HÍREK

Mostantól nem kell feltüntetni a vagyonnyilatkozatban a képviselők ingatlanjait, megtakarításait és tartozásait sem

Ezek helyett csak a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kell számot adniuk a képviselőknek.

Link másolása

Átalakította a frakciófinanszírozást és az európai parlamenti (EP-) képviselőkével megegyező vagyonnyilatkozati rendszert vezetett be az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan a parlament kedden.

Kormánypárti képviselők kezdeményezésére igen, nem szavazattal és tartózkodás mellett fogadták el az Országgyűlésről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosítását, és 135 igen, 45 nem szavazattal döntöttek a házszabály módosításáról is a képviselők.

Az országgyűlési törvény szerint január 1-jétől a működési keret alaptámogatás része a közös listán bejutott frakcióknak nem jár külön-külön, hanem csak a közös lista kapja meg, és az összeg egyenlő arányban oszlik meg a közös listán indult pártok frakciói között.

A szabályozás szerint a frakció alaptámogatása a képviselői tiszteletdíj - jelenleg 1,3 millió forint - tízszerese havonta, de ha közös listán szereztek mandátumot a pártok, akkor ez az összeg a képviselői tiszteletdíj tizenhétszerese, azaz jelenleg több mint 22 millió forint.

Emellett képviselőnként is kapnak támogatást a frakciók, az ellenzékiek kicsivel többet. Ez kiegyenlítődik: a kormánypárti és az ellenzéki frakciók képviselőnként jogosultak a képviselői tiszteletdíj 30 százalékának megfelelő összegre.

A javaslat egyik előterjesztője, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető korábban elmondta, ha nem lenne háború a szomszédos országban, akkor is kialakulna egy méltánytalan helyzet, mert a jelenlegi szabályok szerint a bal- és a jobboldal is 3-3 milliárd forinttal többe kerülne. Hozzátette: a változtatás 3 milliárd forintot vonna el a baloldali pártoktól és 2 milliárd forintot a jobboldali pártoktól. Az elvonás mértékét azzal indokolta, hogy a frakciók támogatásának a választói akaraton kell nyugodnia.

Nemzetközi intézményekkel folytatott egyeztetésekre hivatkozva igazították a vagyonnyilatkozati rendszert az EP-képviselőkéhez.

Augusztus 5-ig kell megtenni az új nyilatkozatot, amelyben már nem kell feltüntetni az ingatlanokat, a nagy értékű ingóságokat, a megtakarításokat, helyette a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kell számot adniuk a képviselőknek.

A jövőben nyilatkozni kell a képviselői megbízatást megelőző három évben végzett tevékenységekről, a képviselői megbízatással párhuzamosan végzett, összeférhetetlenség alá nem eső azon tevékenységekről, amelyből adóköteles jövedelem származik.

A nyilatkozat tartalmazza az alkalmankénti tevékenységek felsorolását, ha azok összege meghaladja az évi kétmillió forintot. Nyilatkozni kell a gazdálkodó szervezetben vállalt tagságról, tisztségről, tevékenységről, illetve az ezekből származó jövedelemről, továbbá olyan érdekeltségekről gazdasági társaságban, amely befolyást gyakorolhat a közpolitikával kapcsolatos kérdésekre.

A képviselőnek az eskütételt követő harminc napon belül kell vagyonnyilatkozatot tennie, de ezentúl nem kell évente január 31-ig megismételnie azt, hanem az adatokban történt változást harminc napon belül be kell jelentenie. A jövőben a képviselő családtagjainak nem kell vagyonnyilatkozatot tenniük.

A parlamenti képviselőkével azonos vagyonnyilatkozatot kell tennie a köztársasági elnöknek, a Médiatanács tagjának, a számvevőszék elnökének és alelnökének, az alapvető jogok biztosának és helyettesének, az Alkotmánybíróság tagjainak.

Egy további módosítás azt biztosítja, hogy országgyűlési képviselő szerepet vállalhat a kormány szakmai véleményező és javaslattevő - döntési joggal is rendelkező - testületeiben.

Kormánypárti képviselők kezdeményezésére - 135 igen, 47 nem szavazattal - módosul a házszabály, amely ezentúl lehetővé teszi a közös listát állító pártok frakciói között az átjárást. Azaz a képviselő, aki elhagy egy frakciót, nem válik függetlenné, hanem a közös jelöltség keretein belül szabadon választhat új képviselőcsoportot.

A következő parlamenti választás után képviselőcsoportot 5 fő alakíthat, ha - például kilépés miatt - ez alá csökken a létszám, megszűnik a frakció. A korábbi szabályozás szerint három fő volt a minimális frakciólétszám.

A módosítással a miniszterelnök politikai igazgatója is napirenden kívüli felszólalási lehetőséget kap, emellett nő a miniszter, politikai igazgató napirenden kívüli felszólalásának időtartama legfeljebb 10 percre; ezzel arányosan növekszik a frakcióválaszok időtartama is.

A házszabály rendelkezik az államfő egyes lehetőségeiről arra az esetre, ha törvényalkotást kezdeményez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.

Link másolása

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióba adott interjújában úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni - vette észre a 444.hu.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly október 15-i szintre csökkentik vissza, február elsejétől minden üzletben ezen az áron lehet őket megvásárolni.

Az árstop pedig éppen akkor lépett hatályba, amikor a miniszterelnök Oroszországba látogatott, amit később békemissziónak nevezett, tehát nemhogy háborúról, de szankciókról ebben az időszakban végképp nem lehetett még beszélni.

Ezzel szemben a miniszterelnök már egészen másként emlékezett a történtekre, szerinte ugyanis éppen a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin függetlenné nyilvánított két ukrajnai megyét
Az orosz elnök szerint Herszon és Zaporizzsja lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát figyelembe véve döntött erről.

Link másolása

Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

A két rendelet szövegében azt állítja, hogy az orosz elnök "döntését a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és normáival összhangban hozta meg, elismerve és megerősítve az ENSZ Alapokmányában rögzített, a népek egyenlő jogainak és önrendelkezésének elvét, figyelembe véve a régió lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát".

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között népszavazást tartottak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Az Ian hurrikán felkapott egy házat, és az öböl közepén dobta le Floridában
Már tíz felett az ismert áldozatok száma, de a hatóságok szerint ennél jóval többen veszíthették életüket a brutális viharban.

Link másolása

Legalább tíz halálos áldozata van már Floridában az amerikai államra szerda délután lesújtó hurrikánnak, írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy a mentés és kutatás során ez a szám meredeken emelkedni fog. Az Ian névre keresztelt vihar most Észak- és Dél-Karolina felé halad a szárazföldön. Joe Biden amerikai elnök szerint ez volt a déli állam történetének legpusztítóbb hurrikánja, ami „jelentős számú emberéletet követelhetett”.

A pusztítás után még mindig nincs áram 2,2 millió otthonban vagy vállalkozásnál. A szélvihart követő áradások miatt sokan az otthonukban rekedtek. Őket most házról házra járva menekíti ki a nemzeti gárda. A már ismert tíz halálesetet kivétel nélkül Charlotte megyéből jelentették, ahol még viharosabb volt a szél. Egy helyi szemtanú szerint a 12 órán át tartó szélvihar „brutális” volt.

@cbsnews The Weather Channel meteorologist #JimCantore was met with "Hurricane Ian's full fury" as he covered the then-Category 4 storm from Punta Gorda. #weather #hurricaneian #florida ♬ original sound - cbsnews

Valamivel délebbre, a Lee megyéhez tartozó Fort Myers kikötővárosában „szinte leírhatatlan” a kár az állam kormányzója szerint. Ron DeSantis csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Estero-öböl kellős közepén landolt egy ház, amit egyszerűen felkapott a hurrikán, majd ott dobta le.

Orlandói túlélők elmondták, hogy egy idő után nem volt más választásuk, mint úszva elhagyni otthonaikat. Egy nő a vihar elvonulta után öt percig állt a nyitott ajtóknál, mire a víz nagy része távozott a házából. Szellemváros lett a tengerparti Naplesből is. A település útjai sok helyen járhatatlanok, mindent sár borít, miközben a város ikonikus mólója gyakorlatilag kettétört.

A floridai katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy senki ne álljon neki megfelelő képzettség, tapasztalat és eszközök nélkül a vezetékekbe gabalyodott fák és tárgyak eltávolításának, mert akár végzetes következményei is lehetnek.

Az Ian hurrikán először Kubát érte el, majd letarolta Puerto Ricót is. Utóbbi országban a vihar elvonulta után tíz nappal még mindig nagyjából 269 ezer otthonban nincs áram.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk