SZTÁRVILÁG

„Már nem hiszek az emberekben” – Nem énekli el többé a Magyarország-dalt Oláh Ibolya

Az énekesnő a Partizán POP műsorában beszélt a dalról, gyerekkoráról és a műsor manipulációjáról is.

Link másolása

Gulyás Márton Partizán POP adásának vendége volt Oláh Ibolya. A TV2 első Megasztárjának második helyezettje a műsor elején beszélt a tiszadobi nevelőintézetben töltött éveiről. Mint mondta, nem neheztel édesanyjára, aki az ő születése idején mindössze 17-18 éves volt. Szerinte egy ilyen helyzetben élő lány ma sem tudna megfelelő helyzetet teremteni újszülött gyerekének, ha nincsen mellette senki.

Oláh Ibolya többször is panaszkodott a műsorra. Azt mondta például, hogy énekestársaival együtt szerettek volna több magyar dalt énekelni, de a szerkesztők erőltették az angol nyelvű számokat. Azt mondta, a műsorral járó feszültséget, az érzelmi nyomást "semennyire" nem kezelték jól a készítők. „Az, hogy én hogyan éltem meg, meg nemcsak én, hanem a társaim is, az el volt engedve” – fogalmazott az énekes.

Arról, hogy mi vezetett ahhoz, hogy a közönség által kedvelt előadóként végül nem sikerült megnyernie a szériát, úgy fogalmazott: „[Tóth] Vera jobb volt technikailag”.

Gulyás Mártonnak arra a kérdésére, hogy manipulálhatták-e a műsor eredményét, nem akart konkrétan beszélni, de mikor a műsorvezető feltette a kérdést, meglepetés lenne-e, ha kiderülnének a valós szavazási adatok, Ibolya bólintott. Szerinte már a nézőközönséggel is történtek manipulációk.

„Nagyon furcsa volt nekem, hogy nem láttam a nevelőotthonos testvéreimet sehol, nagyon halkan hallottam őket valahol fent. Nagyon-nagyon sokat segített volna nekem, ha az arcukat is látom. De csak a Vera-transzparensek voltak ott, Vera-rajongókkal volt tele (a nézőtér). Furcsálltam is, mert két busszal jöttek anyuék az otthonból, de el voltak dugva”

– mesélte az előadó.

Oláh Ibolya arról is beszélt, hogy érezhető volt, ahogy egy idő után a politika is elkezdte "használni" a nehéz életű, de sikeressé váló roma lány képét a médiában. Gulyás rátért arra is, hogy 2005. augusztus 20-án az énekes előadta a Magyarország című dalt, ami miatt politikai támadások kereszttüzébe került. Erről a következőt mondta:

„Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Már nem hiszek az emberekben. Hittem, hogy lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban.”

A Telex kiszúrta, h Oláh szavaira reagált Geszti Péter is, aki annak idején magyar szöveget írt az Alegría című, eredetileg spanyol dalra. A producer-zeneszerző a Facebookon azt írta: „Olvasom, hogy Oláh Ibolya nem énekli többet a Magyarország című dalt... Kár. Nagy hang, törött lélek, fájdalmas élet az övé, tehetségét a mai napig szeretem. Szíven üt, amit a dalunkról mond, leginkább azért, mert értem, mit érez, és igaza is van. De azért egy napon még meggondolhatja. Meggondolhatjuk. ‘A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit.’ (Edmund Burke)”.

Oláh Ibolya a Partizánban

(via Telex, Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Sztárban Sztár leszek: „Ha ezt elrappeled úgy, leveszem a Józsikát szájjal” – ígérte Majka, meg is bánta
A rapper elég felelőtlen ígéretet tett az egyik versenyző produkciója előtt, aki jobban teljesített, mint várta.

Link másolása

A Sztárban Sztár leszek! vasárnapi adásában is voltak emlékezetes pillanatok. Majka és Pápai Joci a versenyzők végső kiválasztásakor kissé összekaptak, pedig nem sokkal korábban igen közel kerültek egymáshoz.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor az egyik versenyző, Károlyi Róbert elmondta, hogy ő Weszélyes Elemek egyik számát fogja előadni, Majka nagyon meghökkent. Elmondta a zsűritársainak, hogy a Weszélyes Elemek egy nyolcadik kerületi rapduó, akiknek úgy pörög a nyelvük, hogy nagyon nehéz leutánozni őket.

"Ha azt elrappeled úgy, ahogy a Weszélyes Elemek, akkor én itt a Józsikát leveszem szájjal" - jelentette ki a rapper, mire a versenyző azt ígérte, hogy menni fog.

Be is bizonyította, hogy ez megy neki, amin a zsűritagok is nagyon meglepődtek. Majka pedig hamar rájött, hogy felelőtlen ígéretet tett, de már nem volt menekvés:

Pápai Joci a zsűripulton átmászva odaült barátja elé és közel húzta magához.

A stúdió nevetéssel és hatalmas ovációval díjazta ezt. Majka a produkció végén bocsánatot kért Károlyi Róberttől, hogy nem hitt benne az elején. A rappert természetesen továbbjuttatta a zsűri, és a mesterek legnagyobb meglepetésére a srác Köllő Babett csapatába akart került saját kérésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Liptai Claudia többször hálóingben, bugyi nélkül vitte óvodába a gyerekét
Csak egy kabátot kapott fel még indulás előtt.

Link másolása

A NőComment! műsorában árulta el Liptai Claudia, hogyan vitte a gyerekét óvodába. Elmondása szerint sűrűn előfordult, hogy

"hálóingben, felvettem rá egy kabátot, és nem volt rajtam bugyi".

Az adásban a többi vendég is elárulja, milyen különleges ruházatban jelentek meg nyilvánosan. Volt, aki például a közértbe ment el kimonóban.

Az adást vasárnap este 21 órától lehet megnézni az RTL II-n.

VIDEÓ: Az előzetes

Egy korábbi műsorban is érdekes titkokat árult el:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Meghan Markle „azt hitte, ő lesz az Egyesült Királyság Beyoncéja” – állítja egy palotai bennfentes
A bennfentesek szerint csak később jött rá Meghan, hogy sokkal több szabály vonatkozik rá, mint egy hétköznapi emberre.

Link másolása

Harry herceg és Meghan a windsori kastélyba akart költözni, de végül megkapták a Frogmore Cottage-t, amely az angliai Windsorban található Home Park része – derül ki egy új, a brit királyi családról szóló könyvből.

A Kensington-palotából való átköltözésük során a hírek szerint Sussex hercege és hercegnője egy lakosztályban reménykedett a királyi rezidencián. Lady Elizabeth Anson szerint viszont - aki a királynő közeli barátja volt és 2020-ban elhunyt - az uralkodó "nagylelkű gesztust" tett, és helyette nekik adta az említett házat. A királynő állítólag azt is hozzátette a döntése után: "Remélem, tiszteletben fogják tartani" - írta meg a Mirror.

Az állítás a „The New Royals” című könyvben hangzott el, amelyet Katie Nicholls írt, és amely Harry, Meghan, Vilmos, Katalin és az újonnan megkoronázott III. Károly király közötti kapcsolatokat tárja fel az elmúlt évekből.

A sussexi pár és a királyi család többi tagja közötti konfliktusok az elmúlt néhány évben több alkalommal is a címlapokon szerepeltek. II. Erzsébet halála viszont ismét összehozta Károlyt, Vilmost és Harryt, amikor együtt gyászoltak, és több ceremónián együtt vonultak a néhai uralkodó koporsója mögött feleségeikkel.

A most megjelenő könyvből azonban más érdekesség is kiderül.

"Meghan azt hitte, ő lesz az Egyesült Királyság „Beyoncéja”, a királyi család tagjaként megadják neki ezt a dicsőség.

– állítja egy korábbi palotai alkalmazott.

Amikor rájött, hogy sokkal több szabály vonatkozik rá, mint egy egyszerű emberre, akkor egy asztalhoz ült a királyi család többi tagjával és csak annyit kérdezett: „Rendben, mit fogunk tenni ezekkel?"

Meghan korábban arról beszélt, hogy "elnémítva" érezte magát és nem erre számított, amikor a királyi család tagja lett.

"Amikor csatlakoztam ahhoz a családhoz, akkor láttam utoljára az útlevelemet, a jogosítványomat, a kulcsaimat"

- mondta, hozzátéve, hogy teljesen "naiv" volt azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz az élet a királyi család tagjaként.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Lesz lagzi, aranyhintó” – G.w.M és Kulcsár Edina most a babára fókuszálnak, de szeretnének esküvőt
A pár most nem is lehetne boldogabb, a babavárás kapcsán azonban nem akartak bővebben nyilatkozni a rapper családjában lévő tradíciók miatt sem.

Link másolása

Közösen adott interjút a TV2 Tények Plusz című műsorának Kulcsár Edina és G.w.M. Elmondták, hogy egyelőre nem tervezik az eljegyzést és az esküvőt, mivel most közös babájuk a prioritás náluk, de az nem kérdés, hogy előbb-utóbb összekötik az életüket.

„Lesz lagzi, aranyhintó”

- jelentette ki a rapper nevetve.

A párnál most felhőtlen a boldogság, még úgy is, hogy G.w.M szerint "ebbe a pár hónapba nagyon sok év beleszorult".

„Szerintem a tetőpontok tetőpontján tart a kapcsolatunk. Erre nincsenek szavak. Ez az első másodperctől kezdve egy olyasfajta boldogság, amit tényleg kívánok mindenkinek tiszta szívből”

- fejtette ki.

„Azt gondolom, hogy ez most nem is állhatna jobban. Nagyon sok mindent megéltünk, amit mondjuk mások akár tíz év alatt. Mi most így elvagyunk, köszönjük szépen, és legalább lesz új a nap alatt a jövőben”

- mondta Kulcsár Edina.

Lapozz, ha kíváncsi vagy, mit mondtak a babavárásról!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk