hirdetés

HÍREK

Nem lesz feltételes szabadláb a gyilkosoknak Semjén Zsolt törvényjavaslata szerint

Bővítenék azoknak a körét is, akiket kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelésre küldhetnek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 10.

hirdetés

Semjén Zsolt a kormány nevében benyújtotta 'A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények

módosításáról" című törvényjavaslatot, szúrta ki az Index.hu. A javaslat előadója Varga Judit igazságügyi miniszter.

Ha az Országgyűlés megszavazza a kedd este benyújtott tervezetet, az érvénybe lépése után nem bocsátható majd feltételes szabadlábra az, aki szándékosan embert ölt. A fiatalkorúak esetében ez csak akkor érvényes, ha a bűncselekmény elkövetéskor elmúltak 16 évesek, és minimum 10 év börtönt kaptak.

A törvényjavaslat értelmében nem bocsátható feltételes szabadlábra az sem, akit emberölésben "csak" előkészület miatt, részesként, vagy korlátlan enyhítés alkalmazásával ítéltek el, és nem kaphat feltételest az sem, akit hozzátartozója sérelmére elkövetett, nyolcévi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek végrehajtandóra. A hozzátartozóba bele kell érteni a volt élettársat, volt házastársat, gyerek másik szülőjét, gondnokot, gyámot is. Ezekben az esetekben azonban lesz mérlegelési joga a bírónak.

A javaslat szerint az ilyen esetekben a bíróság csak "kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés alapján" engedélyezheti majd ezt, egyebek mellett pártfogói felügyelői vélemény, gyámhatósági vélemény, korlátozott beszámítási képességű elítéltnél szakorvosi, pszichológusi vélemény kell hozzá.

hirdetés

Az áldozatok védelme érdekében kötelező távolságtartás és pártfogó felügyelet is kapcsolódik majd a feltételes szabadlábra bocsátáshoz, ami érvényes lesz a hozzátartozók sérelmére elkövetett, kevésbé súlyos bűncselekményekre is.

Védelem alá helyezhetik az áldozat lakóhelyét függetlenül a tulajdonviszonyoktól, és az áldozat hozzátartozójára is előírható lesz távoltartás. Ennek ideje alatt az elkövető csak felügyelet mellett tarthat kapcsolatot a gyerekével. A szabályok arra az esetre is vonatkoznak, ha valaki felfüggesztett szabadságvesztést kapott családon belüli erőszak miatt, nem pedig letöltendőt.

A tervezetben javasolják a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelésre küldhető elkövetők körének bővítését is.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk