hirdetés

HÍREK

Gulyás: A hétvégi adatok fényében, hétfőn dönt a kormány arról, lesz-e enyhítés december 24-én

A miniszter azt is elmondta, hogy szerinte nem lesz szerdán szavazás Deutsch Tamás kizárásáról az Európai Néppártban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 15.

hirdetés

Hétfőn születhet döntés arról, hogy lazít-e a kormány a jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályokon december 24-re - mondta el Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Közlése szerint

a kormány szeretné, hogy szentestére lehessen enyhíteni. Erről a hétvégi adatok fényében, a hétfői kormányülésen fognak dönteni, és még aznap be is jelentik a részleteket.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter emellett többek közt arról is beszélt, hogy szerinte nem lesz szavazás Deutsch kizárásáról az Európai Néppártban.

„Nem látok ebben az ügyben győzteseket, sokkal inkább látok egy vesztest. A vesztes az Európai Néppárt, amilyen vitákat a saját soraiban megenged és felnagyít”

hirdetés

– mondta a miniszter.

Szerinte "a magyar kormánypártok jó eredményeket mondhat magáénak az EP-választásokon, a Néppárt pedig egyre gyengébbeket". "Ha kell segíteni, akkor szívesen segítünk" - tette hozzá.

Mint azt korábban megírtuk, szerda este szavaz az Európai Néppárt frakciója arról, hogy kizárják-e Deutsch Tamás fideszes képviselőt, aki már kétszer is bocsánatot kért korábbi kijelentései miatt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk