Minden, amit az indiai duplamutáns koronavírusról tudni lehet

Egyelőre keveset tudnak a tudósok a koronavírus indiai mutánsáról, ami már megjelent Európában is.

Link másolása

Már Angliában is terjed a duplán mutálódott indiai koronavírus, ami könnyen elképzelhető, hogy hamarosan Európa többi országában is felbukkanhat. Ez a vírustörzs terjedt el leginkább Indiában, ahol a fertőzöttek és az elhunytak száma is rövid idő alatt az egekbe szökött. A brazil változathoz hasonlóan nagyon fertőzőképesnek vélt indiai mutációról egyelőre még keveset lehet tudni. A The Guardian összeállításából kiderül, hogy mekkora veszélyt jelenthet a világra az indiai mutáció.

Hogyan fedezték fel az indiai duplamutáns koronavírust?

Indiai tudósok megfigyelései alapján 2020 decembere és idén március között kezdett terjedni az új mutáció az ország második legnépesebb államában, Mahárástrában. Az indiai egészségügyi minisztérium március 24-i bejelentése szerint a régióban szekvenált koronavírusok közül 15-20 százalék is két mutációt (E484Q és L425R) tartalmazó törzshöz kapcsolódik.

Ez az arány azóta már 60 százalék fölé szökött, a két mutánsból létrejött új variáns neve pedig B.1.617 lett.

Mikor érkezett meg Európába?

Az angol közegészségügyi hivatal (PHE) a múlt héten jelentette, hogy februári mintákból azonosították az indiai mutációt. Az első jelentések szerint Angliában egyelőre 73, Skóciában pedig 4 olyan fertőzöttről tudnak, aki az indiai koronavírust kapta el. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter legutóbbi bejelentése szerint azonban már 103 indiai mutánssal fertőzött ismert az országban. A betegek többsége a fertőzés előtt járt Indiában, de már ismert olyan fertőzött is, aki Angliában kapta el a vírust.

Mennyire veszélyes az indiai variáns?

Ezt egyelőre nehéz megmondani. A PHE a múlt héten hivatalosan is "vizsgált változatnak" minősítette. Így jelölik a kevésbé ismert, de potenciálisan aggasztó mutációkat.

A tudósok egyelőre azt vizsgálják, hogy az indiai variáns mennyiben más a többi, már ismert mutációhoz képest, vagyis gyorsabban terjed-e, súlyosabb betegséget okoz-e és az oltás vagy korábbi betegség miatt kialakult immunitást megkerüli-e.

Amennyiben az előbbiekre igen a válasz, könnyen átkerülhet a mutáció az "aggodalomra okot adó" besorolás alá.

Erre pedig minden esélye megvan az új vírustörzsnek. Az indiai koronavírusban található egyik mutáció, a L452R segítheti az antitestek legyőzését, míg a másik, a E484Q a dél-afrikai mutánsban megtalálható E484K mutációhoz hasonlóan részben ellenállóvá teheti a vakcinákkal szemben. Ennek alapján egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy az indiai törzs teljesen ellenálló legyen az oltásokkal szemben, mivel a vakcinák után kialakuló védettség ennél lényegesen összetettebb.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk