hirdetés

HÍREK

Karácsony Gergely: „Nekem egy ilyen hiperpasszív angoltudásom van”

A főpolgármester azt ígérte, a megválasztása után vállalja, hogy angolul tart egy nemzetközi sajtótájékoztatót, amin például bejelenti, hogy a Fudan Egyetem nem fog megépülni.

Link másolása

hirdetés

Karácsony Gergely szombaton jelentette be, hogy indul miniszterelnök-jelöltként az előválasztáson. A főpolgármester hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol Rónai Egon kérdésére azt mondta, azért csak most jelentette be az indulását, mert eddig a járvány elleni védekezésre koncentrált.

Karácsony arról is beszélt, hogy nem a személyes ambíció szólt a döntése mellett.

"Nem magam és a hatalom miatt megyek fel és tépem fel az ajtót. Az ilyen típusú vezetést, ami a hatalom megszerzéséről szól, azt már megszenvedtük"

- fogalmazott a főpolgármester, aki azt is hozzátette: azt javasolja Magyarországnak, hogy olyan vezetőt keressen, aki nem erőből akar megosztani, hanem jó szóval egyesíteni.

Azt is elárulta, nagyon sokat beszélt a feleségével arról, hogy induljon-e az előválasztáson, és a felesége hamarabb is jutott arra a következtetésre, hogy ebbe bele kell vágniuk.

Karácsony a kormánypárti össztűz kapcsán azt mondta, ehhez szokva van, tudja, hogy sokkal nagyobb a tét és nagyobb támadások is fogják érni. Szerinte aki ezt a kampányt végig tudja csinálni, az egy erős ember, ezt fogja bizonyítani ez az össztűz, ezért hálás is.

hirdetés

De szóba került a főpolgármester nyelvtudása is. Karácsony azt mondta, hogy az angol egyik speciális szeletét tudja, ami nem feltétlenül mélyebb, mint az általános nyelvtudás, jobban megérti a szaknyelvet, mint a bulvárlapok szövegét.

De a főpolgármester azt is hozzátette:

"Megválasztásom után vállalok egy angol nyelvű nemzetközi sajtótájékoztatót, amelyiken például bejelentem, hogy a Fudan Egyetem nem fog megépülni. (...) Vadul nem kell tanulnom, de próbálom majd kicsit felfrissíteni, nekem egy ilyen hiperpasszív angoltudásom van, most egy kicsit aktivizálom".

A kormánypárti lapok a napokban arról is írtak, hogy milyen tudományos fokozata lehet Karácsonynak, és valóban van-e doktori címe. A miniszterelnök-jelölt erre azt mondta,

soha nem használt ilyen címet, azt állította, hogy egy életrajzában valóban szerepelt doktori cím, de azt nem ő írta.

Azt is megismételte, hogy a doktori iskolából nem rúgták ki, hanem a politikai pályafutása miatt hagyta ott.

Karácsony beszélt arról is, hogy szeretett egyetemen tanítani, és szerinte nem is volt rossz benne, mert több hallgatója nála is sikeresebb lett.

A műsorban a Fudan Egyetem ügye is szóba került, a főpolgármester azt mondta ez is hozzájárult ahhoz, hogy elinduljon az előválasztáson.

"A magyar nép utálja, a Fidesz-szavazók sem értik, hogy kerül ide a kínai kommunista párt egyeteme"

- fogalmazott Karácsony, aki azt is felemlegette, hogy a Diákváros terve politikai táborokon átívelő megállapodás volt, amiből végül egy nagyon kicsi, magyar narancs típusú Diákváros-szerűség maradt a Fudan Egyetem kárára.

A főpolgármester azt mondta, minden lehetséges jogi és politikai eszközt megragad, hogy ne valósulhasson meg ez a projekt. Annak kapcsán, hogy képes lenne-e az Atlétikai VB-t lemondani abban az esetben, ha a Fudan Egyetem megépülne, közölte, hogy képes lenne, de reméli nem kerül rá sor.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Amerikai Egészségügyi Intézet: Nincs ok a pánikra az omikron miatt, hatásosak a jelenlegi vakcinák

Az intézet vezetője szerint a hír lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának.

