HÍREK

Második éjjel nem tud aludni – máris visszalépett az Index új főszerkesztő-helyettese

Tevan Imre Facebook-posztjában azt írja, rájött, hogy nincs csapat, amit vezethetne, és ő egy a régi indexesek közül.

Link másolása

"Nem azért, mert kaptam a pofámra. Ezt tudtam előre, ez ilyenkor jár. (Sok támogatást is kaptam, köszönöm.) Hanem azért, mert rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam.

Kezdjük ott, hogy indexes voltam, örökre indexes (így, kisbetűvel) maradok. Érdekes módon nagyon sokan ugyanezt mondják, akik indexesek voltak. Kilenc és fél éve rúgtak ki onnan, azóta is tudom, hogy az volt a csúcs a pályámon, soha nem volt utána olyan jó munkám, ha tehettem volna, bármikor visszamentem volna.

És amikor most felkértek, azt hittem, hogy ebből az indexességből meg lehet őrizni valamicskét, és újra lehetőségem lesz ebben szerepet vállalni.

Most, a második éjjelen, amikor nem tudok elaludni, megvilágosodtam.

A szervezetem üzenni akar (úristen, úgy beszélek, mint egy menopauzás, nyúédzses férfi, mindjárt jön az Index szelleme is!), hogy valami nem kóser.

Az volt az alapkérdésem, hogy lehet-e független és színvonalas újságként működtetni a kialakult helyzetben az Indexet. Eddig oké. De mindig csak azon forogtak a gondolataim, hogy elképzelhető-e, hogy ne legyen politikai beavatkozás. Tudjuk, rendkívül aggályos az erre adandó válasz, de végül arra jutottam, elképzelhető. Sőt, kitaláltam egyfajta garanciát. (Azt hittem, ez ügyes ötlet, de valójában csapdát állítottam magamnak. Ha a feltételemet azonnal elfogadják, nem mondhatok nemet.)

Csakhogy azzal nem foglalkoztam, a politikai beavatkozáson túl, hogy a három ember, tehát az igazgatóság tagjai képesek lesznek-e összehozni egy minimális csapatot, amely legalább elfogadható minőségben át tudja venni a felmondott kollégáimtól a lapkészítést abban a rohamosan közeledő pillanatban, amikor ők végleg elmennek.

Az "igazgatósági tag" hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból.

-thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő. Hogy kinek lennék a helyettese ugye.

A harmadik tag doktor Bodolai, akinek minden nyilatkozata után azt éreztem, hogy ki kell szállnom. Kétségtelenül fejlődik, a legutóbbiban a Klubrádióban már hosszú perceket beszélt értelmesen anélkül, hogy elővette volna a szerkesztőség ármánykodásáról szóló elméleteit, de aztán leteltek ezek a percek. Dull kirúgása nagyon jó döntés volt, mondotta.

Nehogy úgy lehessen érteni, hogy engem átvertek, szó sincs ilyesmiről, de nem ez az a profi csapat, amely megcsinál egy új "Index"-et. Bocs, fiúk, én pesszimsta alkat vagyok, lehet, hogy nem lesz igazam, teljes szívemből kívánom, hogy ne legyen, de most azt érzem,

bajosan fog menni.

A megvilágosodásban segített még néhány dolog. Az egyik ez a podcast, ahol Dudás Gergő egykori főszerkesztő nagyon világosan magyarázza el cégjogilag az értő kérdezőknek (főleg: S. A.), hogy miért nincs már Index.

Aztán a csütörtököt a szerkesztőségben töltöttem. Ott nemcsak az Index haldokló szellemét láttam, de ráébredtem, amit tehát mindig is tudtam, hogy én egy vagyok velük. Ebben kevesebbet segítettek azok, akik néhányan nem fogtak velem kezet, és sokkal többet Pozsi, aki nagyon szelíden és kedvesen mondta el, hogy miért nem ért egyet a lépésemmel. Homlokcsókot érdemel!

Uj Pétertől azt tanultam, hogy ilyen helyzetben mindig aránytalanul nagyvonalúnak kell lenni, ezért végül egyre jobban zavarnak a volt leendő főnökeim azon megnyilvánulásai, amelyek nem nevezhetők ilyennek a felmondottakkal szemben. Én nem ellenségeimnek érzem őket, hanem akiket elsodortak tőlem az évek, és most egy tragikus eseménysorozat végén abbahagyják azt, amit nekem majdnem lehetőségem lett folytatni, de alapvetően ugyanazt akarták, mint én.

Én pesszimista alkat vagyok, lehet, hogy nem lesz igazam, teljes szívemből kívánom, hogy ne legyen, de most azt érzem, nem lesz könnyű elindítani a távozóknak egy "új" Indexet.

De ha mégis, én felajánlok ingyen havonta legalább egy cikket nekik, feltehetően közlekedési témájút.

Akik energiát fektettek a gyűlölésembe, ne csüggedjenek, hiszen most kiderült, hogy nemcsak pénzsóvár aljadék vagyok, hanem gyáva is. És annyira a véremmé vált az árulás, hogy miután elárultam az elárultakat, most elárulom azokat is, akiknek a kedvéért elárultam, akiket elárultam. És különben is, továbbra is ki lehet forgatni minden mondatot és tényt!

Figyelmeztetés: Az előző bejegyzés alatt engedtem minden mocskolódást, hiszen egy olyan posztot készültem elvállalni, amelynek betöltője kvázi közszereplő. De most éppen ennek ellenkezőjéről van szó, szóval az agyatlan mocskolódást törölni fogom, persze az értelmes kritika jöhet."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.

Link másolása

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióba adott interjújában úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni - vette észre a 444.hu.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly október 15-i szintre csökkentik vissza, február elsejétől minden üzletben ezen az áron lehet őket megvásárolni.

Az árstop pedig éppen akkor lépett hatályba, amikor a miniszterelnök Oroszországba látogatott, amit később békemissziónak nevezett, tehát nemhogy háborúról, de szankciókról ebben az időszakban végképp nem lehetett még beszélni.

Ezzel szemben a miniszterelnök már egészen másként emlékezett a történtekre, szerinte ugyanis éppen a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin függetlenné nyilvánított két ukrajnai megyét
Az orosz elnök szerint Herszon és Zaporizzsja lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát figyelembe véve döntött erről.

Link másolása

Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

A két rendelet szövegében azt állítja, hogy az orosz elnök "döntését a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és normáival összhangban hozta meg, elismerve és megerősítve az ENSZ Alapokmányában rögzített, a népek egyenlő jogainak és önrendelkezésének elvét, figyelembe véve a régió lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát".

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között népszavazást tartottak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Az Ian hurrikán felkapott egy házat, és az öböl közepén dobta le Floridában
Már tíz felett az ismert áldozatok száma, de a hatóságok szerint ennél jóval többen veszíthették életüket a brutális viharban.

Link másolása

Legalább tíz halálos áldozata van már Floridában az amerikai államra szerda délután lesújtó hurrikánnak, írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy a mentés és kutatás során ez a szám meredeken emelkedni fog. Az Ian névre keresztelt vihar most Észak- és Dél-Karolina felé halad a szárazföldön. Joe Biden amerikai elnök szerint ez volt a déli állam történetének legpusztítóbb hurrikánja, ami „jelentős számú emberéletet követelhetett”.

A pusztítás után még mindig nincs áram 2,2 millió otthonban vagy vállalkozásnál. A szélvihart követő áradások miatt sokan az otthonukban rekedtek. Őket most házról házra járva menekíti ki a nemzeti gárda. A már ismert tíz halálesetet kivétel nélkül Charlotte megyéből jelentették, ahol még viharosabb volt a szél. Egy helyi szemtanú szerint a 12 órán át tartó szélvihar „brutális” volt.

@cbsnews The Weather Channel meteorologist #JimCantore was met with "Hurricane Ian's full fury" as he covered the then-Category 4 storm from Punta Gorda. #weather #hurricaneian #florida ♬ original sound - cbsnews

Valamivel délebbre, a Lee megyéhez tartozó Fort Myers kikötővárosában „szinte leírhatatlan” a kár az állam kormányzója szerint. Ron DeSantis csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Estero-öböl kellős közepén landolt egy ház, amit egyszerűen felkapott a hurrikán, majd ott dobta le.

Orlandói túlélők elmondták, hogy egy idő után nem volt más választásuk, mint úszva elhagyni otthonaikat. Egy nő a vihar elvonulta után öt percig állt a nyitott ajtóknál, mire a víz nagy része távozott a házából. Szellemváros lett a tengerparti Naplesből is. A település útjai sok helyen járhatatlanok, mindent sár borít, miközben a város ikonikus mólója gyakorlatilag kettétört.

A floridai katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy senki ne álljon neki megfelelő képzettség, tapasztalat és eszközök nélkül a vezetékekbe gabalyodott fák és tárgyak eltávolításának, mert akár végzetes következményei is lehetnek.

Az Ian hurrikán először Kubát érte el, majd letarolta Puerto Ricót is. Utóbbi országban a vihar elvonulta után tíz nappal még mindig nagyjából 269 ezer otthonban nincs áram.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk