hirdetés

HÍREK

Kétszer nagyobb volt a glasgow-i klímacsúcs szénkibocsátása, mint az előzőé

A szénkibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31-én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, míg Madridban 27 ezer résztvevő volt.

Link másolása

hirdetés

A brit kormány ugyan elkötelezte magát arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülését (COP26) szén-dioxid-semlegessé teszi,

a pénteken befejeződő tanácskozás szénkibocsátása azonban több mint kétszer nagyobb lesz - több mint 102 ezer tonna - a két évvel ezelőtt Madridban tartott hasonló klímacsúcsnál.

Ez egyenlő tízezer brit háztartás éves szénkibocsátásával - írta a BBC hírportálja.

A szénkibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31-én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, míg Madridban 27 ezer résztvevő volt.

Az Arup fenntarthatósági tanácsadócsoport által a brit kormány számára készített jelentés szerint a COP26 szénkibocsátásának 60 százaléka a tanácskozásra érkező nemzetközi járatokhoz köthető.

Bár kérték a résztvevőket, hogy próbálják elkerülni a légi utat, és ha lehet, szárazföldi közlekedéssel érkezzenek, a világ számos vezetője magánrepülőgéppel érkezett, és teherszállítógépek hozták helikoptereiket és a járműveket gépkocsikíséretükhöz.

A Cirium légiforgalmi elemzőcég a BBC-nek elmondta, hogy a november elseje előtti négy napon 76 magángép vagy VIP-járat érkezett Glasgowba. Ami a városi közlekedést illeti, alacsony szénkibocsátású közösségi közlekedés és gépkocsik álltak rendelkezésre. A küldöttek bérletet kaptak a közösségi közlekedésre, a konferencia buszjáratait elektromos járművek adták.

A tanácskozáshoz felhúzott átmeneti épületek energiaellátásánál kerülték a szervezők a generátorok használatát, egy új áramellátó hálózatot építettek ki, amely megújuló energiát használt.

hirdetés

A tanácskozás résztvevőinek étkeztetését 80 százalékban Skóciából, 15 százalékban az Egyesült Királyság más részeiről származó termékekből biztosították, és csak 5 százalék érkezett külföldről. Nem használtak egyszerhasználatos poharakat, műanyagot. Mintegy 400 ivóvizes ballont állítottak fel, amelyeket újratölthető üvegpalackokkal használhattak a résztvevők a cateringért felelős Lorna Wilson szerint. Wilson elmondta azt is, hogy a menü 40 százaléka növényi alapú, 60 százaléka vegetáriánus volt.

A brit kormány közölte, úgy akarja elérni a tanácskozás szén-dioxid-semlegességét, hogy olyan projektekbe vág bele, amelyeket elismer az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC). Köztük vannak megújuló energiaprojektek és energiahatékonysági intézkedések. A brit kormány szerint ez lesz az első olyan COP-ülés, amely a szén-dioxid-semlegességről a brit szabványügyi intézet által készített és nemzetközileg elismert szabványnak meg fog felelni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Amerikai Egészségügyi Intézet: Nincs ok a pánikra az omikron miatt, hatásosak a jelenlegi vakcinák

Az intézet vezetője szerint a hír lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának.

Link másolása

hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, az új, dél-afrikai koronavírus-varinást már vizsgálják. Egy napja Joe Phaahla, a dél-afrikai egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy ő úgy látja, hogy jobban fertőz az omikronnak elnevezett B.1.1.529 variáns, de a koronavírus elleni vakcinák még mindig hatékonyak a súlyos megbetegedés ellen, még ebben az esetben is.

A Bloomberg cikke most Francis Collins-t, az Amerikai Egészségügyi Intézet igazgatóját idézi, aki szerint

nincs ok a pánikra, mert a vakcinák megfelelő védelmet tudnak nyújani. Ez pedig lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának is.

A cikk megjegyzi, hogy az új variáns még nem jelent meg az Egyesült Államokban. De mivel a vírus terjed több kontinensen is, elkerülhetetlen lesz, hogy megjelenjen Amerikában is. "A kérdés az, hogy felkészültünk-e rá?" - mondta a szakember. Ugyanakkor emlékeztett rá, hogy még sok mindent nem tudunk az omikron viselkedéséről.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Elindult a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, már az első órákban rengetegen akartak feljutni rá

Lázár János, a projekt kormánybiztosa szerint a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen a régió egyik legjobb országa.

Link másolása

hirdetés

Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába. „A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze” – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János a térség fideszes országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára.

„A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni” – hangsúlyozta a politikus. „A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól” – tette hozzá.

A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd. A végleges menetrendet március közepére alakítják ki, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók – jelezte a képviselő.

Korábban mi is írtunk a beruházásról, és megemlítettük azt is, hogy számítások szerint az új közlekedési eszköz kb. 3 perccel csökkenti majd a menetidőt a két város között.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A szomszédban az új vírusvariáns – Ausztriában is megjelent az omikron

Nyugati szomszédunkhoz egy Dél-Afrikában járt beteg vitte be a vírust.

Link másolása

hirdetés

Ausztriában is megjelent a koronavírus legújabb, omikron nevű vírusmutánsa – írja a Kronen Zeutungra hivatkozva a Telex.

A megerősített esetet a tiroli Schwaz járásból jelentették. Az érintett nemrég tért vissza Dél-Afrikából.

A vírust két oltás után kapta el, tünetei egyelőre nincsenek.

A Reuters jelentése szerint az új variáns feltűnt már Svájcban, Dániában és Kanadában is. Ugyanakkor a WHO továbbra is a határok nyitva tartására szólította fel az országokat. A szervezet dicséretesnek nevezte a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana hatóságait, amiért időben tájékoztattak az új mutációról, és jelezték, hogy továbbra is támogatni kellene az adataikat átlátható módon kezelő államokat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Meghalt Virgil Abloh legendás divattervező

A 41 éves amerikai divattervező és vállalkozó súlyos betegség után hunyt el.

Link másolása

hirdetés

41 éves korában meghalt Virgil Abloh amerikai divattervező és vállalkozó. A Louis Vuitton férfiruházati kollekciójának művészeti igazgatója volt 2018-tól egészen 2021-ben bekövetkezett rákbetegségben bekövetkezett haláláig. Abloh emellett a milánói székhelyű Off-White divatház vezérigazgatója volt, amelyet 2012-ben alapított.

A hírt Abloh hivatalos közösségi oldalán írták meg. A közlemény szerint odaadó édesapa, férj, fiú, testvér és barát volt. Felesége, Shannon Abloh, gyermekei Lowe Abloh és Gray Abloh, nővére Edwina Abloh, szülei Nee és Eunice Abloh, valamint számos barát és kolléga gyászolja. A poszt szerint a férfi több mint két éve küzdött a rákkal.

Az amerikai tervező, Virgil Abloh a Louis Vuitton férfirészlegének művészeti vezetője volt, és ő alapította meg az Off-White márkát.

A Louis Vuitton is a közösségi oldalán búcsúzott a neves kollégájától: "mindannyiunkat sokkolt ez a szörnyű hír. Virgil nemcsak zseniális tervező és látnok volt, hanem egy gyönyörű lelkű és nagy bölcsességű ember is" - mondta LVMH vezérigazgatója.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: