KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Legkevesebb 93 ezer fát ültetne el idén ősszel a 10 millió Fa mozgalom

Céljukat úgy próbálják elérni, hogy valamennyi újszülött gyermeknek névre szóló fát ültetnek.

Link másolása

Az Éljen az élet - 2021 ősz akcióterv keretében a 10 millió Fa országos közössége legkevesebb 93.000 fa elültetését tervezi. Ezek közül 60.000 fa tervezett helyszínét már kijelölték, a többié szervezés alatt áll. Idei ültetéseik közül nagyjából 10.000 fa céges együttműködés keretében kerül a földbe, a további, nagyságrendileg 50.000 ültetés pedig a közösségeik helyi ültetései lesznek.

"Az idei őszi ültetéseink két szempontból lesznek jelentősek: egyrészt mert nagy számban fogunk ültetni, másrészt mert széles rendszerben példázzák majd, hogy a 10 millió Fa országos közösség egyedülállóan sokrétű, vagyis valamennyi elképzelhető faültetési módozatban tapasztalt és felkészült"

– áll az alapítvány közleményében.

„A faültetéssel járó CO2 semlegesítés, megkötés célján túl, szervezetünk tevékenységével az ENSZ fenntartható fejlődés céljai közül működésünk a civil szférán belül kiemelkedően sok ilyen cél elérését segíti” – tették hozzá.

Nagy számban érkeztek céges megkeresések is a 10 millió Fa országos közösségéhez. A legkülönfélébb ágazatok vezető cégeivel kialakított együttműködésekből már idén is ültetés remélhető.

"A mobilszolgáltatók, a bank szektor, az energiaszektor, mezőgazdasági gépgyártó, autómegosztó, ingatlanüzemeltető cég, piacvezető autóforgalmazó cég, vezető hazai divatmárka, sőt még egy egyház is a partnerünkké váltak”

– fogalmaztak.

A 10 millió Fa a jelen kihívására az elmúlt évszázadok alatt szélsőségekig kifinomult versenykultúra helyébe a kooperáció kultúráját állítja. Amikor egy ágazaton belül az egyik céggel lépnek együttműködésre, gyakran a többi hasonló vállalkozás a múltban ragadt versenyelvű marketing szemléletet érvényesítve, eltántorodik az együttműködéstől. Holott a globális probléma együttműködést kíván, az egyéni érdekszemléletet az emberiség kollektív érdekét szolgáló szemléletnek kell leváltania, különben semmi reményünk - írták.

Idén harmadik éve fogják megrendezni a 10 millió Fa ünnepét, az Élet Napja eseményét.

A 10 millió Fa közösségének célja az 1fő-1fa elve szerint minden ember után egy, összesen tízmillió fa elültetése.

„Ezt akkor tudjuk leghamarabb elérni, ha valamennyi frissen született gyermeknek azonnal és névreszólóan ültetünk saját fát. Ehhez egy levélben megkerestük és együttműködésre kértük az önkormányzatokat”

– írták.

Magyarországon hagyományosan átlag 93 ezer gyermek születik évente. Ezt a számot most a pandémia visszaszorította, de ezen kívül is évről évre mind’ kevesebb gyermek jön világra hazánkban.

A települések területén névre szólóan, megjelölten elhelyezendő fák ültetése erősíti a településen élők közösségi szemléletét, növeli a közterület iránti lakossági felelősségérzetet. A 10 millió fa közössége az idei őszi ültetési szezonban, szokásos módon a Halottak Napját követően egy hónappal, azaz december 1-én tartandó Élet Napja során a fák ültetésébe és fenntartásába, öntözésébe be kívánja vonni az érintett családokat.

„Az Önkormányzatnak módjában áll értesíteni azokat a családokat, amelyek ebben az évben gyarapodtak új babával: vonódjanak be, ragadjanak ásót a szülők is a gyermekeikért. Számukra, bárhová veti majd őket a sors, a személyesen nekik ültetett fák örök kötődést teremtenek szülőhelyük iránt”

– közölte a mozgalom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk