Génszerkeszett babák? Megszűnő betegségek? Örök élet? – bioetikai kérdések és válaszok
> Egy CEU által szervezett online rendezvényen magyar szakemberek járták körül a géntechnológia veszélyeit és előnyeit jogi, orvosi és etikai szempontból .
Jennifer Doudna, a CRISPR-Cas9 génszerkesztési technológia kifejlesztéséért Nobel-díjjal kitüntetett vegyész professzor rémálomból ébredt. Álmában egyetemi előadást tartott, egyik hallgatója pedig lelkesen kérdezett, kérdezett és kérdezett a génszerkesztésről. A tudós válaszolt a diáknak, aki szinte itta a szavait. Azután észrevette, hogy a tudásra szomjas hallgató nem más, mint Adolf Hitler.
A történetet Sándor Judit, a CEU Bioetikai és Jogi Központjának igazgatója, az UNESCO Bioetikai részlegének volt vezetője mesélte el a CEU által szervezett „Szerkesztett életek – Bioetikai jövőképek” címet viselő online konferencián.
Valamilyen szinten mindannyiunkban felmerül időnként, hogy egy rosszindulatú, őrült tudós vagy akár csak egy tetteinek következményeit helytelenül felmérő kutató könnyen bajt okozhat. A génszerkesztés pedig nem alaptalanul ébreszt aggodalmakat.
Tevékenysége még az emberjogi ügyekben alapból nem finnyás kínai vezetés számára is vállalhatatlanak bizonyult, jelenleg börtönben ül.
A bioetika tudománya arra törekszik, hogy megpróbálja elkerülni a hasonló helyzeteket. A bioetikát lehet jogi, orvosi vagy etikai szempontból vizsgálni. A CEU pont ezt tette, az általuk meghívott három előadó ebből a három szempontból közelítette meg a témát.
Sándor Judit előadása a géntechnológia jogi aspektusaira fókuszált. Előadását azzal a gondolattal indította, hogy régóta bennünk él az emberi adottságok módosítása, jobbá tétele utáni vágy. Ám a filmekben-könyvekben felvázolt sötét jövőképek azt mutatják, félelemmel tölt el minket a lehetőség, hogy tökéletesítsünk egy emberi testet.
Az orvostudomány fejlődésével, és különösen a géntechnológia újabb és újabb eredményeivel, szinte az ajtónkon kopogtat az az egyszerre csalogató és ijesztő lehetőség, hogy "tökéletesedhetünk". Ilyen helyzetben mindenképp szükség van írott jogszabályokra, amik keretet adnak a tudósok munkájának.
Az 1951-ben elhunyt amerikai Henrietta Lacksot például méhnyakrákkal kezelték. A testéből kivett szöveteket később felhasználták az úgynevezett hallhatatlan sejtvonalakhoz, úgy, hogy erre senkitől sem kértek engedélyt. A jog csak később reagált, a hozzátartozók hozzájárulását utólag szerezték be.
1978-ban világra jött az első lombikbébi. Viszont Louise Joy Brown már tizenkét éves volt, amikor a reprodukciós orvoslás kérdéseit taglaló jogszabály megfogalmazódott 1990-ben.
1997-ben nyilvánosságra hozták, hogy megszületett(?) az első klónozott emlős, Dolly birka. Erre a hírre felbolydult a világ, hiszen nyilvánvalóvá vált: a tudomány képes lenne génszerkesztést végezni emberen is. Az általános közhangulat ezt szerette volna elkerülni, de más kérdések is megfogalmazódtak, „időszerűvé váltak”. Legyen lehetőség terápiára használni? Kinek az érdekében alkalmazható? Az emberi méltóság, és az esetleges diszkrimináció kérdése szintén felmerült.
Az 1997-es Ovideói Egyezmény 13. cikkelye ugyan kimondta, hogy géntechnológiát kizárólag megelőzési, kórismézési vagy gyógyítási indokkal lehet használni, és csak akkor, ha nem célja a leszármazottak genetikai állományának megváltoztatása, de Sándor Judit legtöbb diákja mégis szupererőt, átlagon felüli IQ-t, vagy zenei tehetséget várna a génszerkesztéstől.
Példaként Sándor Judit egy fikciót vázolt fel. Létrehoznak egy eljárást, aminek segítségével a tüdőt nem károsítja légszennyezés. A gazdagok és a befolyásosok megfizetik, a szegények nem tudják. A továbbiak mindenkinek a saját képzeletére vannak bízva. Megjelenhet az egészséges genommal születés joga, mint alapjog, és bizonyos etikai viták elkerülhetetlenül át fognak íródni. Például eddig az életvédő álláspont szerint nem etikus „belepiszkálni” a génekbe. De most pont ez a technológia adhatna esélyt olyan embrióknak, akik amúgy kiszelektálódnának.
Sándor Judit előadását azzal a nagyon fontos gondolattal zárta, hogy a génszerkesztés óriási lehetőség az emberiségnek, de semmiképpen nem lehet magányos kutatói ambíció vagy üzleti érdek függvénye. Ennek elkerüléséért a társadalom- és a természettudományok még soha nem voltak ennyire egymásra utalva.
VIDEÓ: a teljes előadás
Dinnyés András, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Biotalentum Kft. igazgatója az orvos álláspontja felől közelítette meg a témát. Előadása az irányított regenerációs gyógyítás új lehetőségei címet viselte.
Nyitógondolata szerint az emberiség célja boldogan és sokáig élni. A sokszor negatív kontextusban emlegetett elöregedett társadalom alapvetően jó dolog, mert jelzi, hogy az emberi élet egyre hosszabb. Viszont az öregedés folyamata, a sejtek elhasználódása olyan betegségekkel jár együtt, mint a demencia, a vakság és az infarktus. (Ezek az egészségügyi problémák kifejezetten a sejtek „használhatatlanná válásával” vannak összefüggésben.)
A regenerációs orvoslás széles területet fed le, ennek részeként jelentek meg az őssejt alapú terápiák. Talán kissé leegyszerűsítve az őssejtek olyan sejtek, melyek még képesek a környezeti hatásoktól függően bármilyen, a szervezetben speciális funkciót ellátó sejtekké alakulni. Nagyon tudománytalanul: a segítségével képesek lehetünk az elhasznált sejtek, szövetek helyett újat létrehozni.
Léteznek embrionális őssejtek, de az embriókkal való kísérletezés rengeteg problémát vet fel. Viszont léteznek őssejtek a felnőtt szervezetben is, a kutatások ebbe az irányba mozdultak el. A csontvelőben találhatóak a vérképző őssejtek, ezek felelősek a szervezet regenerációjáért, de léteznek a kötőszöveti őssejtek is. Ezen sejtekre alapozott terápiáknak a lényege, hogy a sejtek önmagukat újítják meg, az utódsejtek pedig differenciálódnak. 2002-ben Nobel-díjat „ért” a felnőtt őssejtből történő „újraprogramozás”. A technológia teljes egészében mellőzi az embrióból nyert sejteket, de így is rengeteg kérdést vet fel, például alkalmazása során előfordulhat daganatképződés vagy problémás mutáció.
Aktív kutatások folynak például a gerincvelő-szakadás gyógyítása érdekében. (A 2004-ben elhunyt Christopher Reeve aktívan érvelt az őssejtek felhasználásáért. A Supermanként ismerté vált színész pont emiatt került tolószékbe balesete után.)
A technológia segítségével képesek lehetünk a hasnyálmirigy működését visszaállítani, és ezzel „emlékké válna” a cukorbetegek inzulin-kezelése, de a Parkinson-kór és a makuláris degeneráció okozta vakság szintén kezelhető lenne. A sience-fiction határát súrolja az a (cseppet sem távoli) lehetőség, hogy az őssejteket a szervátültetések esetében használják. Köztudott, hogy sokkal több beteg vár új szívre, májra, tüdőre, mint amennyi beültethető szerv van. Dinnyés András szerint könnyen lehet, hogy a jövőben genetikailag módosított emlősökben fogják „megtermelni” a szükséges szervet.
Ez azért is fontos, mert máris megjelentek különböző „csodaklinikák”, amelyek állítólagos őssejt-kúrával ígérnek gyógyulást. Ezen „intézmények” ellenőrizhetetlen „terápiákat” folytatnak, sokszor embriókból kinyert sejtekkel dolgoznak, és akár onkológiai problémákat is eredményezhetnek. A természettudományokban nem otthonosan mozgó átlagemberként nehezen tájékozódunk, sokszor nehéz eldöntenünk, ki a kuruzsló, és ki a valódi orvos. Dinnyés András szerint ennek a következménye az az elkeserítő eset, amikor Olaszországban szolidaritási tüntetés zajlott ilyen ”vajákosok” mellett.
A New York-i épületek súlya is hozzájárulhat a metropolisz süllyedéséhez, állítják kutatók. Ugyanakkor ennek más okai is lehetnek, például a bolygón végbemenő változások, és az utolsó, mintegy tízezer évvel ezelőtti jégkorszak következményei.
Ha sikerül megérteni, hogy a New Yorkhoz hasonló területek miért kerülnek egyre alacsonyabbra, az segíthet felbecsülni, hogy a jövőben mekkora ezeken az áradás kockázata a klímaváltozás miatt.
„A tengerszint-emelkedés hamarosan áradási problémákat fog okozni New Yorkban és világszerte” – figyelmeztet a tanulmány vezető szerzője, Tom Parsons geofizikus.
GPS-adatok szerint a város déli része, Lower Manhattan évente nagyjából 2,1 milliméterrel kerül lejjebb.
Ennek egyrészt természetes oka van. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában a bolygó nagy részét vastag jégtakaró fedte. A jégtáblák alatt lévő talaj süllyedni kezdett, ez azt jelentette, hogy a földtömegek szélei magasabbra kerültek. Miután a jég elolvadt, egy idő után ez utóbbi területek indultak süllyedésnek.
A süllyedésnek emellett a természetes oka mellett Parsons és csapata meg akarta vizsgálni a mesterséges okok, például az ember alkotta épületek lehetséges hatását is.
Parsonsnak akkor ugrott be az ötlet, amikor meglátogatta felesége családját Belgiumban 2019-ben.
„Az antwerpeni katedrális mellett volt a szállásunk, figyeltem az épület alapzatának hatalmas köveit, és azon töprengtem, hogy hogyan hozhatták ide ezeket nagy távolságokból, majd hogyan rakták őket össze, mint egy kis hegyet. Kíváncsi lettem arra, hogy ez milyen hatással lehet a kövek alatt húzódó talajra” – idézte fel az ötlet kipattanásának körülményeit.
A megépítés után minden épület besüllyed egy kicsit a födbe, még azok is, amelyeket keményebb kövekre építenek. Azok, amelyeket puhább talajra emelnek, természetesen jobban.
Ezután számítógépes modellt fejlesztettek ki annak megállapítására, hogy ez a súly különféle talajviszonyok esetén miképpen süllyed.
Műholdfelvételekből az derült ki, hogy a város átlagosan évente 1-2 milliméterrel kerül lejjebb. Ez megegyezett azzal az adattal, amit a számítógépes modell jelzett a jégkorszak utáni természetes mozgás következményeként.
Bizonyos városrészek azonban az adatok szerint sokkal gyorsabban süppednek, mint mások. Ez feltehetően az épületek súlya miatt van, de nem zártak ki más lehetséges indokokat sem, amelyek egyelőre még ismeretlenek.
New York tehát átlagosan csupán egy picikét süllyed évente. Parsons ugyanakkor rámutatott, hogy eközben New York körül a tengerszint emelkedés évente 1-2 milliméteres, így aztán minden milliméternyi süppedés plusz egy évet jelent a tengerszintnél.
(Forrás: Live Science, Earth's Future)
Nyolc olyan határértéket tartanak számon a tudósok, melyek nélkülözhetetlenek az élet fenntartásához, ám ezek közül már hét esetében az emberiség átlépte a határt, írja a Nature. A több mint 40 szakértőből álló Az Earth Commission nemzetközi tudóscsoport által megállapított értékek azt mutatják, mennyire biztonságosak és méltányosak a földi élet feltételei.
A határértékek az éghajlatot, a légszennyezést, a műtrágyák túlzott használata miatti eredő foszfor- és nitrogénszennyezést, a felszín alatti vízkészleteket, a felszíni édesvizeket, a beépítetlen természetet, illetve a természetes és az ember építette környezetet vizsgálja. Ezek közül egyedül a légszennyezettség az, ahol még nem léptük át az egész bolygót figyelembe véve a küszöbértéket. Egyes területeken azonban már a levegő minőségének megítélése is a káros tartományba esik.
A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az ember hibája, mely elsősorban a bolygó erőforrásainak hatalmas mértékű fogyasztása miatt következett be. Több mint 88 ezer klímaváltozásról szóló tanulmány vizsgálata során arra jutottak, hogy ezek 99,9 százaléka az emberiséget teszi felelősség a globális felmelegedés miatt.
A tudóscsoport szerint „ugrásszerű fejlődésre lenne szükség annak megértésében, hogy a jog, a gazdaság, a technológia és a globális együttműködés” hogyan tudna együttesen egy biztonságosabb és boldogabb jövőt eredményezni. Az Earth Commission tagjai szerint a helyzet megmentése érdekében létfontosságú lenne a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása és a világ ökoszisztémáinak védelme.
Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.
Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.
Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.
A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.
Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.
A tervezett újabb holdutazások és a Mars felfedezése olyan területen is találkoznak, amelyre ma még kevesen gondolnak: az építkezés. Ha megvalósul az a ma még álomnak tűnő elképzelés, hogy településeket hozzunk létre bolygónkon kívül, akkor rendelkezni kell a helyszínen a szükséges anyagokkal. Nyilvánvalóan fel sem merül az a megoldás, hogy ezeket az anyagokat a Földről szállítsák a hozzánk univerzális méretekben „közeli”, de valójában mégis távoli bolygókra. Éppen ezért már megindult az utat lerövidítő, egyben költségkímélő módszerek tanulmányozása.
Az egyik lehetséges megoldásnak a 3D-s nyomtatású olvasztott regolit látszik – írja a WIRED.
A következő napokban egy négy fős csapat érkezik a NASA houstoni Johnson űrközpontjának hangárjába, ahol egy évet töltenek el egy 3D-s nyomtatású épületben. A Mars Dune Alpha nevet viselő, 157 m2 alapterületű épület iszapból készült, színe mint a Mars talaja, a lakóterén túl még orvosi szolgálat és konyhakert is van benne. A Big-Bjarke Ingels Group építette, a 3D-s nyomtatást pedig az Icon Technology végezte.
A benne folyó kísérletek középpontjában azok a fizikai és viselkedési-egészségügyi kihívások állnak, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük a hosszú távú űrtartózkodás során. Egyben ez az első olyan struktúra, amelyet a NASA Holdra és Marsra szánt autonóm építési technológia-projektjéhez (MMPACT) építettek.
Amikor az ember visszatér a Holdra az Artemis-program keretében, az űrhajósok kezdetben keringő űrállomásokon, holdkompokon, vagy pedig felfújható felszíni épületekben laknak. Az MMPACT csapata azonban hosszú távon fenntartható struktúrák építésére készül.
Az első ilyen Földön kívüli projektet 2027-re tervezik. A küldetés során egy markolóval felszerelt robotkart kapcsolnak majd egy holdkomp oldalára, ezzel az eszközzel bányásszák ki és halmozzák fel a regolitot. A későbbi missziók félautomata exkavátorokat és más gépeket használnak majd lakóházak, utak, üvegházak, erőművek és olyan robbanástól védő pajzsok építésére, amelyek körülveszik a rakétakilövőket.
A Holdon történő 3D-s nyomtatáshoz vezető első lépés lesz, hogy lézerekkel vagy mikrohullámokkal megolvasztják a regolitot – árulta el Jennifer Edmundson, az MMPACT-csapat vezetője. Aztán lehűtik, hogy a gázok elillanhassanak, különben az anyag tele lesz lyukakkal, mint a szivacs. Ezután már ki lehet nyomtatni a kívánt formákra. Azt még nem dolgozták ki, hogy miként lehet ezeket a darabokat összeállítani. Edmundson szerint a lehető legjobban automatizálni akarják az építkezést, de nem zárható ki az emberi beavatkozás a jövőben sem a karbantartásoknál és a javításoknál.
A csapat egyik nagy feladata, hogy miként változtassa a Hold regolitját olyan erős és tartós építőanyaggá, amely képes megvédeni az emberi életet. Gondot jelenthet például, hogy a regolit jeget tartalmaz, mivel az Artemis-missziók a Hold déli pólusának közelébe indulnak.
Ráadásul a NASA-nak nem állnak rendelkezésre nagy mennyiségben holdkőzetek, hogy kísérletezzenek velük, csupán az Apollo 16 által hozott mintákkal dolgozhatnak. Tehát az MMPACT-csapatnak saját szintetikus verzióikat kell elkészítenie.
Corky Clinton, a kutatás egyik irányítója felhívja a figyelmet arra, hogy nehéz építeni a regolit geokémiai tulajdonságaira és egyberakni az apró részeket, mert meteoritokkal és más égitestekkel való ütközésekből jöttek létre több mint 4 milliárd évvel ezelőtt.
Vannak más bizonytalansági tényezők is. A Holdon sokkal kisebb a gravitáció, akár 45 percig tartó holdrengések is elképzelhetők, a déli póluson napsütésben elérheti az 54 C fokot, éjszaka viszont lehet akár mínusz 240 C fok is.
Ugyancsak kétségeket kelthet a Mars Dune Alpha esetében, hogy az ember még soha nem hozott Mars-talajmintát a Földre, így az Iconnak szimulálnia kellett ezt az anyagot, feltételezésekre hagyatkozva, például arra, hogy bazaltban gazdag.
A struktúra 3D-s nyomtatása egy hónapot vett igénybe. Ehhez egy óriási nyomtatókart használnak, amelyen egy fúvócső vonja ki egyenletesen a lávakrétát. A struktúra alaprajzának körvonalazásával kezdik, majd jönnek a rétegek és úgy építik felfelé, mint egy agyagedényt.
A Mars Dune Alpha az Icon által épített első olyan struktúra, amelyre 3D-s nyomtatott tetőt tettek. A tető oldalai úgy találkoznak az építmény tetején, mint két hullám az óceánban. A paneleket külön nyomtatták ki, majd hozzáadták a tetőszerkezethez.
Az Icon, amelynek 57,2 millió dolláros szerződése van a NASÁ-val a holdépítkezésekkel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, olyan épületterveket rendelt, amelyek megvédhetnek egy négy fős csapatot a meteoritoktól, holdrengésektől, sugárzásoktól és a gyors hőmérséklet-változásoktól.
Közben vákuumkamrákban folynak a kísérletek a regolit megolvasztásával. Ezek a kamrák a Hold levegő nélküli körülményeit szimulálják, és egyben lehetőséget biztosítanak a kutatóknak, hogy teszteljék az extrém hőmérsékleteket. Ballard szerint láthatóan működnek a nagyobb mechanikai rendszerek és most megpróbálják egyensúlyba hozni az anyag erejét és merevségét.
Tesztelik az olvasztáshoz használt lézerek erejét, a hűtés időtartamát és a regolit geokémiai összetételét, amely változhat lelőhelyétől függően, mert a különböző alkotóelemeinek más és más az olvadási hőfoka. Jelenleg az MMPACT-csapat külön teszteli a lézeres és a mikrohullámos olvasztást, a tervek szerint idővel megkísérlik e két technológiát együtt alkalmazni.
A vákuumkamrában a 3D-s nyomtatással is kísérleteznek, először egy leszállópálya darabjaival. Ennél az infraktruktúránál fontos szempont, hogy az űrhajó által felkavart por ne tegyen kárt olyan fontos építményekben, mint a sugárzástól védő pajzsok, garázsok, utak, és hogy a porfelhő ne zavarja a leszállási körülményeket.
Ugyanígy haszos lehet a földi építkezéseken az a tapasztalat, amit a 3D nyomtatások során megszereznek.
A kutatók olyan építőanyagon is dolgoznak, amelyben a holdbéli regolitot vegyítenék szarvasmarha-proteinnel, mert ennek súlya a beton tizede. Az anyagot tavaly nyáron a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tesztelték először.
Notice: Undefined variable: badgeOn in /var/www/clients/client1/web1/web/wp-content/themes/szmo_2020/classes/views/RenderSinglePage.php on line 241