Ilyen volt az élet a boldog időtlenség korában
Az életszakaszok allegorikus ábrázolása évszázadokon át a képzőművészet kedvelt témája volt.
Az idő feltartóztathatatlan folyását, monoton ritmusát a szólások gyakran hasonlítják a malmok egyhangú munkájához vagy a kerék körforgásához. Ám a fizikai idő állandóságával szemben az emberi időérzékelés változékony; ezt fejezzük ki, amikor a rohanó időt, a gyorsuló időt, vagy éppen az ólomlábakon vánszorgó perceket emlegetjük.
Az idő érzékelése és használata társadalmi jelenség, s mint ilyen, változásoknak van alávetve. Bár időfelosztás és időérzékelés minden társadalomban létezik, azonban annak kifinomultsága mély különbségeket mutat.
Sterio Károly kőrajza, 1855.
Időmérő tevékenységek
A munka az a tevékenység, amelyben legkézzelfoghatóbban megragadható az időfelfogás változása. Az óra diktatúrája alatt élő modern emberrel szemben a hagyományos társadalom életritmusát az elvégzendő feladatok sorrendje, logikája, időszükséglete határozta meg. Az idő múlását is a már elvégzett és elvégzendő munkán keresztül érzékelték.
Munka és idő szoros kapcsolata kifejeződött egyes mértékegységekben is. Az egy kaszás rét, az egykapás szőlő esetében az egy nap alatt elvégezhető munka segítségével határozták meg egy terület nagyságát. Szintén feladat és idő összekapcsolásán alapszik az egy órajárás vagy egy napi járóföld távolságmérték.
A viszonyt megfordítva, az időtartamot is gyakran fejezték ki valamilyen tevékenységgel. A rövidebb időtartamokat leggyakrabban valamelyik közismert vallásos szöveg elmondásához szükséges idővel érzékeltették: egy miatyánknyi, egy hiszekegynyi, egy üdvözlégynyi időt emlegettek.
Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.
Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.
Életritmus és természet
A lakosság zöme közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdaságból élt, így életének ritmusát elsősorban a természeti tényezők váltakozása határozta meg. Ennek következtében az esztendő a viszonylag rövid intenzív munkás hetek és a semmittevés váltakozásából állt. A paraszti társadalomban nem különült el szigorúan a munka- és a szabadidő sem.
Bizonyos munkafolyamatokhoz elválaszthatatlanul hozzátartozott a szórakozás. Ilyen volt például a fonás a fonóban, a kukoricahántás vagy a disznóvágás. A tisztán pihenésre szánt idő elkülönítését ugyanakkor az egyházi vagy népszokás-jellegű munkatilalmak, illetve rítusok is erősítették.
A déli órák hosszú pihenője. Vasárnapi Ujság, 1865
A természet által diktált ritmust nemcsak a parasztság vette fel, az általában az egész vidéki társadalomra jellemző volt. A nemes vagy a vidéki értelmiségi téli életritmusa ugyanúgy lelassult, mint a földművesé.
Boldog időtlenség
A 19. század első felében az amúgy is ritka utazások számunkra szinte felfoghatatlan ráérősséggel zajlottak. Az érkezést, a találkozásokat csak hozzávetőleges pontossággal határozták meg, a néhány napos eltérésben semmi furcsát nem találtak.
Utazás a szolnoki töltésen, 1853.
A kiszámíthatatlan útviszonyok között persze nem is igen lehetett pontos érkezési időpontot adni. Nagy esőzések akár több nappal is meghosszabbíthatták az utazást. Éppen az otthonról való kimozdulás ritkasága miatt amúgy is lassan haladhattak, hiszen az utazást gyakran megszakította az útba eső rokonok, ismerősök meglátogatása. Egy-egy ilyen „beköszönés” azután több napig is eltarthatott.
Az utazással összekapcsolt rokonlátogatás már a gyermek számára is természetes volt: a kisdiák Kazinczy a kitérők miatt jó két hét alatt ért vissza Pest megyéből Sárospatakra.
Az idő számontartása
A hagyományos társadalomban teljesen a mezőgazdasági ciklus tagolta az időt. Az időpontokat és időtartamokat is ennek az eseményeihez kötötték: a parasztok a hóolvadással, cseresznyeéréssel, aratással, sarjúkaszálással, szürettel, szilvaéréssel határozták meg tanúvallomásaikban egy bizonyos eset időpontját.
Református keresztelési anyakönyv fejléce, Kenderes, 1759
A 17-18. században még nem magától értetődő, hogy a vidéki elzártságban élők (még viszonylag műveltebb nemesek vagy értelmiségiek is) állandóan tisztában legyenek azzal, hányadika is van. A 19. században - összefüggésben az írni-olvasni tudás terjedésével, a kalendáriumok emelkedő példányszámával, valamint a hírlapirodalom növekvő szerepével - uralkodóvá vált az időpontok kalendárium szerinti megjelölése.
A terjedő modern dátumozás mellett azonban még sokáig megőrizték kiemelt időjelző szerepüket a nagy ünnepnapok (Karácsony, Húsvét, Pünkösd), a mezőgazdasági ciklus kiemelt fordulói (Szent György, Szent Mihály napja), a vásárok és búcsúk; ezeket továbbra is gyakran használták időpontok meghatározására, műveltebbek is.
- Szeretnétek megtudni mikor halt meg az áldozat, aki „tyukmonysültig” élt vagy hol számolták az időt a rizs főzési idejéhez vagy a kukorica megsültéhez?
- Vajon ki lehetett az az úriember, aki „pössentésnyi” időt emlegetett?
- Érdekel, hogy minek a körforgása határozta meg az idő számolásának alapjait?
- Tudni szeretnéd, mihez kötötték bizonyos munkák kezdetét és végét?
- Kíváncsi vagy, mivel teltek a téli hónapok az 1800-as években egy földmérő mérnök vagy az iparosok számára?
- A korabeli tanrend az iskolákban, vajon kedvezőbb volt a mainál?
- Hogyan beszélték meg a találkozókat, amikor még nem volt tömegközlekedés pontos menetrenddel?
- Miért nem hordott órát az az erdélyi nemes, aki hivatalt is vezetett évtizedekig?
- Az idő fogalmának pontos ismerete nélkül, hogyan határozták meg az emberek saját életkorukat?
Ha bármelyik kérdésre szeretnétek megtudni a választ, KATTINTSATOK IDE