Link másolása

hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, az új, dél-afrikai koronavírus-varinást már vizsgálják. Egy napja Joe Phaahla, a dél-afrikai egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy ő úgy látja, hogy jobban fertőz az omikronnak elnevezett B.1.1.529 variáns, de a koronavírus elleni vakcinák még mindig hatékonyak a súlyos megbetegedés ellen, még ebben az esetben is.

A Bloomberg cikke most Francis Collins-t, az Amerikai Egészségügyi Intézet igazgatóját idézi, aki szerint

nincs ok a pánikra, mert a vakcinák megfelelő védelmet tudnak nyújani. Ez pedig lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának is.

A cikk megjegyzi, hogy az új variáns még nem jelent meg az Egyesült Államokban. De mivel a vírus terjed több kontinensen is, elkerülhetetlen lesz, hogy megjelenjen Amerikában is. "A kérdés az, hogy felkészültünk-e rá?" - mondta a szakember. Ugyanakkor emlékeztett rá, hogy még sok mindent nem tudunk az omikron viselkedéséről.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Elindult a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, már az első órákban rengetegen akartak feljutni rá

Lázár János, a projekt kormánybiztosa szerint a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen a régió egyik legjobb országa.

Link másolása

hirdetés

Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába. „A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze” – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János a térség fideszes országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára.

„A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni” – hangsúlyozta a politikus. „A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól” – tette hozzá.

A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd. A végleges menetrendet március közepére alakítják ki, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók – jelezte a képviselő.

Korábban mi is írtunk a beruházásról, és megemlítettük azt is, hogy számítások szerint az új közlekedési eszköz kb. 3 perccel csökkenti majd a menetidőt a két város között.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A szomszédban az új vírusvariáns – Ausztriában is megjelent az omikron

Nyugati szomszédunkhoz egy Dél-Afrikában járt beteg vitte be a vírust.

Link másolása

hirdetés

Ausztriában is megjelent a koronavírus legújabb, omikron nevű vírusmutánsa – írja a Kronen Zeutungra hivatkozva a Telex.

A megerősített esetet a tiroli Schwaz járásból jelentették. Az érintett nemrég tért vissza Dél-Afrikából.

A vírust két oltás után kapta el, tünetei egyelőre nincsenek.

A Reuters jelentése szerint az új variáns feltűnt már Svájcban, Dániában és Kanadában is. Ugyanakkor a WHO továbbra is a határok nyitva tartására szólította fel az országokat. A szervezet dicséretesnek nevezte a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana hatóságait, amiért időben tájékoztattak az új mutációról, és jelezték, hogy továbbra is támogatni kellene az adataikat átlátható módon kezelő államokat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Meghalt Virgil Abloh legendás divattervező

A 41 éves amerikai divattervező és vállalkozó súlyos betegség után hunyt el.

Link másolása

hirdetés

41 éves korában meghalt Virgil Abloh amerikai divattervező és vállalkozó. A Louis Vuitton férfiruházati kollekciójának művészeti igazgatója volt 2018-tól egészen 2021-ben bekövetkezett rákbetegségben bekövetkezett haláláig. Abloh emellett a milánói székhelyű Off-White divatház vezérigazgatója volt, amelyet 2012-ben alapított.

A hírt Abloh hivatalos közösségi oldalán írták meg. A közlemény szerint odaadó édesapa, férj, fiú, testvér és barát volt. Felesége, Shannon Abloh, gyermekei Lowe Abloh és Gray Abloh, nővére Edwina Abloh, szülei Nee és Eunice Abloh, valamint számos barát és kolléga gyászolja. A poszt szerint a férfi több mint két éve küzdött a rákkal.

Az amerikai tervező, Virgil Abloh a Louis Vuitton férfirészlegének művészeti vezetője volt, és ő alapította meg az Off-White márkát.

A Louis Vuitton is a közösségi oldalán búcsúzott a neves kollégájától: "mindannyiunkat sokkolt ez a szörnyű hír. Virgil nemcsak zseniális tervező és látnok volt, hanem egy gyönyörű lelkű és nagy bölcsességű ember is" - mondta LVMH vezérigazgatója.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: