HÍREK

Lesújtó adatok a magyar közoktatásról: a tanárok negyven százaléka ötven évnél idősebb

A pályakezdők egy százalék körüli aránya pedig nem elég ahhoz, hogy pótolja a nyugdíjba vonuló pedagógusokat.

Link másolása

Lesújtó képet festenek a magyar közoktatásban dolgozó tanárok életkoráról, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ által készítette felmérés eredményei. Az adatokat a Népszava szemlézte, és ez alapján azt írják, hogy

a tanárok több mint 40 százaléka az 50-64 év közötti korosztályba tartozik. Ez több mint 58 ezer pedagógust jelent.

A 40-49 évesek 46,2 ezren vannak, a 30-39 év közöttiek 23,5 ezren. A 20-29 éves tanárok száma pedig rendkívül alacsony, mindössze 11,3 ezer - ez a pedagógustársadalom körülbelül 7 százaléka.

A Népszava cikke kiemeli, hogy ezeket az adatokat alátámasztja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság-Tudományi Intézetének idén publikált, A közoktatás indikátorrendszere 2021 című kiadványa is. Ebből az derül ki többek között, hogy 2010-2019 között a 30 évesnél fiatalabb tanárok 8-ról 7 százalékra,

a 30-39 éves korcsoport aránya pedig rendkívül nagy mértékben, 10 százalékponttal, 26-ról 16 százalékra csökkent.

Eközben az 50-59 éves pedagógusok aránya 30-ról 35 százalékra nőtt, a 60 évesnél idősebb tanárok aránya pedig 2-ről 10 százalékra.

Arra is kitértek a kutatásban, hogy az említette időszakban a pályakezdő tanárok aránya csekély mértékben, kevesebb, mint fél százalékponttal nőtt. A kiadvány szerzői szerint a pályakezdők 1 százalék körüli aránya nem elég ahhoz, hogy pótolja a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, és hosszú távon is biztosítsa az utánpótlást.

A Népszava cikke szerint azonban a tanárpálya továbbra sem vonzó a fiataloknak: idén mintegy 12 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, ami ezerrel kevesebb felvételiző tavalyhoz képest. Ráadásul akiket felvesznek és el is jutnak a diplomáig, azoknak is csak kevesebb mint a fele marad a pályán.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nemrég egy fotókampányt is indított, hogy felhívják a figyelmet a tanári kar elöregedésének problémájára, a felhívásukra pedig

nem egy olyan iskola jelentkezett, ahol 20-29 éves pedagógusok egyáltalán nincsenek.

A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet a lapnak azt mondta, a mostani bérviszonyok mellett ez nem meglepő: egy pályakezdő tanár ugyanis alig keres többet nettó 200 ezer forintnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.

Link másolása

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióba adott interjújában úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni - vette észre a 444.hu.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly október 15-i szintre csökkentik vissza, február elsejétől minden üzletben ezen az áron lehet őket megvásárolni.

Az árstop pedig éppen akkor lépett hatályba, amikor a miniszterelnök Oroszországba látogatott, amit később békemissziónak nevezett, tehát nemhogy háborúról, de szankciókról ebben az időszakban végképp nem lehetett még beszélni.

Ezzel szemben a miniszterelnök már egészen másként emlékezett a történtekre, szerinte ugyanis éppen a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin függetlenné nyilvánított két ukrajnai megyét
Az orosz elnök szerint Herszon és Zaporizzsja lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát figyelembe véve döntött erről.

Link másolása

Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

A két rendelet szövegében azt állítja, hogy az orosz elnök "döntését a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és normáival összhangban hozta meg, elismerve és megerősítve az ENSZ Alapokmányában rögzített, a népek egyenlő jogainak és önrendelkezésének elvét, figyelembe véve a régió lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát".

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között népszavazást tartottak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Az Ian hurrikán felkapott egy házat, és az öböl közepén dobta le Floridában
Már tíz felett az ismert áldozatok száma, de a hatóságok szerint ennél jóval többen veszíthették életüket a brutális viharban.

Link másolása

Legalább tíz halálos áldozata van már Floridában az amerikai államra szerda délután lesújtó hurrikánnak, írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy a mentés és kutatás során ez a szám meredeken emelkedni fog. Az Ian névre keresztelt vihar most Észak- és Dél-Karolina felé halad a szárazföldön. Joe Biden amerikai elnök szerint ez volt a déli állam történetének legpusztítóbb hurrikánja, ami „jelentős számú emberéletet követelhetett”.

A pusztítás után még mindig nincs áram 2,2 millió otthonban vagy vállalkozásnál. A szélvihart követő áradások miatt sokan az otthonukban rekedtek. Őket most házról házra járva menekíti ki a nemzeti gárda. A már ismert tíz halálesetet kivétel nélkül Charlotte megyéből jelentették, ahol még viharosabb volt a szél. Egy helyi szemtanú szerint a 12 órán át tartó szélvihar „brutális” volt.

@cbsnews The Weather Channel meteorologist #JimCantore was met with "Hurricane Ian's full fury" as he covered the then-Category 4 storm from Punta Gorda. #weather #hurricaneian #florida ♬ original sound - cbsnews

Valamivel délebbre, a Lee megyéhez tartozó Fort Myers kikötővárosában „szinte leírhatatlan” a kár az állam kormányzója szerint. Ron DeSantis csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Estero-öböl kellős közepén landolt egy ház, amit egyszerűen felkapott a hurrikán, majd ott dobta le.

Orlandói túlélők elmondták, hogy egy idő után nem volt más választásuk, mint úszva elhagyni otthonaikat. Egy nő a vihar elvonulta után öt percig állt a nyitott ajtóknál, mire a víz nagy része távozott a házából. Szellemváros lett a tengerparti Naplesből is. A település útjai sok helyen járhatatlanok, mindent sár borít, miközben a város ikonikus mólója gyakorlatilag kettétört.

A floridai katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy senki ne álljon neki megfelelő képzettség, tapasztalat és eszközök nélkül a vezetékekbe gabalyodott fák és tárgyak eltávolításának, mert akár végzetes következményei is lehetnek.

Az Ian hurrikán először Kubát érte el, majd letarolta Puerto Ricót is. Utóbbi országban a vihar elvonulta után tíz nappal még mindig nagyjából 269 ezer otthonban nincs áram.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk