KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Négyes ikreket várt és újra megtámadta a rák, adományozók segítettek rajta

Közel 300 millió forintnak megfelelő összeget gyűjtöttek össze az anyának, aki újra rákos lett, mialatt négyes ikreit várta.
Forrás: Daily Mail - szmo.hu
2017. január 31.


Link másolása

Császárral szülte meg négyes ikreit, miután kiderült, hogy rákos. Története pedig hatalmas összefogást eredményezett.

A 29-éves Kayla Gaytant 2016 januárjában diagnosztizálták először Hodgkin-limfómával, vagyis a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedésével. Mindez pontosan egy héttel azután történt, hogy feleségül ment férjéhez, Charles-hoz.

Kayla-t júniusban gyógyulttá nyilvánították, ami annak is köszönhető, hogy ez a fajta limfóma jelenleg a legsikeresebben kezelhető tumoros megbetegedés, azonban rossz hírt is kapott. Azt mondták, többé nem lehet gyereke.

Csodával határos módon egy hónappal később spontán teherbe esett, ráadásul

hamarosan kiderült, hogy négyes ikreket hord a szíve alatt.

De a történet itt még nem ér véget.

A terhesség 30. hetében ugyanis kiderült, hogy a rák visszatért. Az anyukát azonnal megcsászározták, így 2 lánya és 2 kisfia egészségesen jött világra, az anyukával azonban rossz híreket közöltek az orvosai: úgy beszülik, hogy maximum öt évet élhet még.4esiker3

A felgyülemlett kórházi számlák miatt a kétségbeesett Kayla a GoFundme nevű adománygyűjtő oldalhoz fordult, hogy biztosíthassa gyermekei jövőjét. Másfél millió forintnak megfelelő összeget szeretett összegyűjteni, ekkor azonban valamit hihetetlen dolog történt.

Az embereket annyira meghatotta Kayla története, hogy mostanra közel háromszázmillió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze.

„Visszaadta az emberekbe vetett hitem. Csodálatos az a tudat, hogy olyan emberek, akik nem is ismernek minket, segíteni akartak a családunkon”- nyilatkozta Kayla az angol People magazinnak.

Kaylának két gyereke volt már, amikor megtudta, hogy újra terhes, ráadásul egészséges is volt, így tökéletes hír volt ez az egész család számára. A 30. héten azonban ugyanazt kezdte érezni, mint amikor először diagnosztizálták, nehezen kapott levegőt. Már ekkor sejtette, hogy visszatért a rák, hamarosan pedig a szövettan is megerősítette ebben. Ezúttal ötven százalékos esélyt adtak neki a túlélésre.

"
Négy baba volt úton, el sem tudtam képzelni, hogy térhetett vissza. Azt hittem már legyőztem

– emlékezett vissza Kayla, akinek azonnal császármetszésre volt szüksége, hogy megmentsék a piciket, és náluk is elkezdhessék az életmentő kezeléseket. A kis Lillian, Victoria, Michael és Charles december 30-án jöttek a világra az amerikai Nashville-ben, és ugyan egyikük súlya sem érte el a másfél kilót, ettől eltekintve teljesen egészségesek.4esikera-horz-vert

„A célom az volt, hogy legalább a 34. hétig kibírjam velük, gondoltam ha a rákot legyőztem, akkor ez is menni fog. Végig ezt mondogattam magamnak, hogy meg tudom csinálni” – mesélte Kayla, akire először őssejt kezelés vár, majd kemoterápia. A picik közben még az intenzív osztályon vannak, ahonnan talán február közepén mehetnek majd haza.

A limfóma leggyakoribb tünete valamelyik mirigy fájdalommentes duzzadása, legtöbbször a nyakban, a hónaljban, vagy az ágyéknál. Főleg a 15-35 év közötti korosztályt érinti, valamint az ötven éven felülieket, és jellemzőbb férfiaknál. Szerencsére ez jelenleg a legsikeresebben kezelhető tumoros megbetegedés, a fiataloknál szinte 100%-os a gyógyulás esélye, idősebbeknél is 80. Baj akkor van, ha visszatér a betegség, ilyenkor rosszabbak a beteg esélyei. Néhány betegnek, Kayla-hoz hasonlóan, a csontvelőben alakul ki másodjára a limfóma, ami azt jelenti, hogy a megszokott kezelés nem elég.

Kayla azonban nem adja fel:

"
Nincs más választásom, harcolnom kell. Fantasztikus férjem és családom van, akiknek szükségük van rám.4esiker2

Képek: Kayla Shea Gaytan Facebook

Ha téged is megérintett a történet, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk