/hirek/emberre-valhatnak-a-majmok/
hirdetés

HÍREK

Ez az első lépés az emberré válás felé? – egy csapat majom eljuthatott a kőkorszak kapujába

Nemzetközi kutatócsoport dokumentálta Panamában, ahogy köveket használnak szerszámként.
hirdetés

A New Scientist-ben megjelent és a majmok munkálkodását megörökítő videó, amely Coiba szigetén készült, megerősíti más főemlősökről szóló hasonló ismereteket.

A panamai fehér arcú csuklyás majmok ezek szerint már a negyedikek a sorban. A nyugat-afrikai csimpánzok, a thaiföldi makákók és egy másik csuklyás fajta után ők is eljutottak a maguk kőkorszakába.

A hím majmok nehéz köveket használnak kalapácsként, ezekkel nyitják fel a tenger gyümölcseinek páncélját, és törik fel a gyümölcsök kemény héját. Ezekre a műveletekre megtanítják utódaikat is.

E viselkedés, mint a Brendan Barrett, a berlini Max Planck intézet vezette kutatócsoport tanulmánya hangsúlyozta, nem véletlenszerű. Ezt a csoportot már 2004-ben felfedezték, majd tavaly visszatértek a helyszínre, és kamerákat állítottak fel élőhelyükön, hogy feltételezéseik igazolást nyerjenek. Furcsa módon azonban nem tapasztaltak hasonlót a térség más majomfajtáiknál.

A New Scientist rögtön „kőkorszakról” beszélt. A jelenleg elfogadott fogalmak szerint azonban a „kőkorszak” akkor kezdődött el az emberiség történetében, amikor a köveket nemcsak eszközként használták, hanem készítették is őket, és ezt a tudást adták őt utódaiknak. A Nature viszont 2016-ban arról számol be, hogy a brazíliai szakállas cerkóf majmoknak sikerült a köveket úgy megtörni, hogy ezekből éles pengék pattantak le. Ezek inkább emlékeztetnek az ősemberek első eszközeire, csakhogy ezeket e majmok nem használják.

hirdetés

Más kérdés, hogy az ő akaratlan pattintásuknak hasonló az eredménye ahhoz, mint amit az ősember már szándékosan készít – hívta fel a figyelmet Tomos Proffitt, az oxfordi egyetem régésze.

Ugyanakkor a coibai majmok már elsősorban a földön, és nem a fákon élnek, csökken a rajtuk lévő ragadozó nyomás, miközben a kontinens többi állatához képes korlátozott megélhetési forrásaik. A kutatók szerint ez a három feltétel fontos az eszközhasználat fejlődésében. Elképzelherőnek tartják azonban, hogy e majmokat a véletlen vezette erre az útra, mintsem a főemlősök fejlődési útja, akár úgy, hogy egy, az átlagosnál ügyesebb egyed eszközhasználatát a többiek utánozni kezdték. Barrett szerint ugyancsak fontos elem saját fejlődésünk megértéséhez, mert a fehér arcú csuklyás majmok egyedülálló lehetőséget adnak arra, hogy feltárjuk azokat az ősember eszközhasználatának ökológiai tényezőit és evolúciós kísérőjelenségeit.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk