HÍREK

„Nagyon félek, és tele vagyok érzelmekkel” – 583 nap után ölelhették meg újra rokonaikat az ausztrálok

Megnyitották a határokat. Sokan pedig éppen annak örültek, hogy közel két év után végre elhagyhatják az országot a szigorú utazási korlátozások enyhítésének köszönhetően.

Link másolása

"Ma Sydney újra megnyitotta Ausztráliát a világ számára" - jelentette be az ausztráliai Új-Dél-Wales állam turisztikai minisztere, Stuart Ayres, miután az országban 583 nap után feloldották a határzárat.

Ausztráliában a koronavírus-járvány kezdete óta voltak érvényben a világ egyik legszigorúbb határátlépési korlátozásai. Turisták egyáltalán nem utazhattak be az országba, de az állandó lakhellyel rendelkező külföldiek és az ausztrál állampolgárok is csak kivételes esetekben hagyhatták el a határt és térhettek vissza. Ilyenkor azonban 14 napig karanténban kellett maradniuk egy szállodában saját költségükön, és csak negatív teszttel szabadulhattak onnan.

Mostantól azonban azok, akik már teljesen be vannak oltva a koronavírus ellen, elhagyhatják az országot és karanténkötelezettség nélkül térhetnek haza. Akik nem kaptak vakcinát, azoknak továbbra is kötelező a 14 napos karantén, amelynek végén negatív tesztet kell produkálniuk.

Az utazási korlátozások enyhítése hatalmas ajándék számos család számára, akik a koronavírus-járvány miatt szakadtak szét. Rengetegen térhetnek vissza Ausztráliába, az ott élők pedig végre meglátogathatják külföldön élő rokonaikat.

A sydney-i repülőtér volt az első repülőtér az országban, amely megnyitott, és hamar megható pillanatok helyszínévé vált, amikor sok-sok család tagjai hosszú idő után először találkoztak újra egymással. Az első nemzetközi járatok Szingapúrból és Los Angelesből érkeztek, sokan pedig már reggel 6-kor ott várták rokonaikat a repülőtéren.

"El kell jutnom a lányomhoz, meg kell ölelnem őt" - mondta egy nő, miközben áttört a tömegen, hogy üdvözölhesse a lányát.

Carlie Boyd volt az egyik első ausztrál, aki megérkezett Sydney repülőterére több mint három év után. Két testvérei lufikkal és "üdv itthon" feliratokkal várták őt, és futva szaladtak őt megölelni, amikor végre meglátták őt.

"Nagyon stresszes időszak volt ez, úgyhogy az, hogy úgy térhetek haza, hogy nem kell karanténba mennem, óriási dolog"

- mondta a nő.

Ő New Yorkban élt eddig, a karanténidőszak alatt pedig nem tudott hazatérni a családjához. Miután megtudta, hogy lazítanak az utazási korlátozásokon, azonnal vett egy repülőjegyet Sydney-be.

"Nagyon sok olyan ember volt a repülőn, akiknek a szeretteik haldokolnak, vagy meg is haltak a héten. Számukra az, hogy most repülőre ülhettek és elmehetnek meglátogatni őket, fantasztikus dolog" - mondta.

Rajta kívül több utas is arról számolt be a Guardiannek, hogy az első Qantas-járaton utazó 70 emberből a többség haldokló szerettét szeretné meglátogatni. A Chicagóban élő Ethan Carter két év után először tért haza szülőországába, mégpedig azért, hogy láthassa beteg édesanyját.

"Nagyon félek, és tele vagyok érzelmekkel, mert már nagyon szeretném látni anyukámat. Az orvos szerint már nem sok van neki hátra"

- mondta a fiatal férfi.

VIDEÓ: Megható találkozások a sydney-i repülőtéren

Egy középkorú nő a fiát, a menyét és kétéves unokáját várta a repülőtéren. A kislányt most láthatta életében először, ezért a család megérkezése után rögtön a karjaiba vette őt. "Ez csodálatos, egyszerűen mesésen érzem most magam" - mondogatta a boldog nagymama.

Bőven akadtak azonban a repülőtéren olyanok is, akik pedig éppen annak örültek, hogy végre elhagyhatják Ausztráliát.

Nicole Forrest azonnal foglalt két repülőjegyet magának és 12 éves lányának Mexikóba, amikor megtudta, hogy hamarosan már lehet utazni.

"Ez rohadt izgalmas lesz, egy igazi spirituális élmény" - fogalmazott a nő, aki tengerpartokat és helyi nevezetességeket szeretne meglátogatni lányával Mexikóban.

Egy fiatal pár, Miad és Zahra Zandabi Bostonba repültek, mégpedig egy olyan munkalehetőség miatt, amit a nő már több mint egy éve szervezett, de a korlátozások miatt nem tudtak elutazni.

"Őszintén szólva szomorúak vagyunk, hogy itthagyjuk Ausztráliát, de a karantén után nagyon izgalmas, hogy egy új élet vár ránk" - mondta Miad.

Egy kanadai nő Montrealba igyekezett a családjához, akiket már két éve nem látott a járvány miatt.

"Haza akarok jutni végre. Esküvőkről és szülinapokról maradtam le, és végre szeretném újra megölelni a szüleimet"

- mondta.

Hosszú idő után ez a nap a legforgalmasabb a sydney-i repülőtéren. Összesen 16 nemzetközi járat érkezik Ausztrália legnagyobb városába és 14 indul onnan külföldre.

VIDEÓ: Megható találkozások a sydney-i repülőtéren


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Novák Katalin kárpátaljai gyerekek és szüleik állampolgárságát vonta vissza
Például egy Kovácsrétről származó négyfős család is elveszítette magyar állampolgárságát.

Link másolása

Újabb kárpátaljai személyek magyar állampolgárságát vonta vissza Novák Katalin - szúrta ki a hétfő késő este megjelent Magyar Közlönyből a hvg.hu.

A határozat szerint

egy Kovácsrétről származó házaspár és 14 éves lányuk, illetve 10 éves fiuk, valamint egy szintén kárpátaljai apa, 21 éves lánya és 12 éves fia nem magyar állampolgár többé. Rajtuk kívül egy oroszországi, nevéből láthatóan valamelyik ottani muszlim népből származó 28 éves nő állampolgárságát is visszavonta az államfő.

A törvény szerint az állapolgárság visszavonható attól a személytől, aki azt a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.

A mostani határozatokat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ellenjegyzésével adták ki.

Az utóbbi időben több határon túli magyar állampolgárságát is visszavonta a köztársasági elnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán az olaszok elleni vereségről: „Nem volt szerencsénk”
A miniszterelnök a Facebook-oldalán reagált a hétfői Nemzetek Ligája-meccs eredményére.

Link másolása

Mint azt megírtuk, hétfőn este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Olaszország legjobbjai ellen a Nemzetek Ligájában. Ezzel a csapat a csoportja második helyén végzett, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Olaszország mögött, de maga mögé utasítva Németországot és a győzelem nélkül zárt Angliát.

Orbán Viktor is nagyon várta az olaszok elleni meccset, kora este a Facebook-oldalán egy olyan kép jelent meg, amelyen egy szurkolói sállal a nyakában látható. "Hajrá magyarok! Mindent bele!" - írta a fotóhoz.

A mérkőzést követően is közzétett egy posztot a miniszterelnök, ebben ezt írta:

"Ma este nem volt szerencsénk".

A képen pedig az olvasható: "Mindörökké magyarok!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A vasutasok arra kérik Orbán Viktort, hogy törölje el a 18 fokos rendeletet
Ha nem vonják vissza a rendeletet, akkor tömeges megbetegedésekkel kell számolni a vasutasok körében.

Link másolása

Embertelen és egészségtelen 18 fokra korlátozni a hőfokot a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint, ezért azt követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy alaposan értékelje át az állami intézményekben kötelezően bevezetett hőmérsékletről szóló rendeletét.

Közleményükben azt írják, hogy ahol a MÁV alkalmazottai nehéz fizikai műszak végén tisztálkodnának, zuhanyoznának, a kellemetlenül hideg helyiségekben mostantól nem teszik vagy, ha mégis, akkor számolniuk kell a tömeges betegállománnyal a vasutasok körében.

„És gondoljunk azokra a vasutasokra is – folytatja az elnök – , akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz”

– sorolja az új hőmérsékleti korlátozással kapcsolatos súlyos aggályokat Meleg János, a VSZ elnöke. Szerinte az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, hiszen közismert, milyen ártalmas hideg helyiségben ülni órákon keresztül. Az elnök szerint az említett, már most „borítékolható” rengeteg betegállomány, nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkáltatónak is végtelenül hátrányos lesz.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a munkaterületeket befogadó helyiségek hőmérsékletének a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését. A szakszervezet elnöke leszögezi, a 18 fokra korlátozott munkahelyi hőmérséklet e szabálynak nem felel meg.

A Vasutasok Szakszervezete ezért levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, sürgősen intézkedjen, kormánya vonja vissza a hőmérséklet-korlátozó, az állami munkahelyeken különösen szigorúan vett rendeletet, s a munkavállalók képviselőivel egyeztetve alakítsa ki az új, egészségre nem káros megoldást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin pénteken jelentheti be a megszállt ukrán területek Oroszországhoz csatolását
Putyin pénteken tarthat beszédet a parlamentben ezzel kapcsolatban.

Link másolása

A brit védelmi minisztérium kedden közzétette hírszerzési jelentését, ami kimondottan a mai napon véget érő orosz népszavazással foglalkozik – írja a 24.hu.

Ebből kiderül, hogy Vlagyimir Putyin szeptember 30-án, vagyis pénteken mond majd beszédet az orosz parlament mindkét házában. Az orosz elnök ekkor fogja hivatalosan is bejelenteni a megszállt kelet-ukrajnai területek csatlakozását az Orosz Föderációhoz. A négy érintett területen jelenleg is zajló népszavazások a tervek szerint szeptember 27-én zárulnak le.

Az orosz vezetők minden bizonnyal abban reménykednek, hogy a győzelmi bejelentés a „különleges katonai hadművelet” igazolásául szolgál majd, amely képes megszilárdítani a fegyveres konfliktus hazai támogatását. Ezt a célt jó eséllyel aláássa, hogy egyre szélesebb körben vállnak ismertté az orosz hadsereg közelmúltbeli kudarcai, valamint a múlt héten bejelentett részleges mozgósítással kapcsolatos általános nyugtalanság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk