KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Közel 3,5 millió forint értékű eszközt juttat el a bolti dolgozók védelmére a Wonderduck Agency

Olyan kereskedők jelentkezését várják, akik legfeljebb két boltot üzemeltetnek, és ezek közül egyik eladótere sem nagyobb 100 négyzetméternél.

Link másolása

Április elején jelentette be a Wonderduck-POP cégcsoport, hogy a PMW Hungária Kft.-vel közösen a független kisboltok és vásárlóik egészségének megóvására indított programot, melynek keretében ingyen biztosítanak a járványt lassító (pl. pénztárhoz kihelyezhető leheletfogó) eszközöket.

A három társaság a program elején felajánlott 1,5 millió forint értékű védőeszközt, amiből mintegy 60 kiskereskedőnek tudnak segíteni abban, hogy megteremtsék a biztonságos kiszolgálás feltételeit üzleteikben. Az akció kezdeményezői arra kérték partnereiket, a kisboltok beszállítóit és az érintett cégeket, hogy támogassák a kezdeményezést. Az összefogásnak köszönhetően, melyhez csatlakozott a Piros Mogyorós csokoládé forgalmazója, valamint az Orbico Hungary Kft, közel 3,5 millió forint értékű védőeszköz áll rendelkezésre.

A boltok korlátozásának megszűntetésével különösen fontos, hogy a nyitáshoz minden lehetséges egészségügyi ajánlást figyelembe vegyünk, ezért az akció szervezői továbbra is nagyon fontosnak tartják, hogy megfelelő védőeszközök kerüljenek az eladóterekbe.

A programra olyan kereskedők jelentkezését várják a www.segitaakacsa.hu-mail címre, akik legfeljebb két boltot üzemeltetnek, és ezek közül egyik eladótere sem nagyobb 100 négyzetméternél. A pályázó üzlettulajdonosok és üzemeltetők boltonként legfeljebb 2 darab leheletfogó elemet vagy 1 árukiadó kaput igényelhetnek. A kezdeményezés keretében a kisebb eladóhelyek ingyen igényelhetnek A1-es méretű, a bolti dolgozók védelmére, illetve a kellő távolság megtartására figyelmeztető plakátokat is.

A programra legkésőbb 2020. július 10-ig lehet jelentkezni az online igénylőlap kitöltésével, ami itt elérhető. A szervezők az igénylések beérkezésének sorrendjében és a program keretében rendelkezésre álló keret erejéig biztosítják a védőeszközöket.

„Nagyon örülünk, hogy az eredeti felajánlás több mint kétszerese áll rendelkezésre, hogy növeljük a kisebb árusítóhelyek dolgozóinak és vásárlóinak biztonságát. Mivel mindössze 300 ezer forintból akár 10 üzletben el lehet helyezni leheletfogó pajzsot, a felajánlások révén többtucat boltban emelhetjük a védekezés szintjét” - mutatott rá Soós Zoltán, a Wonderduck Agency vezérigazgatója.

A programban támogatóként résztvevő vállalkozások, illetve a támogatott boltok nevét és logóit közzéteszik a www.segitakacsa.hu oldalon, illetve a program kommunikációs kampányában rendszeresen felsorolják a kezdeményezéshez csatlakozott partnerek nevét.

A Wonderduck- POP cégcsoport és a PMW Hungary kezdeményezéséről további részletek a www.segitakacsa.hu weboldalon olvashatók.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk