VIDEÓK

Középkorú Down-szindrómás punkok az Eurovízión

A finn Down-szindrómásokból és autistákból álló banda az első selejtezőn már továbbjutott.

Link másolása

Történelmet írhat a finn Pertti Kurikan Nimipaivat ("Pertti Kurikan Névnapja") nevű banda: ez lehet az első olyan punkzenekar az Eurovízió döntőjében, amelynek tagjait értelmi sérült emberek alkotják. A négy középkorú finn punk Down-szindrómával vagy autizmussal él, és az első eurovíziós selejtezőn, február 7-én már sikeresen tovább jutottak Finnországban.

A számaikban rendre szociális témákat feszegető punkok azért neveztek, hogy felhívják a figyelmet a Down-szindrómára. Ezzel a dallal indultak (a szám címe, ha sikerült jól lefordítanunk kb. "Amikor muszáj"):

A banda 2009-ben a finn Lyhty nonprofit szervezet egyik kulturális workshopjának felhívására alakult 2009-ben - írta a Kultúrpart. A helsinki szervezet szellemi fogyatékkal élő felnőttek gondozásával és oktatásával valamint a társadalomba való integrálásával foglalkozik.

Az együttes első EP-jét 2010-ben adták ki. Azonnal kultzenekarrá váltak Finnországban, és a boltokból szinte egy pillanat alatt elkapkodták az összes lemezüket. Külföldön szintén népszerűek: 2011-ben Németországban, 2012-ben Norvégiában turnéztak. A PKN-ről két éve egy dokumentumfilm is készült, The Punk Syndrome (A punk-szindróma) címmel.

via BuzzFeed

Ha szurkolsz nekik, hogy bekerüljenek a döntőbe, nyomj egy lájkot, ha pedig jól beszélsz finnül, ne habozz megosztani velünk a szám értelmét! :)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Calidora: Én már nem című dalát a szerző saját élete ihlette
Oberritter Dóra első magyar nyelvű dalát szeptemberben mutatta be.

Link másolása

A fiatal énekesnő nem csak remekül gitározik, hanem saját dalokat is ír. Szepesi Zsolt segítségével most bemutatta egyik szerzeményét.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Így emlékezett meghalt riporterére a Fókusz
Fürge Anett tévés karrierjének emlékezetes, számára kedves pillanatok felidézésével búcsúznak a kollégák.

Link másolása

Hétfőn lett volna negyvenegy éves az RTL Klub riportere, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ahogy az RTL Klub honlapján írják:

Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk