KÉK HÍREK

Milliós bírságot kapott a miskolci szülészet romák diszkriminációja miatt

Nem ez az első eset, korábban azért marasztalták el a kórházat, mert egy orvos azt mondta a kismamának: 'ti cigányok úgyis csak a pénzért szültök'.

Link másolása

A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban csak az a kísérő lehetett a szülő nő mellett, akik előtte fizetett a higiéniai védőöltözetért. A bíróság megállapította, hogy ez a gyakorlat sérti a szülő nők jogait, különös tekintettel a szegényekre és a romákra. A kórház nem tudott érdemi bizonyítékot bemutatni, ötmillió forintot kell fizetnie a döntés értelmében.

Nem először marasztalták el a miskolci intézményt hátrányos megkülönböztetés miatt: két éve az Egyenlő Bánásmód Hatóság mondta ki, hogy a szülészeten megsértették egy roma nő méltóságát.

A Miskolci Törvényszék ötmillió forintra büntette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházat, amiért a szülészeten csak pénzért, “alapítványi hozzájárulás” címén biztosított védőöltözetet a szülő nők kísérőjének. Az úgynevezett zsilipruha, vagy más néven “kispapa szett” – ami egyszer használatos sapkából, maszkból, felsőruházatból, nadrágból és egy lábzsákból áll – nélkül senki sem mehet be a szülőszobába. Mindezért 2-3000 forintot kért el az egészségügyi intézmény. Ha ezt nem tudta megfizetni a hozzátartozó, akkor nem lehetett a szülő nő mellett.

Pedig az egészségügyi törvény kimondja, hogy a szülő nőnek joga van hozzá, hogy kísérője végig mellette lehessen a szülés alatt – olvasható a bíróság indoklásában.

A bíróság szerint a miskolci kórház ezzel megsértette a szülő nők egyenlő bánásmódjához való személyiségi jogát. Azt is kimondta a testület, hogy mivel a védőöltözetért elkért pénz elsősorban a szegényeknek okozott problémát, akik között sok a roma, így közvetve a roma nők jogai is sérültek.

A bírság megfizetése mellett a bíróság utasította a kórházat, hogy szüntesse meg a jogsértő gyakorlatot. Az ítélet nem jogerős.

Nincs pénze a kórháznak

A bíróság indoklásából az is kiderül, hogy a kórház 2018 elején vezette be, hogy csak azt az öltözetet fogadják el, amit a szülészeten szereztek be a családok. Korábban volt arra lehetőség, hogy a rokonok maguk vigyék be a higiéniai szettet, ami a patikában megvásárolva néhány száz forintba kerül. A kórházban évek óta szednek pénzt az öltözetért, erre utal a boon.hu cikke, ami 2013 elején született, ebben a kórház nem is tagadta, hogy pénzt kér azoktól, akik nem visznek magukkal kispapa szettet.

“Az alapítvány bevétele nemes célokat szolgál, a szakdolgozók továbbképzését, az osztály otthonosabbá tételét, műszereinek részbeni beszerzését. Ezek anyagi fedezetét sem a tb-finanszírozás mértéke, sem a dolgozóink bérezettsége nem biztosítaná” – nyilatkozta akkor Nagy Gábor orvosigazgató, osztályvezető főorvos. A kórház magyarázata szerint azért van szükség a hozzájárulásra, mert

a kórház nem tudja saját zsebből kifizetni az öltözetek költségét.

Úgy tudjuk, a miskolci gyakorlat egyáltalán nem példa nélküli, a 2-3 ezres összeg viszont kirívónak számít, még a budapesti szülészeteken sem kérnek el ennyit az egyszer használatos öltözetért. Sok helyen a folyosókon elhelyezett automatákból lehet megvenni a higiéniás szettet, jellemzően 500-1500 forintért.

Az ügyben eljáró Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC) számításai szerint az elmúlt években évente körülbelül 1100 esetben fizethettek az öltözetért. Gellér Judit, az ERRC jogásza az Abcúgnak elmondta, ha csak néhány száz forintot szedett volna be a kórház, akkor sem lenne jogszerű az eljárás, hiszen korlátozza a szülö nők törvényben biztosított jogát. Mint elmondta, az ERRC a Regina Alapítványtól értesült a jogsértésről. A civil szervezet 2016-ban indított adománygyűjtést a probléma miatt és több Miskolc környéki településeken osztott ki védőöltözeteket roma nők között. A Miskolci Törvényszék döntéséről csak a napokban kaptak írásos értesítést, még nem tudni, hogy a kórház fellebbez-e, tette hozzá Gellér Judit. (A miskolci ítéletről az MTA TK Jogtudományi Intézete blogján is olvasható lesz egy ismertetés.)

Nem tudták bemutatni a nyugtákat

A kórház azzal védekezett, hogy minden esetben – így a fiatal roma szülő nők esetében is – támogatta az együttszülést, hiszen az megnyugtatja a vajúdó nőt és megkönnyíti a szülést levezető egészségügyi dolgozók munkáját. Tagadta viszont, hogy előfordult volna olyan eset, amikor valaki azért nem tudott jelen lenni a szülésnél, mert nem volt pénze kifizetni a néhány ezer forintos hozzájárulást. Azzal érvelt a kórház, hogy ugyanazokat a feltételeket biztosítottak minden szülő nő számára, a bíróság viszont nem fogadta el ezt a védekezést.

A kórház nem tudta pontosan megmondani, milyen összegű hozzájárulásokat fogadtak el: 1000 és 5000 forint között mozoghatott ez az összeg. Bár az intézmény állította, minden esetben adtak nyugtát a befizetésről, az eljárásban ezeket nem tudták bemutatni. Azt sem tisztázta a kórház, hogy a szülésznők tájékoztatták-e a kísérőket, milyen jogcímen kérnek tőlük pénzt a zsilipruháért.

„Ti cigányok úgyis csak a pénzért szültök”

Nem először marasztalják el hátrányos megkülönböztetésért a miskolci kórházat, a két évvel ezelőtti esetről az Index számolt be. Egy roma nő, aki itt hozta világra második gyermekét, panaszeljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) előtt a szülészeti osztályon tapasztalt bánásmód miatt. Elmondása szerint szülés közben a szülésznő rászólt, hogy ha még egyszer kiabál, felpofozza és az arcába nyomja a párnát. A szülés után a kismama bocsánatot kért, amiért kiabált vajúdás közben, erre az őt ellátó orvos közölte vele, hogy ha még egyet kiabált volna, behívja a pszichiátert, elveteti tőle a gyereket és „nem lehet gyese”. Majd hozzátette, hogy „ti cigányok úgyis csak a pénzért szültök”. Ebben az eljárásban is az ERRC látta el a jogi képviseletet.

Az EBH megállapította, hogy megsértették a nő emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét. A kórház elfogadta a döntést, befizette a kiszabott 500 ezer forintos bírságot, valamint vállalta, hogy a honlapján 60 napra közzéteszi a jogsértést megállapító határozatot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk