BALATON

Megvan az ország legjobb lángosozója, a legjobb balatoni pedig különdíjat kapott

Örülhetnek a Tiszakécske környékén élők, ott a legfinomabb a lángos.

Link másolása

A hazai lángosrajongók szavazatai alapján 2017-ben a Lángos Büfé Tiszakécske végzett a Lángos Voks elnevezésű verseny első helyén, így ebben az évben övék lett a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2017” cím, amihez 500 liter napraforgó-étolajt is nyertek a profi lángosgyárosok.

A Vénusz által meghirdetett Lángos Voks verseny idei hajrája izgalmasra sikerült, mert két lángosozó egészen az utolsó napokig versenyzett egymással.

A szoros küzdelemből végül a Lángos Büfé Tiszakécske került ki nyertesként 2229 szavazattal. Őket szorosan követi a második helyen a Lángos a'la Rohlicsek, 1928 vokssal. piac bufe langos

A nyertesekről kiderült: a tiszakécskei piacon sütik népszerű lángosaikat már 12 éve. Ezek tésztája a szavazók egyöntetű véleménye szerint közepesen vastag, kellően ropogós és bőven el van látva sajttal és fokhagymával.

A tulajdonos, Balogh Józsefné, Babi elmondta, hogy a lángos tésztáját már alaposan kikísérletezte az évek során,

és ahhoz kizárólag jó minőségű alapanyagokat használ.

Sikerének a másik titka, hogy az olajban csak egyszer süt, és minden alkalommal friss olajat melegít, amelyet alaposan felitat, amikor kisültek a finomságok.Lángos Büfé Tiszakécske 02

A büfében néhány évvel ezelőtt bevezették a "köszilángost" is, amit 290 Ft-ért bárki megvásárolhat, aki jótékonykodni szeretne.

"Az erről szóló blokkokat egy üvegben gyűjtöm, és amikor már jó pár összegyűlt, beviszem a helyi családsegítő szolgálathoz, akik szétosztják a rászorulók között a blokkokat, amiért cserébe ha ezzel idejönnek hozzám, egy fokhagymás lángos sütök nekik” – mondta Babi.

A versenyen különdíjat is kiosztottak, amit tihanyi piac lángossütői nyertek meg, most negyedszerre. A Tihanyi Piac Lángos kollektívája azt mondja: nagy fejtörést követően indultak el ebben az évben a Lángos Voks versenyen.

„Először nem terveztük, hogy idén is indulunk, egészen addig, ameddig a verseny kihirdetését követően oda nem jött hozzánk az egyik legifjabb rajongónk, aki örvendezve mondta nekünk, hogy ebben az évben is ránk szavaz és mellettünk szeretne kampányolni. Emiatt vágtunk bele ismételten a versenybe” – árulta el a különdíjasok képviseletében Sárközi Ágnes.

„Nincs is annál nagyobb elismerés, mint az, hogy a közönségszavazáson negyedszer is nekünk szavaztak a legtöbben bizalmat a balatoni régióból. Óriási öröm ez a számunkra, hiszen mi valóban töretlen lelkesedéssel és odaadással sütjük lángosainkat. Ez pedig úgy gondolom, hogy a mai napig érződik is rajtuk” - tette hozzá a különdíjas büfé vezetője.Tihanyi Piac Lángos SütőiA lángosvariációk között náluk továbbra is a juhtúrós-csülkös töltött lángos a legnépszerűbb, ami a hely specialitása is egyben.

A négyszeres különdíjas lángost az érdeklődők kora tavasztól egészen késő őszig minden szombaton a Tihanyi Piac Placcon kóstolhatják meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
Jó hír a nyárra: teljesen körbeért a Balaton körüli bringaút
Immár a teljes 205 kilométeren biztonságosan lehet tekerni. Balatonrendesnél ért véget a fejlesztés, ami vasúti átvezetést is tartalmazott.

Link másolása

Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel csütörtökön.

A sajtóközleményben hangsúlyozták, hogy a hollandok és a dánok után a magyarok kerékpároznak a legtöbbet Európában az Eurobarometer statisztikája alapján, így kiemelt jelentőségű minden, közlekedést és közlekedésbiztonságot elősegítő infrastruktúrafejlesztés. Hozzátették:

ezért mérföldkő, hogy immár teljes szakaszon, biztonságosan és korszerűen körbe kerékpározható a Balaton.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a tavaszi időjárás beálltával letesztelte a tavaly elkészült a Balatoni Bringakört összekötő szakaszt Balatonrendesnél – írták. Ez utóbbi összekötőszakasz 2 kilométer hosszú, amelyből 0,3 km vegyes forgalmú, 1,7 kilométer pedig önálló kerékpárút. A forgalomtechnika felújítása is megvalósult, továbbá a kerékpárúton kiépült egy vasúti átkelő is – részletezte a minisztérium.

„Az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. Ezzel a két kilométeres szakasszal kibővült, mondhatjuk úgy, hogy körbe ért a balatoni bringakörút. Ez azért is nagyon fontos a balatoni térségben, mert azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás turisztikai szempontból. Azt gondolom, hogy a Balaton térségének túl a nyári szezonon, ez nagyon sokat segít a jövőben” – mondta el Nagy Bálint államtitkár.

Révész Máriusz a közleményben kiemelte: „Végre eljött a pillanat, Balatonrendesnél is kész a kerékpárút. Sokan nem tudják, de ennek a két kilométeres szakasznak az a fontossága, hogy korábban itt megszakadt a kerékpárút, és ezért ki kellett tekerni a főútra a bringásoknak. Itt egy gyönyörű szép erdő is található, két évig tartott a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése, de végül minden rendben van. Sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy ez a két kilométeres rész nagyjából 500 millió forint értékben elkészült. Azért ennyi, mert egy fejlett vasúti átvezetést is kapott a terület.”

A bringakör komplex fejlesztése 2019 áprilisában kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. Országszerte a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelítheti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben.

Továbbra is kiemelt szempont a kerékpárutak fejlesztése, mint a turizmus ösztönzésének egyik fontos eszköze. A kormány ezért támogatja a kerékpáros idegenforgalom fejlesztését, beleértve a kerékpáros szálláshelyek fejlesztését, a kerékpáros útvonalak népszerűsítését, és a kerékpáros turizmusra alkalmas infrastruktúra bővítését. Mindezt bizonyítja, hogy idén 592 kilométer kerékpárút tervezése zárul le – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
Félmilliárd forintból lombkoronasétányt létesítenek Balatonbogláron, nem mindenki örül neki
Az új turisztikai attrakciót a Várdombra, a népszerű gömbkilátó mellé építik, és az ösvénynek egy saját kilátója is lesz.

Link másolása

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatából valósítják meg az 500 méter hosszúra tervezett lombkoronasétányt a balatonboglári várdombi erdőben. A település polgármestere, Mészáros Miklós az ATV-nek azt mondta, az ösvény a domb keleti és nyugati gerincén fut majd végig. Hozzátette, az egyik részen a fák lombkoronájában, tízméteres magasságban fog húzódni a sétány, míg a keleti részen egy kilátóponton végződik, és a balatoni panorámát lehet megcsodálni, majd egy pallóösvényen lehet visszatérni.

Az új turisztikai attrakció a nyár elejétől már látogatható lesz, és a polgármester várakozásai szerint igazi turistacsalogató építménynek számít majd.

Nincs ilyen jó véleménnyel a beruházásról Szakács László, a Szocialisták és Demokraták párt társalapítója, aki sok időt tölt Balatonbogláron. Szerinte enyhe túlzás ezt az 500 millió forintba kerülő építményt lombkoronaösvénynek nevezni, és ennek az összegnek jobb helye lenne másol.

A helyiek az ATV-nek azt mondták, ők örülnek a leendő lombkoronasétánynak, mert „ennek legalább van értelme”, ellentétben a nyírmártonfalvai, fák nélküli lombkoronaösvénnyel.

Mint ismert, nemrég nagy port kavart a hír, hogy

a Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván úgy létesítettek lombkoronasétányt, hogy körülötte tarra vágták az erdőt.

Hasonlóan furcsa megoldás volt az is, hogy az alföldi Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre építettek egy mindössze másfél méter magas kilátót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
Zseniális flashmobbal lepték meg a járókelőket Balatonalmádiban
A Bondoró Utcaszínház Fesztivál híres arról, hogy minden év április 1-jén egy kis vidámságot csempésznek az emberek életébe. Ezúttal a fesztivál új helyszínén szereztek boldog perceket az arra járó embereknek.

Link másolása

Már-már hagyománynak mondható, hogy a Bondoró Utcaszínház Fesztivál szórakoztató produkciókkal készül április 1-jén, Bolondok napján. Tavaly Budapesten bukkantak fel itt-ott meglepetésszerűen néhány bemutató erejéig, idén pedig a fesztivál új helyszínén, Balatonalmádiban készültek egy flashmobbal, ahol a fesztivál fellépőinek attrakcióival találkozhattak a járókelők.

Az előzetesen meghirdetett eseményre egyébként bárki csatlakozhatott, és aki elment velük bolondozni, fesztivál jegyet is kaphatott.

VIDEÓ: A helyszínen készült videót nálunk nézhetitek meg először:

Bondoró Nemzetközi Utcaszínház - június 30 - július 2.

A VEB2023 EKF rendhagyó klaszterében kiemelt programnak számító fesztivál tehát ettől az évtől Balatonalmádiban folytatódik és az Öreg-parkban várja régi és új vendégeit, közvetlenül a Balaton partján.

A magyar előadók mellett 10 nemzet összesen 24 nemzetközi produkcióját láthatja itt a közönség június 30. és július 2. között. Az árnyas ligetekkel tűzdelt ősfás területen nem csupán a Bondoró már jól megszokott, kezdetektől velünk lévő helyszínei rendezkednek be, de új színpadok felhozatala közül is válogathatunk majd.

Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek és nem utolsó sorban egy páratlan, új helyszín várja 2023-ban azokat, akik ellátogatnak az eseményre. További részleteket a fesztiválról hivatalos oldalukon találsz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
Drágább lesz a balatoni strandolás, itt vannak az idei árak
Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.

Link másolása

Az idei szezonkezdetben mintegy 20-30 százalékkal drágulnak a balatoni strandbelépők - írja a Pénzcentrum. Az infláció a szállásokat és az étkezést is megdrágította.

A portál összesítéséből kiderül, hogy bár továbbra is vannak szabadstrandok, de ahol belépőt szednek, ott általában mélyebben kell majd a pénztárcákba nyúlni. A listájuk folyamatosan bővül, de jónéhány strand árát már közzétették.

Eszerint az idei belépők árai:

• Alsóörs 2000 forint

• Badacsony 1000 forint

• Badacsonytomaj 1100 forint

• Balatonakali 1200 forint

• Balatonakarattya 1300 forint

• Balatonalmádi 1900-2000 forint

• Balatonföldvár 1500 forint

• Balatonfüred 1700-2100 forint

• Balatonfűzfő 1300 forint

• Balatongyörök 1200-1500 forint

• Balatonkenese 1500 forint

• Balatonlelle 1500 forint

• Balatonszárszó 1300 forint

• Balatonszepezd 800 forint

• Balatonvilágos 800 forint

• Fonyód 600 forint

• Gyenesdiás 1100-1500 forint

• Révfülöp 1200 forint

• Siófok 1100-2500

• Szigliget 1500

• Tihany Sajkod 800 forint

• Vonyarcvashegy1200-1500 forint

• Zánka 1500 forint.

Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk