SPORT

Három gólt is rúgott a magyar válogatott a lengyeleknek, de így sem jött össze a győzelem a vb-selejtezőn

Pedig már a 6. percben jött az első magyar gól és 2-0-ra is vezettünk, de Lewandowskiéknak sikerült kiegyenlíteni.

Link másolása

A magyar labdarúgó-válogatott 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön a vendég lengyel csapattal a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese mindkét félidő elején betalált, az elsőben Sallai Roland, a másodikban a csapatkapitány Szalai Ádám volt eredményes, de a lengyelek egy perc alatt két gólt szerezve egyenlítettek az egyaránt csereként beállt Krzysztof Piatek és Kamil Jozwiak révén. Willi Orbán még egyszer vezetést szerzett a magyar csapatnak, de a hajrában a világ legjobbjának megválasztott Robert Lewandowski ismét egyenlíteni tudott.

A magyarok, akik hét mérkőzés óta veretlenek, vasárnap San Marino, jövő szerdán pedig Andorra vendégei lesznek.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló: Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)

Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Felix Brych (német)

gól: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)

piros lap: Fiola (94.)

sárga lap: Fiola (8., 94.), Lang (73.), Nagy (80.), Szalai A. (86.), illetve Helik (34.), Bereszynski (49.)

Magyarország: Gulácsi Péter - Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila - Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) - Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)

A csapatokat az üres lelátók ellenére az egyik hosszanti lelátón a két ország nemzeti színeiben pompázó molinó fogadta, amelyen mindkét nyelven az állt: "100 éves futballmúlt, 1000 éves barátság". Az üzenet a nemzetek történelme mellett arra utalt, hogy a két válogatott 1921-ben mérkőzött meg egymással először.

Az első percek tapogatódzó játéka után a magyarok az első veszélyes akciójukat gólra váltották, ugyanis Fiola tökéletes kiugratásából Sallai talált a kapuba. A vezetés birtokában a hazaiak kissé átengedték a kezdeményezést a lengyeleknek, akik meddő mezőnyfölényben futballoztak, mert hiába birtokolták többet a labdát, kapura teljesen veszélytelenek voltak. Ezzel szemben a 20. percben Lovrencsics 15 méterről tisztán lőhetett kapura, azonban a próbálkozása pont középre ment, így Szczesnynek nem okozott gondot. A félidő derekától valamelyest fokozódott a nyomás a magyar kapun, de a határozott magyar védők - főleg Orbán - az ígéretes támadások végén is megakadályozták a nagyobb helyzeteket.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a második félidőt is góllal kezdte, de az olasz szakvezető öröme nem tartott sokáig. Kollégája, Paulo Sousa nem sokkal később hármat cserélt, majd rögtön utána a vendégek egy perc alatt egyenlítettek két cserejátékos találatával. A gyors gólok után kiegyenlítetté vált a találkozó, egyik kapu sem forgott veszélyben, mígnem Willi Orbán ismét a magyarokat juttatta előnyhöz. A lengyelek megint próbáltak újítani, s végül Robert Lewandowski igazolta világklasszisát, mert egy hajszálpontos bombagóllal pontot mentett a lengyeleknek. A hosszabbításban már nem változott az eredmény, Fiola Attilát viszont kiállította a játékvezető második sárga lappal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk