/hirek/mindenfele-ellenorzes-nelkul-ket-perc-alatt-atjutott-a-budapesti-repteren-a-444-munkatarsa/
hirdetés

HÍREK

Mindenféle ellenőrzés nélkül, két perc alatt átjutott a budapesti reptéren a 444 munkatársa

Azt írja, még az afrikai országokban is komolyabb ellenőrzést tapasztalt.

Link másolása

hirdetés

Dél-szudáni kutatásából jött haza a 444.hu újságírója, Markó Ferkó.

Mint írja,

a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren semmi jele nem volt a készültségnek, vagy hogy az egész világ éppen egy vészhelyzettel küzd.

Beszámolója szerint a reptéren senki nem állította meg, nem látott tájékoztató táblákat, nem kérdeztek tőle semmit és a boltok, kávézók ugyanúgy nyitva tartottak, mint bármelyik átlagos napon.

A repülőgépből való kilépése és taxiba ülése között összesen 2 perc 3 másodperc telt el, ami szinte kevesebb, mint egy normál utazás alkalmával.

hirdetés

Természetesen, mint írja, most két hétig teljes karanténba vonul.

Cikkében elmeséli, hogy a meglehetősen elmaradott fiatal állam, Dél-Szudán fővárosában, Dzsúbában már pénteken lázmérőztek, és kétféle nyomtatványt töltettek ki az utazókkal - ebolára és koronavírusra vonatkozót, és a repülőtér kisboltjában kapható volt alkoholos kézfertőtlenítő. Ugyanezt tapasztalta Kenya fővárosában, Nairobiban is. Mint írja, Kenya összesen kettő koronavírus-eset után teljes határzárat rendelt.

Markó megemlítette, hogy Amszterdamba érve a későbbi budapestihez hasonló lazaságot tapasztalt:

"se kézfertőtlenítő, se hőmérőzés, se akadékoskodás, se egy mukk, hogy miért és honnan jövünk."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk