Szibériát máig a kegyetlen hideggel azonosítják. Volt azonban olyan korszak, amikor ez a táj sokkal élhetőbb volt Földünk más vidékeinél. És ez éppen az utolsó jégkorszak idején, mintegy 23 ezer évvel ezelőtt történt, amikor ember és farkas egymásra találhatott.

A kor üledékeiből származó klímaadatok, továbbá régészeti leletek és DNS-minták azt bizonyítják, hogy sokféle állat élt ott. Köztük lovak, mamutok, mindenféle ragadozók, és jutott élelem az embereknek is. Emiatt a vidéken maradtak több ezer évre egész embercsoportok, köztük a mai amerikai indiánok ősei, és ugyanitt éltek farkastörzsek is.

A Proceedings of the National Academy of Sciences-ben (PNAS) megjelent tanulmány szerint

A kutatók elárulták, hogy a teória először egy oxfordi nem hivatalos beszélgetés során vetődött fel, amikor régészek, antropológusok, biológusok azokról a DNS-mintákról vitatkoztak, amelyek lehetővé tették elődeink és a kutyák vándorlásának nyomon követését. David Meltzer, a dallasi Southern Methodist University kutatója megmutatta adatait a kutya domesztikációját tanulmányozó oxfordi Greger Larsonnak, és számos közös pontot fedeztek fel.

A kutyák őstörténete meglehetősen homályos, és csak az elmúlt évtizedben jutottak a kutatók arra a következtetésre, hogy a kutyák első otthonai valahol Európában, Eurázsiában, Kelet-Ázsiában és Afrikában lehettek, legkorábban 15 ezer évvel ezelőtt.

Egyes kutatók ugyan a kezdeteket jóval korábbra tették, de vita alakult ki arról, hogy a korai fosszíliák kutyáktól vagy farkasoktól származnak-e – idézi fel a New York Times

Dr. Angela Perri szerint az ősi amerikai kutyák, amelyek csupán néhány genetikai nyomot hagytak a mai fajtákban, két nagy csoportra oszlottak, de volt egy közös ősük, nagyjából 23 ezer évvel ezelőtt.

Ugyanez igaz az amerikai őslakosokra is. A később Amerikát benépesítő népcsoport nagyjából 24 ezer évvel ezelőtt vált el a korábbi szibériai őslakosoktól, és Alaszkán keresztül érkezhettek Amerikába, amikor az utolsó jégkorszak végén száraz lábbal tudtak átkelni a egykori Bering-földhídon.

Valószínűnek látszik tehát, hogy a több ezer évig elszigeteltségben élő észak-szibériai ősemberek voltak az elsők, akik háziasították a farkasokat, vagy pedig akikhez a farkasok domesztikálták magukat, és ezáltal elkezdtek maradékból táplálkozni és lemondtak a vadászatról.

Meltzer szerint ezek a szibériaiak kis, 25 fős csoportokban élhettek nagy, sík vidéken. Az ősi DNS-minták azt mutatják, hogy saját csoportjukon kívül választottak párt, így érintkeztek egymással, és lehet, hogy eközben farkaskölyköket is cseréltek.

Pontus Skoglund, az ősi DNS szakértője, aki a kutyák eredetét tanulmányozza a londoni Crick intézetben egyetért azzal, hogy Szibéria a kutyák kialakulásának helyszíne lehet, de szerinte ez csak az egyik lehetőség. Az említett tanulmány ugyanis elsősorban az anyai DNS-vonalat követte, tehát elképzelhető, hogy a folyamat Eurázsia más vidékein is végbement.