselkedése és motivációi közötti különbségeket. Összesen 752 pedagógust kérdeztek meg, akik közül 705-en adtak "érvényes válaszokat" a 21 kérdésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: