Mi áll a békési földrengések hátterében?

A szakember szerint a földrengések egy jelenleg is aktívnak tűnő töréses szerkezet közelében pattantak ki. Arról is beszélt, hogy mi várható a közeljövőben és mire számíthatunk hosszabb távon.


Ahogy arról mi is írtunk, több földrengés is volt a hétvégén Magyarországon.

Időkép utánajárt annak, hogy mi okozza a rengéseket és meddig számíthatunk még utórengésekre. Mint írják:

Az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szakembere, a Nemzeti Szeizmológiai Hálózat vezetője, Süle Bálint az intézet közösségi oldalán azt írta:

„A hazánkban kipattanó földrengések hajtóereje, hogy az Adriai-kőzetlemez északi irányban mozog, miközben az óramutató járásával ellentétesen forog is. Ennek következtében a Kárpáti-öblözetben található két nagyobb szerkezeti egységet, az Alcapát és a Tisza-Dácia egységeket folyamatosan a stabil Európai platformnak préseli és azokban feszültséget halmoz fel. Szerencsére ezek a feszültségek a legtöbb esetben a Pannon-medence szegélyén található lemezhatárok és a hegységkeret mentén pattannak ki és csak ritkábban a medence központibb, vékonyabb és melegebb kőzetlemezeiben".

A portálnak még hozzátette: „A földrengések egy jelenleg is aktívnak tűnő töréses szerkezet közelében pattantak ki, ezen deformációs zónák mentén jellemzősen balos oldalelmozdulás zajlik. Ezek a tektonikai zónák jelenleg is jelentős szerepet játszanak az Adriai-lemez és a stabil Európai platform között „harapófogóba” került kőzetlemezek deformációjában és a feszültségek kioldódásában.”

Arról, hogy Magyarországon milyen földrengések voltak, milyen gyakorisággal, azt mondta:

„Az, hogy statisztikailag X évente várható valamilyen méretű rengés, nem azt jelenti, hogy törvényszerűen X évente történik, hanem néha gyakrabban, néha ritkábban.”

Az 1985-ös 4.9 magnitúdójú berhidai rengés óta a következő 4-es vagy erősebb magnitúdójú rengések pattantak ki:

• 1989-01-27 M4.4 Bérbaltavár

• 2006-11-23 M4.5 Beregsurány

• 2006-12-31 M4.1 Gyömrő

• 2011-01-29 M4.5 Oroszlány

• 2013-04-22 M4.8 Heves

• 2019-03-07 M4.0 Ötvöskóny

• 2019-08-11 M4.1 Tenk

Így jól látszik, hogy négy évvel ezelőtt Tenk térségében történt hasonló méretű rengés.

Az utórengésekről úgy vélte:

„Az utórengések száma és nagysága egyaránt csillapodik a főrengéstől eltelt idő függvényében, esetünkben az érezhetőség határát elérő rengésekre néhány napig biztosan számítani kell. A lakosság által nem, de a műszerek által érzékelt rengések akár hetekig vagy egy-két hónapig is előfordulhatnak”.

Az Időkép emlékeztet rá, hogy

1763. június 27-én pattant ki Komáromban az eddigi legerősebb hazai földrengés, ami 6.3-as magnitúdójú volt.

Komoly károkat és halálos áldozatokat is követelt, 63-an vesztették életüket. Annak, hogy nem követelt még több áldozatot e természeti katasztrófa feltehetőleg annak volt köszönhető, hogy a rugalmas, könnyű parasztházak jól bírták a terhelést, míg a kőből emelt, magas épületekből ekkoriban még igen kevés volt - írja a portál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk





Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk