Elon Musk cége viheti majd az első nőt a Holdra

2024-ben indulhat a misszió, Musk többek közt Jeff Bezos cégét is kiütötte a nyeregből.

Link másolása

Elon Musk cégét, a SpaceX-et bízta meg a NASA azzal, hogy Holdra szálló egységet fejlesszen a 2024-ben induló Hold-misszióhoz - írja a Washington Post.

A SpaceX ezzel olyan vetélytársakat ütött ki versenyből, mint a Dynetics, vagy éppen Jeff Bezos cége, a Blue Origin. A 2,9 milliárd dolláros (874 milliárd forint) szerződés így ütötte Elon Musk markát, aki a tőle megszokott stílusban kommentálta a NASA döntését Twitteren: továbbosztotta cége posztját a bejelentésről, amelyen az űrhajó látható a Holdon, és annyit írt hozzá, hogy "király a NASA!"

A Post által megszerzett dokumentumok alapján a NASA elsősorban anyagi megfontolások miatt választotta Musk cégét, illetve arról is írnak, hogy Bezos számára különösen fájó a vereség, mivel hosszú ideje lenyűgözi a Hold-utazás, és részt akart venni a megvalósításában.

Az amerikai űrkutatási hivatal pénteken azt is bejelentette, hogy

a SpaceX által fejlesztett űrhajó négy asztronautát visz majd az űrbe, közülük a bolygóra ketten szállnak le - egy nő és egy férfi. Ezzel az űrtörténelem során először lép majd nő a Holdra.

A 2024-ben induló Artemis misszió során így az Orion nevű űrhajó viszi majd az asztronautákat a Holdig, ahol aztán ketten átszállnak a leszállóegységbe, és a bolygóra repülnek. Ott nagyjából egy hétig maradnak, miközben megfigyeléseket végeznek majd a felszínen.

A Holdon 1972 óta nem járt ember, így 50 év után ismét emberi láb érinthetné a bolygót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk