Hazaindult a Bennu aszteroidáról, de még kétszer megkerüli a Napot a NASA űrszondája

A tervek szerint 2023 őszén ér a Földre a szonda által gyűjtött űrkőzet.

Link másolása

Elindult a Föld felé az Osiris-Rex űrszonda, gyomrában a Bennu aszteroidán tavaly ősz óta gyűjtött kőzetmintákkal, írja a The Guardian.

Ha minden jól alakul, akkor a NASA terepjáró méretű szondája hazafelé még kétszer megkerüli a Napot is, hogy utolérje a Földet, így az egyébként csak 287 millió kilométeres távra rádob további 1,4 milliárd kilométert. Ennek köszönhetően az értékes űrkőzetek végül csak 2023. szeptember 24-én landolnak majd az Egyesült Államokban.

Az Osiris-Rex küldetése még 2016-ban indult. Az űrszonda 2018-ban ért a Bennu közelébe, majd két évig csak keringett a 490 méter széles és 4,5 milliárd éves, szénben gazdag sötét aszteroida körül. Végül tavaly októberben szállt le a felszínén, ahol eleinte nagyjából 1 kg-osra saccolt kőzetmintát gyűjtött. A tudósok szerint valójában ez csak 20-40 dkg lehet, de a pontos mennyiség csak akkor derül ki, amikor bő két év múlva a rakomány a utah-i sivatagban landol.

Az Osiris-Rex teljes küldetéséről készült angol nyelvű animációt itt lehet megnézni:

Az űrkőzetet egy egyelőre még építés alatt álló laboratóriumban vizsgálják majd meg a NASA houstoni központjában. Itt tárolják azokat a holdkőzeteket is, amiket még 1969 és 1972 között gyűjtöttek az Apollo-program űrhajósai.

A kutatók szerint a Bennu valójában egy lényegesen nagyobb aszteroida letört darabja lehet. Reményeik szerint az elmúlt hónapokban gyűjtött minták fényt deríthetnek a bolygók keletkezésére, vagy a földi élet kialakulására is. Ráadásul az űrkőzet hasznos információkat rejthet a bolygónkat a jövőben fenyegető aszteroidákkal szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk